A Tik-Tok táncosok inspirálták a Volkova Sisters legutolsó klipjét

Zene

április 10, 2020

Kocsis András

2375

Tavaly decemberben jelentette be a Volkova Sisters a Facebook oldalán, hogy nem folytatják tovább a zenekart, azonban most megjelent egy vadonatúj szám, a ‘Dear Dancer’ a hozzá készült klippel együtt, igaz, már csak posztumusz jelleggel.

A dal tavaly szeptemberben íródott, a videót pedig ezúttal is Berger Dalma, a zenekar énekesnője készítette. Amikor a Volkovás srácok (Kovács Geriszon és Sándor Dániel) kiválsztották a dalt single-nek, Dalma egyből tudta, hogy táncosokkal szeretne dolgozni. “Sok táncos videót megnéztem előtte, és nem szerettem volna a klasszik táncvideók irányába elmenni, inkább a Tik-Tok világa az izgatott, meg annak a nyerssége, ad-hoc jellege.” – meséli a KERET blognak Dalma a koncepcióról.

A klipben a zenekar tagjai mellett hazai kortárs táncosok szerepelnek, többek között Szeri Viktor és Juhász Adél. A snitteket maguknak vették fel, annyi volt a kikötés, hogy egy fix kameraállásból videózzák magukat, ezen kívül szabadkezet kaptak. A film vizualitásában egy kicsit a két éve a Klipszemle fődíját elnyerő Volkova klip montázsolós hangulatát idézi, itt azonban a közreműködők miatt egy szélesebb merítésből állnak össze a képek. “Amikor az ember elkezdi nézni a nyerseket, a képek elkezdenek élni maguktól, és én szeretek asszociálgatni rájuk. Nem volt soha óriási büdzsém klippet forgatni, szóval nem volt alkalmam még megtapasztalni, hogy hogyan dolgoznék, ha például lenne egy nagyon erős koncepcióm, amit akadálymentesen végig tudok vinni. Jelenleg inkább kollázsszerűen vágok, improvizálgatok.” – teszi hozzá Dalma.