Wear Dominic’s hat
március 8, 2014

Épp Grönland északi partjainál hajókáztunk, amikor különös hangra lettünk figyelmesek. Már régóta éjszaka volt, a napot hónapok óta nem láttuk, és kezdtünk társammal egyre inkább becsavarodni. Soha nem érzett vággyal gondoltunk a fényes égitestre, mely meleget és fényt áraszt bolygónkra minden nap, mi mégsem láttuk őt csaknem fél éve már. Amikor a furcsa hangot meghallottuk, tudtuk, most valami megváltozott.

Egy vonyítás, egy üvöltés, egy mélyről jövő sírás rengette meg a levegőt. De ez nem fájdalom, vagy szomorúság hangja volt, hanem a legnagyobb örömé. Ő már tudta, amit mi csak egy perc múlva láttunk meg; a megváltó égitest elkezdett megjelenni a horizonton. Öröm szívünket oly gyorsan töltötte el, mint a meleg sugarak a bárkánk ablakát, ami most ezernyi színben pompázott. Ezzel egy időben pedig megláttuk, hogy honnan is jön a hang, ami oly pontosan megérezte a nap érkezését: egy rozmár csücsült a parton, a napfényben.

Ez a történet nem elképzelhetetlen, de az több mint valószínű, hogy Koenig Benedek és a Zwickl fivérek (Pál és Ábel) nem egy általuk hasonló módon átélt sztori alapján nevezték el zenekarukat. A rozmárt nem tudom hova tenni, de a napfény mindenképpen fontos alkotóeleme a zenéjüknek. A srácok eddig két nótát publikáltak a youtube csatornájukon, és mindkettőből süt a fiatalos lendület, energia. Az első számuk, a Dominic’s Hat november elején jött ki, a hozzá passzoló napfényes, vidám, nyári hangulatú klippel. Ekkorra a trio már négy tagúra duzzadt, a Battery Bandből Törőcsik Kristóf basszusgitáros érkezett a bandát erősíteni.

A zenekar saját magát indie-rock vonalra helyezi, nekem az első számuk alapján még a pop-punk stílushoz állnak közelebb. Inspirációik között az Arctic Monkeys, a The Black Keys, a The Vaccines és a Two Door Cinema Club-ot említik meg, ez utóbbival azt hiszem mind egyet érthetünk.

A zenekar egy új EP-t tervez kiadni nemsokára, erről szellőztettek meg egy nótát a youtube-on, Outfitters címmel (lásd fentebb). Közben folyamatosan koncerteznek, többször sikerült megtölteniük a Rocktogont és a Menta teraszt, rendszeres fellépők a SOTE klubban és a Dürerben is.

Érzésem szerint a banda egy fiatalabb tini, max. 25 éves korosztályt céloz meg, őket viszont minden kétséget kizáróan le fogják venni a lábukról. Két szám alapján nehéz még bármit mondani, de a hozzájuk hasonló zenekarok sikereit látva biztosan szép jövő áll előttük. Legközelebb március 22-én lépnek fel a Rizsa Dva klubban.

Hajrá srácok!