A little party never killed nobody
július 7, 2014

Végre valahára elérkezett az utolsó nap, amire mindenki várt. A The Strypes és főleg az Arctic Monkeys rengeteg embert vonzott vasárnap Sopronba. Korán reggel felkeltem, no nem azért mert annyira izgatott voltam, az erős tegnapnak hála délig is durmoltam volna, hanem mert a barátnőm elé mentem a pályaudvarra.

Az óriási kánikulában nem sok mindent tudott magával kezdeni az ember. Én egy kiadós ebéd után az árnyékban próbáltam erőt gyűjteni az estére, amikor is kaptam a telefont Wobetól (Kocsis András), hogy fél ötkor The Strypes interjú. A Telekom Teraszon kikértem egy koktélt, majd a sajtó sátornál összegyűlt a szerkesztőség, hogy megírjuk a kérdéseket. Ezek után feszült várakozással telt az idő. Fél öt körül elugrottam egy percre, de mire visszaértem galád szerkesztőtársaim már a backstage területén hozzáláttak a felvételhez. Így sikerült lemaradnom, legnagyobb csalódásomra, az általam leginkább várt interjúról, ami egyébként jól sikerült. Hamarosan láthatjátok is a blogon! A Telekom Nagyszínpadon ekkor már javában zenélt az Intim Torna Illegál, amelyen láthatólag jól érezte magát a rádióból jól ismert számokra bulizó, nem túl nagy tömeg. Nem is csodálom, hogy „csak” ennyien voltak rá kíváncsiak abban a tikkasztó hőségben, ráadásul utolsó nap.

Sajnos a közönség mérete a Nagyszínpad győztes Mary Popkids koncertjére se duzzadt meg sokkal. A meleg annyira megviselt mindenkit, hogy mozogni se nagyon volt kedvük. Sokan egy helyben álltak csak, mások ültek, a legkényelmesebbek mindezt az árnyékban tették. A fellépés kezdetekor az volt az érzésem, hogy még a zenekart is kimerítette a hőség, de ez csak átmeneti volt, a végére teljesen bepörögtek. Látszott, hogy készültek Kamáék, hiszen a már megszokott slágereiken kívül meglepetésekkel is készültek. Meghívták Somló Tamást az LGT-ből , aki következetesen egyfolytában le „marypopkidelte” a zenekart, és előadták vele az ‘Álomarcú Lány’ átdolgozását. Gyönyörű pillanat volt, de egy kicsit megtörte a bulit ez a különösen lassú szám. A koncert vége felé pedig Saiid rappelt egy eszméletlen nagyot velük a színpadon, mely zseniális húzásnak bizonyult. Közben a szervezők locsolókocsikat küldtek ki, így a legnagyobb party a vízfüggöny alatt volt.

A The Strypes-ra megint csak egy fokkal több ember volt kíváncsi. Érdekes, de úgy tűnik Magyarországon még annyira nem ismertek. Kicsit elkeserítő volt látni, hogy az első 20 sor csak Arctic Monkeys-ra foglalta a helyet, amúgy ez a koncert teljességgel hidegen hagyja. A fiatal, 16-18 közötti srácokat ez nem zavarta, pörgős rock’n’roll zenéjükre ugyan rajtam kívül kevesen tomboltak, de biztos vagyok benne, hogy ezentúl sokan fogják követni pályafutásukat. Ahogy jöttek a slágerek úgy őrültem meg egyre jobban, így utólag elnézést szeretnénk kérni mindenkitől aki mellettem állt a ‘Blue Collar Jane’ alatt.

Ezután fél órás várakozás következett. Fárasztó volt állni a hatalmas emberkupacban ahol a forróság fogalma új értelmet nyert, a tömeg meg csak duzzadt és duzzadt.

am_2

Sokaknak nem tetszett az Arctic Monkeys. Azt mondják Alex beképzelt volt, és nem igazán érdekelte a közönség. Olyat is hallottam,

úgy berúgott, hogy kétszer is elesett a színpadig vezető úton.

Őszintén szólva nem tudom, hogy az elfogyasztott vodka mennyiségének hála, vagy amiatt, hogy alig láttam valamit a colos fiatalemberek miatt, nekem ez annyira nem tűnt fel, de hidegen is hagy. Nekem tetszett, elbuliztam rá, nagyjából azt kaptam amire számítottam. Új dalok tömege, régiekből egy-két sláger, persze én azon szerencsések egyike vagyok, aki látta már őket ezelőtt is. A tavalyi bécsi koncert azért ennél jobban tetszett, sőt még a The Strypes fellépése is, de szerintem nincs okunk panaszkodni. Alex Turner beképzelt? Az ég meg kék? Mindkettő igaz, ahogyan az is, hogy csak a sarkvidéki majmok tudták embertömeggé varázsolni a forró sivatagot.

A várva várt koncert után számomra semmi érdemleges nem történt. Negyed négy fele úgy döntöttünk barátnőmmel, hogy haza indulunk, de mint később kiderült ez nem csak nekünk jutott eszünkbe. A vonatállomás csordultig tele volt megfáradt szempárokkal. Egy órás várakozás után végre sikerült jegyet szereznünk és reggel háromnegyed nyolcra már a Keleti Pályaudvaron voltunk. Így ért véget ez az eseménydús, élményekben gazdag, ám hihetetlenül fárasztó 22. Volt Fesztivál.

Jövőre ugyanitt!