A rejtélyes elnevezésű, nehezen meghatározható stílusú TPSRPRT a tavalyi Kikeltető jazz/hiphop kategóriájából lehet ismerős. A KERET Szülihat apropóján beszélgettünk velük nevük értelmezési lehetőségeiről, a zenéléshez való hozzáállásról, szövegről és szövegnélküliségről és arról, érdemes-e megmondani a tutit valamiről.

Kezdjük a nevetekkel. Ti hogy ejtitek ki? 

Sanya: TPS.

Dávid: Mi így rövidítjük, hogy TPS, mert még nekünk is bonyolult.

Virág: De egyébként TPS riport.

Dávid: Igazából tisztában vagyunk vele, hogy ez a legrosszabb zenekarnév, amit választhat az ember.

Láttam olyan eventeket, ahol még úgy szerepeltetek, hogy TPS REPORT, és elgondolkodtam, mi lehetett a baj a magánhangzókkal. 

D: Nem volt ez egy ilyen brandként kitalálva, hogy most akkor mi vagyunk a Penis Club, vagy a BadDog, ez egy username választás eredménye. Úgy indult, hogy a bandcampre akartam feltölteni a felvételeket. Regisztrálni kellett, és minden név foglalt volt, ami eszembe jutott. Egy idő után meguntam, és beírtam random szavakat. Nem akartam jelentést adni neki, hogy még stílusban se határozzon meg. Ha mondjuk, Shiteaterz lennénk, arról lehetne tudni, hogy ez nem egy r’n’b girlband.

De szerintem tökmindegy, mi a név. Ha valaki megjegyez valamit, az úgyis egy élményen alapszik. Elment egy koncertre, és úgy volt vele, hogy „na, ők nem lopták el az időmet”.

V: De az igaz, hogy tök sokan kérdezik, hogy hol érhetnek el minket.

D: Igen, és ilyenkor fura kívülről, hogy na, szóval mi vagyunk az „S-P-R-T-R-C-9-8-5-5”…

De mégsem egy random betűsor a nevetek.

D: Az Office Space című filmben a főszereplők ilyen engineer arcok egy multinál, és mindig le kell adniuk a TPS jelentést.

A TPS elvileg azt rövidíti, hogy „Test Procedure Specification”, és a TPS jelentések a teljesen értelmetlen irodai papírtologatás jelképei, úgyhogy ki lehet bontani a betűket úgy is, hogy „totally pointless stuff”. A zenélés hogy kapcsolható ehhez?

D: Szerintem tök jó, ha egy zene „pointless”. Konkrét tervei és stratégiái a hadseregnek vannak meg a politikusoknak, vagy a porszívóügynököknek. Ha valaki úgy zenél, hogy „vegyél porszívót”, az lehet, hogy csapda.

Jöjjön most néhány egyénileg megválaszolandó kérdés. Mit hallgattatok mostanában?

V: Nicót.

D: Legutóbb Uranium Clubot.

Arni: Én ma The Beta Bandet hallgattam.

S: Nekem most volt egy koncertélményem, az Amoeba, illetve Makrohangot és Thundercatet.

Guilty pleasure zenék? 

A: Nekem a Riff Raff.

V: Most nem jut eszembe.

D: Van az a „Bring it back, sing it back”…[énekli]. Arra táncoltam a múltkor, és nagyon éltem.

S: Nem tudok nagyon.

Kivel cserélnétek életet? 

D: Nem tudhatjuk, valójában ki milyen életet él, mi zajlik a fejében, mert mindenki annyira a sajátját éli, hogy szinte magányra van ítélve minden egyén a világon, úgyhogy csak tippelni lehet. Maradnék magam. De ha muszáj valakit mondani, akkor valaki olyannal, aki abból él, hogy megnevettet másokat és őszinte.

V: Egy rokonom fotós, és tök bátran megmutatja, amiben hisz. Nagyon boldog és nagyon őszinte… Talán nem fél annyira a visszautasítástól. Nem szippantja be ez a mindennapi vergődés meg aggodalom.

A: Én nem ismerem a celebeket… Átpasszolom a Sanyának.

S: Nem szívesen cserélnék, de ha választani kellene, akkor talán David Lynch-et mondanám.

Mit gondoltok, hány főből áll a közönségetek? 

D: Harminc. Négyen vagyunk a zenekarban, eljön öt barátunk, az 4×5, és a barátok néha hoznak magukkal még egy havert. Ja, meg az öcsém, Gutema Dániel, aki szinte mindig jön, és még szállítani is segít. Bigthanksbro!

