A Moped Löwenről már olvashattatok nálunk egy Keltetőt, most viszont sikerült élőben is leülni beszélgetni a jazz alapú külföldi-nemkülföldi bandával. Az új albumuk elég hatásos lett, és egy érdekes határvonala a jazznek és annak amit az itthon a Tame Impala farvizén felúszott fiatal zenekarok gyártanak. A lemezüket nálunk hallhatjátok először, nagyon érdemes rájuk odafigyelni, mert könnyedén egy új kedvenc lehet belőlük. A BUSH-ra jöttek magyarországra a bandából ketten, az énekes/szaxofonos Varga Dani, és a lengyel gitáros Piotr Jakob Lipowicz. A beszélgetés angol nyelven zajlott, ennek a fordítását közöljük.

Kezdjük az elejéről. Hogyan jöhet létre egy ilyen multinacionális banda?

VD: Nos mi mind osztálytársak vagyunk Grazban, a KUG-ban jazz tanszakosok vagyunk.

PJL: lletve csak voltunk, mert Matheus, a dobosunk már nem jár oda, ugyanis kirúgták. Megbukott egy pár tárgyból meg volt egy kis nézeteltérése a professzorával. Mindig is jobb volt művésznek, mint diáknak. Ő brazil, tudod, ő nem mindig jön ki az európai mentalitással. (nevet)

VD: Az első évben együtt voltak óráink és az óraközi szünetekben beszélgetni kezdtünk. Én akkor még nem beszéltem angolul, egymás között balkán és magyar szavak furcsa keverékével kommunikáltunk.

PJL: Vannak szavak amik ugyan azok lengyelben és magyarban is, például deszka, fotel, káposzta, papucs, kurva…

VD: Szóval a kezdeti nyelvi akadályok ellenére hamar összebarátkoztunk, egyre többször volt, hogy éjszaka nem mentem haza, hanem Piotrnél kötöttem ki. Egyszer aztán elkezdtünk a saját témáinkra jammelni, és akkor felmerült, hogy ezt komolyabban is lehetne nyomni. Megkértük Matheust (Matheus Jardim), aki az évfolyam legjobb dobosa volt, hogy csatlakozzon hozzánk, ő örömmel igent mondott. Aztán beszállt a horvát származású Ivar Roban Krizict is, aki szintén elsős volt, de már akkor is elég sok koncerten játszott. Volt még egy magyar zongoristánk is, de ő később kilépett, mert befejezte az iskolát. Utána quartettként működtünk tovább, ki is adtunk egy lemezt, aminek leginkább modern jazz feelingje volt.

A zenei irányvonalunk elkezdett szépen lassan más irányba tolódni. A Garage Banddel kezdtünk el mindenféle furcsaságokat rögzíteni, meg Pjotr telefonján vettünk fel mindenféle témákat, először csak hülyeségből, de a témák egyre jobbak lettek. Aztán felmerült, hogy miért ne emeljük be ezeket a témákat a saját zenénkbe, kicsit eltávolodva a jazztől a indie-sebb Tame Impalásabb irányba. Itt már indokolt volt a névváltás is, mert addig The Lab néven nyomtuk, ami rettenetesen elcsépelt, utána lett Cropol Hubra (CROatia, POLand, HUngary, BRAzil) amit senki nem tudott megjegyezni, így érkeztünk a Moped Löwenhez. (Löwen= oroszlán, németül)

Ti eredendően jazz zenészek vagytok. Ebben az új irányvonalban hogyan jelenik ez meg? Van olyan, hogy csak belementek a flow-ba és impróztok egész este, vagy már csak a kialakult struktúrák szerint játszotok?

VD: Igazából mindkettőt csináljuk. Volt már egy koncertünk Bécsben ezzel az új repertoárral, de akkor még csak négy számunk volt kész, viszont kellett volna játszani legalább másfél órát. A négy számot kinyújtottuk negyven perce, és utána már semmi más nem volt csak jam.

PJL: A lemezen ez úgy néz ki, hogy van hat szám ami fixen megvan, és van egy hetedik, a ‘Vampires’, amit pedig egyetlen egyszer vettünk fel. Elsőre annyira tetszett, hogy úgy döntöttünk, ez így tökéletes.

De persze élőben minden szám teljesen máshogy fog szólni, rengeteg impró lesz beszúrva, a szólók természetesen mindenhol improvizáltak.

VD: Én azt érzem, hogy ebben a zenében igazán megtaláltam magam. Szeretném így folytatni. Persze nem egyszerű, mert a dobosunk Bécsben lakik, mi meg Grazban, nemsokára végzünk a suliban, és utána ki tudja még mi lesz.

Milyen a zenei szcéna Grazban?

