Bár sokáig úgy tűnt, hogy temetnünk kell az egész évszakot és a napsütéshez is csak social distancingelve közelíthetünk, már látszik a fény az alagút végén és kezd minden visszatérni a normális kerékvágásba. Ha ehhez a felszabadító érzéshez keresel háttérzenét, akkor a YEWO második számában, a ‘Fireshaper’-ben megtalálod a kellő energiákat.
„A ‘Fireshaperrel’ próbáltuk megírni a legvégső szerelmes dalt” – vezetik fel számunkra legújabb szerzeményüket a srácok.
„Egy olyan férfiról szól, aki rengeteg kapcsolaton, rengeteg barátnőn túl van már, és minden alkalommal meggyőzte magát, hogy igenis Szerelmes Belé, Ő az igazi, nem baj, hogy tele vannak ellentétekkel, egy kapcsolat sem tökéletes és Ő Vele elégedett. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem ismeri azt, aki igazán illik hozzá. Ekkor ráébred, hogy igenis van olyan ember, akivel összepasszol és tényleg létezik feltétel nélküli szerelem. Végre megérti, hogy az előző partnereit nem is szerette igazán, még ha őszintén azt is hitte, és az igaz szerelmet az ember életében egyszer érzi csak, egyetlen bizonyos személlyel. Ezt az érzést próbáltuk kiteljesíteni és átadni a dal végén található bulis Codával is, azt a ritka boldogságérzetet, amit csak akkor érez az ember, amikor megtalálja azt, akivel szívesen élne le egy egész életet, és végre révbe ért. Van benne egyfajta naivitás, és alapvetően nagyon pozitív hangulatú dal, amit úgy éreztünk, fontos megmutatnunk magunkból a ‘Pink Cage’ igencsak komoly témája után.
Szeretnénk, ha ez a dal reményt adhatna azoknak, akik még nem találták meg a párjukat, és önigazolást nyújthatna azoknak, akik már azt érzik, révbe értek, úgy, hogy mindeközben egy hatalmasat bulizhatnak egy lendületes slágerre.”
A hatvanas-hetvenes évek pszichedeliájába magától értetődő természetességgel fejest ugró szerelemhimnusz olyan jól hozza a stílustól elvárt hangulatot, hogy kezdhetünk gyanakodni, hogy a YEWO nemis egy második számos zenekar, hanem egy ötven éves hibernációból most felébresztett banda.
- Ha te is átélnéd még ezt az időutazást, kövesd a srácokat, hiszen bőven volt idejük dalokat összerakni az elmúlt hónapokban és nem hiszem, hogy maguknak akarnák megtartani azokat!