Megérkezett Young Majré első EP-je – Premier
július 22, 2022

Megérkezett Young Majré új EP-je, a Mindenki Majréja, amely a 24 éves énekes-dalszerző első többszámos anyaga, egyben egy év elteltével az első megjelenése. A lemezen öt dal szerepel, amelyek közül eddig egy, a 1301 (Holdudvar) közreműködésével készült ‘Rozsda’ jelent meg korábban. Az EP-t Young Majré a Holdudvar csapat egyik producerével, Szabó Dávid „Déé”-vel készítette. A projektet nálunk hallhatjátok először, az előadó pedig dalkommentárt is készített az anyaghoz, amit lentebb olvashattok.

„Nem vagyok egy gyorsan alkotó ember, ez mára szerintem mindenkinek egyértelművé vált. Egy év alatt négy új dalt sikerült készre megírni, és vagy tízet kikukázni. Amik végül megmaradtak, azokat nem éreztem sem hangzás szempontból, sem szöveg tekintetében olyan koherensnek, hogy egy album részét képezzék, ezért döntöttem úgy, hogy EP formájában osztom meg őket. Kis részben ez is motiválta a lemez címét, hogy sokféle zenei világ megjelenik az anyagon. Sokat melóztunk Dávid producer barátommal ezeken a dalokon, úgyhogy elsősorban neki jár az örök hála!”

mondja magáról Majré
Fotó: Bencze Blanka

A lemezt nehéz lenne bekategorizálni, megjelennek rajta trapes és rockos elemek is, van olyan szám, ahol garage beatbe futhatunk, Majré mégis izgalmasan működik és fogja össze ezeket a műfajokat egy sajátos, popos hangzással.

„Az EP köré mindenképpen fel akartunk húzni egy kampányt az engem támogató csapattal, akiknek szintén nagy köszi! Pál Ákos vizuális mindenhezértő egy nap úgy döntött, hogy összefogja a csapatot, hogy legyen egy épp-kézláb rollout-ja a lemeznek, óriási forma, hogy ebbe így beleállt. Vele, illetve Szén Benjivel mindig is jó volt videoklipeken dolgozni, nekik köszönhetem, hogy még azok is szívesen nézik ezeket, akik egyébként az én fejemet vagy a zenéimet rühellik. Nagy köszi még a Jáááng Májré csoportbeszélgetés többi tagjának, Bencze Blankának, Sas Virágnak, Vincze Katának, Pál Csabinak és Galambos Gerinek a sok-sok segítséget. Ja, és ne feledkezzünk meg Kmetyó Annamária „Spicy Princess”-ről sem, aki a klipben és a kampányvideókban hordott két extrás kabátot tervezte, illetve Czine Orsiról, aki pedig grafikai munkákban segített”

A lemezen szereplő, Szlimmy közreműködésével hallható Főhős című dalhoz a 90-es évek Zs-kategóriás akciófilmjeit idéző klip is készült, amelyet Pál Ákos és Szén Benjamin rendeztek.

A lemez a mai naptól elérhető minden digitális platformon, a hallgatáshoz pedig ajánljuk a fentebb említett alkotói kommentárt:

Főhős: Ez a dal áll a legközelebb ahhoz, amit eddig zeneileg csináltam. Azt nem tudom, hogy a szám egy torta-e, de Szlimmy ezzel a furcsa, mégis passzoló verzéjével mindenképpen hab rajta.

Kockásabroszos: Szerelmes fehérfiú-lofi-pop.

Mit akarsz?: Ebből lehetett volna egy nagyon basic sadboy-dalt csinálni 3 percben, de na.

Rozsda: Az egyetlen, amelyik már kijött, de erről úgy éreztem, le kell húzni még egy bőrt. Büszke vagyok Dávidra ezért a future garage alapért, meg jóbarátom, a magányosság hazai nagykrónikása, 1301 is sokat tesz az élményhez.

Csak Jézus Krisztus jóképűbb nálam (Azt mondják): Itt visszatértem az akusztikus gitározós fehérfiús gyökereimhez, és mondjuk ki, nagyon élveztem, főleg így, hogy a zenészeim is beszálltak rá. Béres Gábor basszusgitározása és Lits Benedek Hammond-játéka nélkül nem lenne ugyanaz, nem beszélve Bene szólójáról a végén, ami az egész EP-nek váratlanul szép befejezést ad.

Spotify player embed
  • A Mindenki Majréja EP dalait elsőként szeptember 8-án, a Budapest Parkban hallhatja a közönség, ahol Young Majré Dzsúdló előzenekara lesz, és elsőként lép majd fel zenekari kísérettel.