Ez már nem az első eset, hogy a kulturális központnak meggyűlik a baja a kerületi vezetéssel: 2022 nyarán kénytelenek voltak bezárni, mert több mint egy év után sem kapták meg az éjszakai működéshez szükséges engedélyt. Jóval több, mint fél évvel később nyithattak újra, most, 2 évvel később megint veszélyben a működésük.
A Józsefvárosi önkormányzat weboldalán tegnap megjelent egy közlemény, mivel a méréseik szerint a Turbina túl hangos, a szomszédos épületekben 31, illetve 35 decibelt mértek a megengedett 25-el szemben:
„A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban Zr.) 18. § b) pontja szerint, ha az üzemeltető az intézkedési tervet kijelölt határidőre nem vagy csak részben hajtja végre, illetve a zaj az intézkedések ellenére is túllépi az előírt határértéket – a közüzemi létesítmények, valamint a közlekedési vonalas létesítmények kivételével – a környezetvédelmi hatóság a tevékenységet 7–10 dB túllépés között felfüggeszti.
Tekintettel arra, hogy Üzemeltető – a megvalósított intézkedési terv ellenére – az MKT-436-2024. számú szakvéleményben szereplő 10 dB túllépést valósít meg a zajforrás üzemeltetésével járó tevékenysége során, a zenés-táncos rendezvény tevékenységet fel kell függeszteni (éjjel 22.00 óra és reggel 6.00 óra között).”
A Nem kinövöm, hanem ez egy komoly politikai mozgalom Facebook oldal is posztolt egy témába illő grafikont, ami szerint a határértéket átlépő, 30 decibeles szint a suttogás, illetve levegővétel „kategóriájába” tartozik, ami még mindig halkabb, mint a hűtő 50 decibeles búgása, vagy az ablakon beszűrődő esti zaj.
A Turbina csapata később közleményben válaszolt a Facebook oldalukon, a 24.hu-nak elmondottak alapján az önkormányzat álláspontjáról az újság megkeresésével értesültek, hivatalos dokumentumot pedig továbbra sem kaptak. Sérelmezik azt is, hogy a döntés egyetlen mérés alapján történt, a kerületi jegyzőt pedig többszöri megkeresés után sem tudták elérni, így a párbeszéd, a megoldás közös keresése elmaradt.
Az utóbbi években a budapesti underground éjszakai élet egyik legfontosabb bástyája lett a Turbina, ami egyszerre ad helyszínt e-zenei buliknak, koncerteknek, kerekasztal beszélgetéseknek, színháznak, gyerekprogramoknak, vásároknak és még sok mindennek, de valószínűleg a bevétel jókora részét éjszaka, a pultoknál keresik meg, így a döntéssel akár a fennmaradásuk is kérdéses lehet.