A: Azt vesszük észre, hogy mindig lesz egy új „rajongó”, amit mi sem értünk, hogy hogyan, de tetszik neki ez a dolog.

Ha teljesen improvizatív a zenétek, honnan tudjátok, hogy mikor van kész egy szám? 

A: Igazából sosincs kész.

D: Nem lehet azt mondani, hogy teljesen improvizatív. Annyi, hogy nyitva hagyunk bizonyos részeket a számokban. Az, hogy egy dal kész van-e, az inkább arról szól,  hogy unjuk-e már, vagy még jól esik játszani. Egy csomó szám már kiesett, mert rájöttünk, hogy nem esik jól játszani.

Az, ami a bandcampen van, a múltnak egy lábnyoma. Május végére remélhetőleg lesz egy readytape, a Szülihatra meg viszünk egy demókazit. De az még nem a kész album, csak egy noise B tape.

Az énekhez / szöveghez hogy álltok hozzá? Vannak szövegeitek?

D: Szerintem mindenki foglalkozik írással. Mi egy olyan generáció vagyunk, amelyik többet csetel, mint belenéz valakinek a szemébe. Hogy mi a zenei szöveg, és mi a hétköznapi, azt szerintem nem is kell szétválasztani. Virággal random emaileket szoktunk váltani egymással, amikben csak hülyeségeket írunk, ez vagy dalszöveg, vagy nem, de viccesen hangzik. Leginkább technikai oka van annak, hogy most nincs szöveg. Én például nem tudok egyszerre gitározni és énekelni. De énekelni is jó móka, lehet, hogy fogunk majd valamelyik számban.

A: Sokan mondják, hogy nem is kell bele szöveg, mert a hangszerek kitöltik a teret.

S: Sokan viszont hiányolják. Én alapvetően az instrumentális zenét kedvelem, de ha rakunk bele szöveges tartalmat, azt még simán elviszi ez a zene.

Ha lenne szöveg, angolul lenne, vagy magyarul? 

S: Valószínűleg angolul. Szerintem sokkal zeneibb nyelv az angol, mert egyszerű, és jobban cseng.

D: Nekem is szimpatikusabb, mert a Cartoon Network-ön nőttem fel, meg az MTV-n, meg ilyen USA-tartalmakon. Kiskoromban a Flintstones-t megnéztem magyarul, és azt éreztem, hogy az angolhoz képest a szereplők olyan, nem t’om, mintha szomorkásabbak, szűkebbek lennének. Egyébként gyönyörű a magyar nyelv, főleg írásban, mert választékosan lehet építkezni belőle.

Tudsz erre zenei példát mondani?

D: Dehidratált Fejek.

Az ír angolul szöveget, aki a külföldi piacra szánja a zenéjét? 

D: Mi nem a piacra szánjuk. Manapság mindenki sztár akar lenni, sőt, mindenki sztár, minden sarkon ott egy sztár. A reklámszakemberek kétségbeesetten coolhunterkednek és vásárolnak maguknak Instagram-embereket. Mindenki agyonfotózza magát és rohan megvenni a legújabb termékeket. Mintha valaminek mindig meg kellene felelni.

Pedig, ha azt csinálod, ami jól esik neked meg másoknak, a szeretetet „reklámozod”. A zene értelmezhető a szeretet nyelveként is – és mindegy, milyen nyelven szólalsz meg, vagy hogy ki kicsoda.

Sosem volt indíttatásotok arra, hogy valamilyen statement legyen a zenétekben azzal kapcsolatban, ami körülöttünk történik? 

A: Annyi infó ér minket a hétköznapokban. Amikor hallgatod ezeket a zenéket, az pont kikapcsol ebből a világból. Visz a flow magával, és szerintem pont ez tetszik meg az embereknek.

D: Nekem mindig fura ez a „megmondomatutit”-szitu. Ki vagyok én, hogy megmondjam a tutit? Annyi tuti van egyszerre a világban. Ahány szitu, annyi statement. Egyébként meg: szeressük egymást, automatizáljuk a munkát robotokkal, fegyverek helyett hangszerek, legyen mindenki művész – de ezeket mindenki tudja, mégsem ez van.

A metakommunikáció szerintem az egyik nagy varázslat. Hogy a térben vannak gondolatok, szellemi állapotok, tudatalatti észrevételek. Ha valaki úgy játszik, hogy épp unja, azt lehet, hogy a másik baromira megérzi. Viszont, ha szeretetet érzel, amikor játszol, akkor azt adod át. 

És ez varázslatosabb, mint ha azt mondom, hogy „I have been a UFO, I wanna be in the USA…”

Szerző: Barcsai Boglárka