Hallgattál már szlovák kísérleti elektronikát?
január 19, 2017

Kicsivel több, mint egy hónapja látott napvilágot a multinacionális 4mg Records új lemeze, a Vinylized névre keresztelt és a sorban hatodikként helyet foglaló albun. A Vinylized vol. 6 egy gyűjteményes kiadvány, amely a kiadó tradíciójának megfelelően minden évben megjelenik és dokumentarista jelleggel összefoglalja Szlovákia kísérleti elektronikus zenéjét. Idén ráadásul magyar vonatkozása is van a kiadványnak!

  • Ha kedved kaptál egy eredeti Vinylized bakelithez, akkor a cikk végén iratkozz fel levelezőlistánkra vasárnap 12 óráig. A győzteseket e-mailben értesítjük!

A 4mg Records egy Végh Imre által életre hívott zenei műhely, melynek ötlete 2003-ban Kanadában született meg, ahol 2 válogatás CD és egy lemezmegjelenés után végül Szlovákiába vert gyökeret a projekt. Itt intézményesült formában, helyi zenei kezdeményezések aggregátoraként működik. Lehetőségeihez mérten ez a támogatás valamilyen fizikai formátumban realizálódik – kazetták, CD-r kiadványok és bakelitlemezek formájában.

A fizikai formátumra való törekvés lényeges eleme a kiadónak, hiszen ez az a médium amin keresztül művészek közötti kapcsolat ténylegesen létre tud jönni. A kiadó minden évben megjelentet egy gyűjteményes kiadványt, amely lemezenként 10-11 számot tartalmaz. Ennek a folyamatnak részeként jelent meg tavaly év végén a hatodik Vinylized lemez, melyet alább meghallgathattok és röviden be is mutatunk.

Jan Boleslav Kladivo az egykori Csehszlovákia területén is alkotó művész, aki a 90-es években számos kiadványhoz kötődik és általában véve egy termékeny és meghatározó szelleme a szlovák undergroundnak. Övé az első szám az ’A’ oldalon. Troi Boglesseoure egy felvidéki magyar projekt amelyet Pálmai László (Párkányból származó zenész) jegyez. A kiadót működtető Végh Imre produceri énjéhez – ImiAFan-hoz köthető szám pedig egy tipikus szlovák underground átiratként került a lemezre, ami Frak Loong Session készített.

Vannak még érdekes zenei projektek, ugyanis a Spoiledchild Rex mögött például egy szólómunka, a besztercebányai együttes, az Ear Drum Kru egyik tagja áll. A lemez sokszínűsége tehát nem csak zenei értelemben adott, hanem szellemi értelemben is meglehetősen változatos.

Amellett, hogy számos magyar kötődése van a projektnek, az új lemez konkrétan egy magyar koprodukciót is tartalmaz egy Kisszántó remix formájában, ugyanis a Flexible Juice, a Debrecenből elszármazott és jelenleg a fővárosban aktív lo-fi banda egyik számának feldolgozása is hallható a korongon. A kiadvány önálló életét egyébként a Discogs-zon lehet nyomon követni.

Nyereményjáték

Ha szeretnéd megnyerni a lemezt, iratkozz fel a KERET levelezőlistájára alább, hogy elsőként értesülhess a blog körüli fejleményekről!