Idén negyedik alkalommal rendezték meg (a zebegényi Szőnyi Táborban másodjára) a Waldorfeszt névre keresztelt fesztivált. Az elsőként 2010-ben szervezett esemény hírneve és népszerűsége folyamatosan nő, ám a recept még mindig ugyanaz: végy egy csapat kedves, vidám és nyitott szellemiségű embert, pakold ki őket a Dunakanyar közelében elterülő festői szépségű erdő szívébe egy rakat érdekes programmal és koncerttel, majd mindezt jól keverd össze a családi bográcsos-sörözős kempingezések hangulatával. Hogy mi a végeredmény?
Egy olyan hétvége, amely garantáltan megváltoztatja az elképzelésed arról, hogy milyen is egy jó fesztivál, és hogy egyáltalán miről kellene valójában szólniuk a hasonló jeligékkel csábító nagyobb eseményeknek.
Mint ahogyan a név is mutatja, a szervezőgárda (volt) waldorfos diákokból tevődik össze, akik iskolás éveik alatt olyan alapelvek mentén folytatták tanulmányaikat, mint a nyitottságra és a művészet szeretetére való nevelés. Céljuk bevallottan ezen értékek közvetítése, amely érződött is, na persze nem szájbarágós módon, inkább afféle megkapó természetességgel tették mindezt.
Erre nagyjából azonnal, a bejárathoz érkezve ráérezhettek az emberek, hiszen a máshol megszokott protokolltól eltérően – melynek keretében kezdésként már-már paranoid tüzetességgel átvizsgálja egy morcos biztonsági őr minden cuccodat, hogy aztán az édesanyád által még az ajtóban rád tukmált konzervnyitót veszélyes eszköznek nyilvánítva elvegye tőled – meglepően kedves és segítőkész fogadtatásban részesülhettek a betérő fesztiválozók. Az egyenként hat ágyas faházak férőhelyei ugyan csak korlátozott számban voltak elérhetőek, de ez a legkevésbé sem okozott problémát, hiszen a tábori hangulatra még inkább rásegíthetett az, ha valaki sátorral a hátán vette nyakába Zebegényt.
Mert valóban, talán a tábor kifejezés illik leginkább az egész rendezvény hangulatára, a szó legpozitívabb értelmében: teljes volt a családias légkör, a bográcsban készülő ételek illata és a gyerekzsivaj mind az úttörőtáborok hangulatát idézte. Ha a gyerekzsivaj szóra felkaptad a fejed, nem véletlen, hiszen nem feltétlenül általános, hogy egy fesztiválra családostul érkezzenek emberek, de ebben az esetben nagyon jól cselekedtek, akik így tettek, ugyanis egész napos meseodú és művészeti foglalkozások várták a legfiatalabb fesztiválozókat. A nagyobbak számára több civil program is lehetőségül szolgált a napközbeni időtöltésre, például a Budapest Bike Maffia külön standdal készült az eseményre, emellett megkezdtük saját fesztivál évkönyvünk első oldalait, amelybe kedvetek szerint rajzolhattok, írhattok vagy éppen fotót ragaszthattok, ha valamelyik fesztiválon belénk botlotok (legközelebb június 10-én a Kolórádón).
Nagy hangsúlyt kapott a környezet- és természetvédelem. Lévén, hogy egy erdő területén található a Szőnyi Tábor, nem csak jó apropót szolgáltatott a figyelemfelhívásra, de ösztönözte is az embereket, hogy gyakorolják a természetvédelmet:
kevés olyan fesztivállal találkoztam, ahol az emberek kis üvegcséket maguknál tartva járnak-kelnek, hogy a csikkeket abba gyűjtsék
arról nem is beszélve, hogy bár választható volt, hogy repohárba vagy eldobható pohárba kéred az italod, mégis túlnyomórészt repoharak voltak az emberek kezében. Ebből adódóan talán az egyik legtisztább fesztiválnak nevezhetem a Waldorfesztet, amin életemben megfordultam.
A zenei felhozatal a fesztivál arculatához igazodóan sokszínű és eklektikus volt, két színpadon párhuzamosan kaptuk a talpalávalót. A Zuboly zenekar például egyetlen koncerten belül képviselt nagyjából mindent, ami a Világegyetemben valaha keletkezhetett zenei téren, mindezt folkos-hip hopos hangszereléssel körítve, jól megmozgatva az egyre duzzadó közönséget. A népzene és a világzene képviselői mellett idén teret kaptak a budapesti undergroundhoz tartozó bandák is. Pénteken a Bozo és a Panel Surfers szedte szét a hangszórókat a Szőnyi színpadon, szombat este pedig a Ricsárdgír és a Csaknekedkislány tarolt a Waldorfeszt nagyszínpadán. Az egész miliőhöz a Csaknekedkislány koncertje egyébként hihetetlenül jól passzolt,
van abban valami varázslatos, mikor egy autentikus szocializmus korabeli művelődési házat idéző épületben twistet járnak a fiatalok a hátsó sorokban a Falábú nőre.
A szervezés (talán egyetlen) érezhetően gyenge pontja a büfé volt. Ugyan roppant baráti árakon juthattunk hozzá az enni- és innivalóhoz, mégis az estéhez közeledve egyre nagyobb sor állt a pultnál, amely az egyetlen hely volt, ahol hozzá lehetett férni a fesztivál területén ételhez és italhoz. Nyilvánvalóan ezt befolyásolta a dolgozók létszáma és talán nem voltak biztosak abban a szervezők, hogy megéri két büfét is üzemeltetni.
Pedig megéri, sőt! Valószínűsítem, hogy jövő ilyenkor még több vendéget láthat a Waldorfeszt, az évről évre növekvő népszerűség és érdeklődés biztosan nem apad, ha csak a visszajelzésekből, vagy a szervező csapat lelkesedésből indulunk ki. Ha tehetitek, mindenképpen látogassatok el jövőre Zebegénybe, ahol remélhetőleg addigra az ötödik Waldorfeszten vehettek majd részt.
Fotók: Komróczki Dia
