Kiszáradtunk a leglakosságibb fesztiválon
július 6, 2015

Idén is betöltötte a 15-öt egy újabb tini generáció, és már az érettségik is véget értek, ami azt jelenti, hogy kezdődhet a VOLT Fesztivál. A mostani program erősen eklektikusra sikerült, sok év után először nem esett egy csepp eső sem, ráadásul már nagyszínpadból is kettő volt. Idén nem lépett fel Arctic Monkeys méretű headliner, volt azonban David Guetta, Áder János és Slash.

Egy sajtós körbevezetés miatt egész korán leérkeztünk, a jegyeinket gyorsan megkaptuk és parkolót is intéztünk, de kiderült, hogy idén már csak kempingjeggyel lehet sátrazni. Ez sok más embernek is új információ volt a beengedésnél, ezért sokan órákig álltunk sorban a második karszalagért. Azidő alatt jól leégtem, bár ez amúgy is elkerülhetetlen lett volna ebben a kánikulában. Az embereket minden nap locsolták egy tűzoltó kocsiból, akik ezt nagyon élvezték, de furcsa volt, hogy

nem osztogattak vizet.

A nyár legmelegebb pár napján vagyunk túl, a legmagasabb hőségriadó volt kiadva, a fesztiválon pedig alig volt árnyék. Ezek után azt mondani, hogy aki szomjas, igyon a konténer WC melletti csapokból, amire két éve még ki volt rakva a „nem ivóvíz” tábla, vagy fizessen 400 forintot fél liter vízért nem csak geciség, de veszélyes is, még szerencse, hogy nem volt komolyabb rosszullét.

Fotó: Komróczki Dia

 

Idén újdonság volt a dupla nagyszínpad, mindenhol azt lehetett hallani, hogy ez azért jó, mert ha véget ér egy koncert, csak meg kell fordulni, és már kezdődik is a következő. Ez azonban nem mindig ment ilyen flottul, így viszont két színpadra jutott egy színpadnyi program, ugyanolyan hosszú átállásokkal, ami olyan,

mintha el akarták volna kummantani a szervezők a Petőfi Rádió Nagyszínpadot.

Ráadásul, és ez már csak apróság, de amikor a nyugati színpad előtt jelentős tömeg gyűlt össze, a kereszt irányú közlekedés teljesen el lett vágva, mi így egyszer a VIP-ben ragadtunk a Wellhello alatt, amit ellenségemnek se kívánnék. Jó, hogy kipróbáltak valami újat a szervezők, de én nem sajnálnám, ha jövőre visszatérnének a szokásoshoz, pláne hogy a korábbi kis-nagyszínpad helyére került Telekom Tér se volt valami nagy durranás.

Furcsaságból akadt még bőven, mintha tavalyhoz képest visszaléptek volna. Nagy érvágásnak bizonyult a korábbi második nagyszínpad hiánya, hiszen a kemping melletti szerény Jana színpad a tavalyihoz képest erősebb felhozatallal jelentkezett, de még a Mastercard elég kis színpadára – teraszára – is sok olyan előadót beraktak, akiknek több járt volna. Ilyen például a Middlemist Red, a Fran Palermo, a Soerii & Poolek és a Run Over Dogs is. Ráadásul úgy tudjuk, fogyasztást is nevetségesen keveset kaptak, például Henriék zenészektől hemzsegő zenekarára az ezer forint per fő, vagy Somáék egy darab 8000 forinttal feltöltött kártyája röhej, főleg ha figyelembe vesszük az árakat.

Fotó: Komróczki Dia

Hasonló volt a Heti Válasz Borfesztivál is, ahonnan például a Bëlga – szokás szerint – remek hangulatú koncertjét is egy nagyobb színpadra raktam volna, hiszen akkora tömeg volt, hogy a kordonon kívül is tele volt emberekkel. A koncert alatt Tokyo ki is szólt, a később teljesen elkerített dombon álló bulizókhoz, hogy

„Ti a a páholyban mennyit fizettetek a jegyért?”

Ezeket a hibákat, észrevételeket leszámítva remek volt a hangulat. Sok ismerőssel lehet találkozni, és üdítő, hogy körülötted nem mindenki külföldi, így az egész még mindig sokkal otthonosabb, mint a Sziget. Pénteken megtapasztalhattuk, hogy milyen a teltház, de a tömeg még pont elviselhető volt.

Slash gitárszólóiról majd az unokáknak is lehet mesélni, Myles Kennedy  hangja pedig annyira Axl Rose-os, hogy az egész koncert olyan érzést keltett, mintha a Guns N’ Roses nyomná, főleg a ‘Paradise City’ hallatán. Szuper volt a Triggerfinger, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a nap égető sugarai az egész produkció alatt a fekete ing és fekete zakójukon tört meg. A basszusgitáros Paul Van Bruystegem még a fogával is játszott, amihez hasonlót se láttam, az énekes Ruben Block pedig egy született frontember.

Fotó: Komróczki Dia

A poposabb vonal szerelmesei is örülhettek, hiszen John Newman gyönyörűen énekelt, ahogyan a Nouvelle Vague örült lányai is. A magyarok közül kellemes meglepetés volt számomra a Halott Pénz, jól hangzott élőben, valamint szép látvány volt az a rengeteg felengedett lufi, ami a klímaváltozásra hívta fel a figyelmet. Megjegyzem, ez a világ második legironikusabb dolga, több száz le nem bomló műanyag darabbal összeszemetelni a légkört a környezetvédelem nevében. Innen is gratulálunk.

A világ legironikusabb dolga pedig köztársasági elnökünk, Áder János 40 perces beszéde volt a környezetvédelemről, és a megújuló energia fontosságáról szombat délután a Telekom Téren.

Az előadás után kamerák kereszttüzében megtekintette a fesztivált, szerettem volna odamenni hozzá, és megkérdezni, hogy akkor mégis miért építünk atomerőművet, de a biztonsági őrök, és a VOLT két főszervezőjének körgyűrűje Áder körül áthatolhatatlannak tűnt.

Fotó: Komróczki Dia

Szokás szerint elképesztően jó bulit csinált az Irie Maffia, és a Parov Stelar és jó volt a Bastille is. Péterfy Boriék után jövő Tesco Disco is nagyon jó páros volt az utolsó napra, azonban ne keressetek ennél bővebb rendezési elvet a programok között, mert nem volt. Minden idők egyik legeklektikusabb line-upjával a VOLT sok ősrockerre hozhatta rá a frászt, amikor a Motörhead után egyből osztrák electro-swing, majd David Guetta következett.

Itt az idő, hogy ezért, és még sok másért odaadjuk a leglakoságibb címet a fesztiválnak, konstatáljuk, hogy már rég nem a fellépők miatt járunk Sopronba, és beírjuk a naptárunkba 2016 június 29 – július 2-át. Jövőre találkozunk!

A cikket Madácsi Dávid és Kocsis András írta, fotók: Komróczki Dia.