Hazai new wave-eletronic-punk. Aki esetleg nem találkozott volna a Hangmással, pár szóban megközelítőleg így jellemezném őket. 2007-es megalakulásuk óta lassacskán úgymond alap hozzávalóvá váltak a város zenei színterénekk színesebbé tételéhez.

2012-es interjúnk óta, melyben beszéltek nemsokára megjelenő albumuk részleteiről is elég sok idő telt el ahhoz, hogy felmerüljön bennünk a kérdés: Mi történt az óta a Hangmás háza táján?

Tavaly októberben jelentkeztek negyedik, Hangmás című albumukkal, mellyel nem egy várakozást sikerült felülmúlniuk. A 9 számot felvonultató album kissé a zenekar korai időszakát idéző, helyenként vicces és provokatív dalokat tartalmaz. Persze nem hiányozhat belőle az irónia sem, ezt elcsíphetjük például a ‘Budapest Calling’ című dalukban is. Helyenként úgy hangozhat, mintha egyhuzamban írták volna a számokat, ezáltal egyfajta egység fedezhető fel az egész lemezen. Emellett mégsem válik monotonná, nagyszerűen visz végig egy igen jellemző, szintetizátorral megfűszerezett energiát. A ‘Tudom, hogy hol lax’ egyértelműen a legpörgősebb dal, tetten érhető rajta egy átmulatott éjszakai lüktetése. A személyesség elmaradhatatlan jelenlétéért pedig ott van számunkra a ‘#&@!’.

Az ‘Éhség’ című számuk rendkívül instrumentálisra sikerült, szövegét a Farkas egyik jelenete inspirálta Jack Nicholsonnal a főszerepben. A lemez utolsó dalaként ismert ‘Újratervezés’ pedig önmagáért beszél. A zenekar esetében kétségtelenül nincs szükség ilyen műveletre. Mindemellett nem árt, ha legalább számunka ott van, mint alternatíva, ha sikerült valami végére érnünk.

Összességében egy igen kompakt lemezzel sikerült a Hangmásnak előállnia, és mindenképp külön dicséretet érdemelnek, amiért az album kézzel fogható formában is ilyen dekoratívra sikerült.