Mindig szomorú egy zenekar feloszlása, de ha már vége akkor érdemes megadni a módját és ezt a verziót választotta a Warshow is. Tegnap jelent meg a Hosszú Búcsú, egy felvétel a zenekar utolsó koncertjéről, egyenesen az Auróra belsejéből. Ennek kapcsán kérdeztük az énekes/dalszerzőt, Konkol Mátét, jó emlékeiről, kevésbé jó emlékeíről, és en bloc a tapasztalatairól az együttesével kapcsolatban.

– A visszatérő és egyben búcsúkoncert nem egy gyakori műfaj. Milyen út vezette a Warshowt idáig, miért döntöttél te egy ilyen koncert mellett?

– Visszanézve látszik, hogy valójában a zenekar előző formája már egy éve feloszlott, csak akkor még ezt nem tudtuk. Amikor később meggyőztek, hogy pályázzak az NKA-hoz, egyrészt még úgy nézett ki, hogy csak új basszusgitárost keresünk a zenekarba, másrészt éppen enyhültek a tavaszi korlátozások, és volt két leszervezett koncertünk is a nyár végére. Aztán persze még tovább változott minden, de közben megítélték nekünk a támogatást – amire mindenki szerint teljesen esélytelenek voltunk. Ekkor nem éreztem azt, hogy megtehetem a támogatásból részesülőkkel (Auróra, Rádi Gábor hangmérnök és a videóstáb), hogy visszautalom az NKA-nak a pénzt, úgyhogy tudtam, hogy kell verbuválni egy ideiglenes csapatot erre az alkalomra.

Sokáig nehéz volt ez a járvány miatt, de annak örülök, hogy whimper helyett egy banggel ér véget a történet, mert a Warshow élőben mindig jobb volt, és most erre a 20 percre szerintem sikerül olyan hangulatot teremtenünk, amilyen egy koncertünk is volt. 

– Kik zenéltek melletted a Hosszú Búcsún?

– Szerencsére Mónus Marci dobos maradt az előző felállásból, és nagy örömömre visszatért a zenekar alapító basszusgitárosa, Virág Norbert is. Mellénk érkezett Molnár Barnabás gitáros, aki egyben az unokaöcsém, és Kalmár Boti billentyűs, aki szintén az eggyel fiatalabb generáció tagja, és egy békéscsabai zenetáborban ismertem meg a nyáron, ahol filmes csoportot vezettem. Mindkettejükkel nagyon nagy élmény volt – ha egyelőre csak rövid ideig is – egy csapatot alkotni, és mindannyiuknak nagyon hálás vagyok, hogy részt vettek a projektben. Egyébként a koncertfilm címének az ismert regény tartalmához nincs köze, csupán találónak éreztem, hogy egyszerre igaz az is, hogy egy éven át tartott a banda megszűnése, és az is, hogy a dalok szövege 2014 és 2019 közt született, és már nem érzem komfortosnak, hogy olyanokról énekeljek, akik ennyire régen voltak az életem részei. Minden szempontból időszerű a továbblépés.

– Az elmúlt időben sokkal többet tevékenykedtél filmrendezőként, klipeket is forgattál. Mennyire volt benne a kezed itt a felvételekben, a koncert film stílusában?

– Tulajdonképpen szerintem nem volt több a filmes tevékenység, a korona előtt minden második vagy harmadik napomnak része volt mindkettő, sorra készítettük Papp Tamás operatőrrel a Felső Tízezer, a Galaxisok és a Warshow klipjeit, illetve két rövidfilmünket, amik közül a Beat on the Bratben forgatott, a bandához több szálon kötődő második még megjelenés előtt áll. Ez a koncertfilm közös alkotás régi barátommal, Makláry Eszter rendezővel és a két operatőrrel (Papp Tamás és Hortobágyi Júlia), akikben teljes mértékben megbíztam, úgyhogy mire mindent összeszerveztünk, a forgatáson már én szinte kizárólag énekesként voltam jelen.

– A projekt végeztével tekintsünk egy kicsit vissza, mik voltak a legkedvesebb Warshows élményeid?

– A kedvencem a Beates koncertünk volt, amikor egy alkalomra félig akusztikusra áthangszereltük a dalainkat, és tudtunk kicsit lassítani, szépíteni rajtuk – de a legjobb mégis az volt, hogy a testvérem és több barátom is ekkor tudott először eljönni ránk, ráadásul a koncert után DJ-zhettem is, úgyhogy nagyot buliztunk.

Egy másik jó emlék, hogy Vajda Domival (a zenekar első gitárosa, aki a Megtűrtekből ismerhető) milyen hatékonyan tudtunk dalokat írni – belőle ömlöttek az ötletek, én pedig a különböző témákat kvázi szerkesztőként kommentáltam, rendezgettem, és így jött létre a Warshow-dalok nagyjából fele.

Meg az is szép volt, amikor a város utcáit róttuk páran helyről helyre, és épp aznap jelent meg a Deep Glaze új dala, úgyhogy Kovács Marci gitárossal véletlenszerű pillanatokban állandóan belekezdtünk a ‘Monotony’ fülbemászó nyitóriffjének éneklésébe. Ha nem maradt volna el, hogy a detroiti Ritual Howls előtt zenéljünk, valószínűleg az is nagy élmény lett volna, ahogy a nyári Fekete Zajos koncertünk is.

– Mik voltak azok a tanulságok a Warshowval kapcsolatban, amiket le tudsz vonni a jövőre nézve?

– Nem teljesen alaptalanok azok a hasonlatok, amik egy zenekart egy párkapcsolattal mérnek össze, de talán még így is kevés szó esik arról, hogy az osztályhelyzet, életkor, világnézet és életmód kisebb különbségei is konfliktussá alakulnak idővel, amikor ezeknek köszönhetően látványosan más lesz különböző tagok elkötelezettsége és munkamorálja.

Minden bandában vannak vezetőbb és sodródóbb emberek, de a vezetők is kiégnek, ha a szerelemprojektjükben mások nem tudnak teljes lélekkel részt venni, vagy ha nem tiszták a szerepek és normák, amik mentén az ötletekből terv, aztán gyakorlat lehet. Valószínűleg frontemberként több „legitimációt” jelentett volna, ha hangszeres dalszerző is vagyok egyben.

Illetve egy zenekar valamennyire egy munkahely, még ha fizetetlen is, mindenesetre a szervezeti kultúránknak rosszat tett, hogy Messengeren kommunikáltunk első sorban, ahol törvényszerűen könnyebb félreérteni vagy komolyan venni különböző hangnemeket és jelentéseket. Egy másik tanulság pedig az, hogy magyarul énekelni csodálatos, és jobb lett volna hamarabb áttérni rá mint a búcsúkoncert, mert számomra fontos dolgokról írtam mindig, és mert óriási öröm lett volna, ha egyszer a közönséggel együtt énekelhetem a dalainkat.

– Merre tovább a Warshow után?

– Most a következő fél-egy év a munka és tanítás mellett a filmkészítésről fog szólni, éppen alkotótársakat és amatőr szereplőket keresek a pesti ellenkulturális szcénában mozgó fiatal felnőtt nőkről szóló történetemhez. Zeneileg van több kisebb tervem, köztük olyan is, ami inkább projekt, mint zenekar, és amiben egy rendezőhöz hasonló szerepben látom magamat.

A koncertfilm március hatodikán kerül majd fel Youtube-ra és Spotifyra is hanganyagként, és kíváncsian várjuk mibe vágja Máté a fejszéjét a jövőben!

Képek: Zsíri Vanda Fatime