Valami régi, valami új – itt a Máklikőr új érája
március 13, 2026

Néhány éve a Treffort Kert udvarán futottam bele először a Máklikőrbe. Random hétköznap este, talán BTK napok, amikor egyszer csak megszólalt ez a zenekar, addig még nem hallottam róluk, de elég hamar kiderült, hogy valami nagyon működik abban, amit csinálnak. Olyan élő energiával játszottak, amire nehéz nem felfigyelni. Kíváncsi voltam kik ők és hol látják magukat a magyar zenei szcénában, szóval lett belőle egy interjú. Azóta eltelt három év, teltházas koncerteket adnak, fesztiválokon lépnek fel, megjelent az első nagylemezük, és már úton van a következő is.

Új korszakuknak első előfutára, az Egy szó, februárban jött ki, amivel már kaphattunk egy kis betekintést abba, hogy a zenekar most kicsit más irányok felé is nyit. A szám nem egy klasszikus értelemben vett történetre épül, inkább egy állapotot próbál körbejárni: egy pillanat, amikor valami nem hangzik el időben. A mondat elmarad. A hiánya viszont ott marad a levegőben.

A dal lassan épül, nem siet, hagy időt a hangulatnak. A tér fokozatosan tágul ki, egyre több réteg jelenik meg benne, melyek fokozatosan, s végül egy felold(oz)ásban, összeállnak.

Most pedig itt a zenekar legújabb száma is, a Csinnadratta, amely egy egészen más irányból közelít. Már a cím is egy kicsit túlzó, hangos, és ezt a lendületet a zene is végigviszi. A szám folyamatos mozgásban marad, a hangszerek pedig állandóan reagálnak egymásra. Egy-egy motívum előtérbe kerül, majd átadja a helyét valami másnak, ettől a dinamika végig változik. A felépítés inkább hullámokban halad előre, mintsem egyetlen nagy csúcspont felé, ami folyamatosan fenntartja a figyelmet.

Az egésznek van egy enyhén színházias hangulata is, de talán nem a szó hagyományos értelmében. Inkább mintha olykor reflektálna saját magára, s mintha egy jelenet zajlana a háttérben. Közben mégis nagyon nyers marad: utcára való, táncra való, ettől lesz a dal egyszerre kicsit túlzó, mégis élő és közvetlen.

A Máklikőrt új dalait legközelebb június 18-án, a zenekar Kobuci kertes koncertjén hallhatjátok majd először. Az eddig megjelent dalok alapján mindenesetre bőven van ok a várakozásra: ha a többi szám is ilyen irányba viszi tovább az anyagot, könnyen lehet, hogy még jó pár meglepetést tartogatnak számunkra a srácok.