VD: A város akkora, mint Pécs. Van négy nagy egyetem is, tele van fiatalokkal. Minden este vannak koncertek, opera, klasszikus koncertek is, mindez persze a zenei egyetem miatt. És mindezek mellett persze vannak punk klubok, reggae helyek, indie koncertek tömkelege, hip-hop, stb. Eléggé fullos a piac egy ilyen viszonylag kis városhoz képest, ezért nem is nagyon van hely semmi újnak. A szervezőknek mindenhova megvannak a bejáratott zenekaraik, így hát ahhoz hogy valahol rendszeresen tudj játszani, ki kell halnia valakinek előtted, hogy elfoglalhasd a helyét. Persze most túlzok, biztosan lesz majd egyre több bulink, de tényleg nehéz a körökbe bekerülni.

Mi a helyzet a külföldi koncertekkel? Ti mind különböző országokból jöttök, az ember azt gondolná, hogy hatalmas előnnyel indultok, mert mindannyiótok hazájában van rengeteg kapcsolatotok.

VD: Ez sajnos nem így van. Már mindannyian jó pár éve eljöttünk otthonról, és azóta a kapcsolatok ködössé váltak, és a városok is sokat változtak. Vannak haverok akikkel mondjuk játszottam együtt 10 évvel ezelőtt, őt nem hívhatom fel Grazból, hogy tegyen nekem szivességet és nyomjon be a Szigetre, mert most éppen ott dolgozik. Meg akkoriban más zenékben is utaztunk persze. És persze ott van az is, hogy jazzre vagy ahhoz hasonló zenére mindenütt kevésbé kíváncsiak. Menedzsmentje minden kicsi rockzenekarnak lehet, tudnak négy akkordot és mehet a buli. Jazzistáknál csak a nagyon nagyok rendelkeznek igazi menedzsmenttel, ami számít az a személyes kapcsolat. Az pedig ha nem abban az országban élsz sajnos hamar megkopik.

A BUSH-ra érkeztetek most Budapestre, meséljetek, hogy tetszett.

VD: Többet kaptunk mint amire számítottunk. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire komplex, rengeteg szó esett marketingről, statisztikákról, online és offline figyelem megragadásáról, annak mikéntjéről és kölönböző kreatív módjairól. Igazából nem a koncertek miatt jöttünk, első sorban üzleti ügyekről szerettünk volna hallani előadásokat.

A jazz szcéna, amiből mi érkezünk, elég máshogy működik. Ott mindenki magának szervez mindent, nincs külön menedzser vagy marketinges, illetve nagyon ritka. Nálunk mindenki ismer mindenkit, ezen alapszik az egész.

És közben persze a piaca kisebb, a gázsik is kisebbek. Így megy ez. Kemény élet. Ha a megfelelő embereket ismered lesz pénzed, ha nem, akkor ölhetsz bele annyi saját pénzt amennyit akarsz, nem jutsz előrébb.

A BUSH-on kaptunk néhány névjegykártyát, máris van hova menni játszani Horvátországban, például. Mindenki nagyon kedves, és ami mégfontosabb, hogy őszinte is. Senki nem próbált fals reményekkel lekenyerezni, hogy persze, majd jövőre benyomlak a Eurosonicra, meg ilyenek. Akivel találkoztunk mindig nagyon egyenesen elmondta, hogy mit gondol, mire állunk készen és mire nem. Nem volt vaktába ígérgetés. Összességében nagyon hálásak vagyunk a szervezőknek, hogy megpróbálnak egy showcase-t meghonosítani kelet-európában is.

Az új albumot bevezetendő, a srácok mesélnek mindegyik számról egy kicsit, hogy miről is szól, mire kell figyelni, milyen lelki állapotban íródott. A beágyazott lejátszóban megtaláltok mindent, mi fülnek ingere. A hangmérnöki munkálatokat Pusztai László végezte.

Mennyire szeretsz

VD: Akkor írtam, amikor még teológiát tanultam itthon. Volt egy zenekarom Maximmal, aki most a Meteo frontembere, vele kezdtem el igazán számokat írni. Én inkább akkordokat ő inkább szövegeket hozott. Szerettem nagyon, de elég rövid életű volt a zenekar, Maximmal kicsit összevesztünk, aztán volt vagy fél év szünet. De ez persze nem a lemezről szól, ezt most miért mesélem el?! (nevet)

A szöveg azt hiszem elég egyértelmű, arról szól, hogy Isten mennyi szeretetet képes közvetíteni felénk, és hogy mi nem vagyunk képesek ennyire szeretni, vizsont jó lenne megtanulni. Azt hiszem kábé ez az üzenete.

Falling

Ez az első komoly Moped Löwen szám. Egy színpadról való leesésről szól, arról ahogyan elveszítjük a stabilitás feletti kontrollunkat. Játszottam egy big banddel egy koncertet egyszer, amikor nagyon rossz passzban voltam. Sötét volt, nem igazán figyeltem, hogy hova lépek és egyszercsak leestem a színpadról, arccal és hangszerrel előre. És az a pillanat van nagyon meg, amikor éppen esek lefelé, de még nem értem le, és közben azon gondolkodom, hogy hogyan is kéne földet érni, hogy ne törjem össze se magamat, se a hangszeremet. Ezt a pillanatot ragadja meg a dal. A hangszert sajnos összetörtem.

Vampires

PJL: Ez a legjazzesebb számunk. Ezt már játszottuk a The Labbel is.

VD: Igen, ez eredetileg egy sokkal összetettebb szám volt. Volt egy hip-hopos szám, aminek elején pedig punk rockot játszottunk, és az egészet kettévágta egy free-jazz rész.

PJL: Aztán a free jazz átvette az uralmat.

VD: Aztán a többi részt nem játszottuk többé. Így maradt. A szövege pedig azokról az zenészekről szól, akik igazán lefárasztanak, az olyanok akiknek elmész a koncertjére és hiába mentél oda energikusan és boldogan, teljes letargiában jössz haza, és nincs kedved semmihez. Kiszívják az energiáidat. A lezárás is erre erősít rá, amikor teljesen elszállunk. Olyan mint a Batmanben amikor a kissrácot ellepik a denevérek. 

Indian summer

VD: Három órán keresztül jammeltünk otthon az alagsorban, alakítgattuk a számot a számítógépen. Aztán Piotr lenyomott egyetlen akkordot és az annyira jó volt, hogy azonnal töröltünk mindent amit addig felvettünk, és elhatároztuk, hogy mindent élő hangszerrel veszünk fel, nem MIDI-zünk.

PJL: A lakótársunk egy dobos, szóval van dobunk, van nagybőgő is, gitár, igazából tele van minden szarral az alagsor. Vannak lehetőségek bőven.

VD: A szöveg filozófikus-spirituális, elmélkedés arról, hogyan tudsz aktív maradni a legrosszabb időkben, és egy metaforikus kérdést tesz fel a éppen virágzó virágoknak, hogy miként élik túl a sötétséget a naplementék után. A refrén istenhez szól, hogy segítsen átbillenni ezen a szomorú időszakon.

Isolation

VD: Ez a kedvenc számom a lemezről. Én éppen itthon voltam a menyasszonyomat meglátogatni, mikor írt Piotr, hogy „hé haver itt egy király akkordmenet, egész nap ezt nyomom”. Hazamentem, meghallgattam élőben, és nagyon tetszett, úgy döntöttünk írünk rá egy számot. Egy kicsit a meditáció is benne van, azt mondja el, hogy az igazi ellazuláshoz eltávolodásra is szükség van, el kell szakadj mindentől és mindenki mástól aki a mindennapokban körülvesz.

PJL: Miles Davis is elvonult, hogy megszabaduljon a drogproblémáitól. Persze őt az apja bezárta egy házba, egy hónapra szóval az nem egészen ilyen azért. De kiizadt magából minden mérget, és utána tiszta volt.

Blue Love

PJL: Muszáj volt valami szerelmeset is írni. Csak, hogy használhassuk a „baby girl” kifejezést.

VD: Minden szám eddig olyan depresszív volt és kicsit borús hangulatú, mély érzelmű, muszáj volt valami kicsit könnyedebb. A teraszunkon ültünk és koktélozgattunk nyáron, Piotr pedig előkapott egy témát amit a Garage Banddel írt a WC-n. Azt mondta csináljunk belőle valami nyálasat. Akkoriban éppen nem láttam a jegyesemet több mint egy hónapja, és pont azon arra a hétvégére volt tervezve hogy meglátogat én pedig már tervezgettem hogy hova menjünk és mit csináljunk, szóval passzolt a hangulatomhoz. Piotr lement az alagsorba és felvett egy demót belőle, amit később a stúdióban kibontottunk jobban. Van egy hip-hop/RNB beütése, olyan mint egy fehér srác zenéje aki feka akar lenni.

My Story

PJL: Otthon üldögéltem, unatkoztam kicsit és kitaláltam egy alteregót magamnak, ő White A$$ Pete. És csináltam egy sztorit róla, ami igazából nem is sztori csak egy kis fikció, egy vicc, zenei formában. Van egy gitárszóló teleeffektezve, ami kicsit szaxofont imitál, ja és rap is van benne. Eleinte azt akartuk, hogy mindenki rappeljen benne, de Matheus annyira nem volt biztos a saját rapművészetében. Itt semmi mélyebb tartalmat nem kell keresni, poén az egész. Kamu-rap.

A lemezt megvásárolhatjátok a bandcampen, viszont arra is van lehetőség, hogy ingyen letöltsétek a lemezt, egy 7 hetes kampányon keresztül.

• Kövessétek a banda facebookoldalát vagy látogassatok el a honlapjukra, ahol minden héten közzétesznek egy-egy számot ingyenesen.