Dobócsillagként forog körbe-körbe a TPSRPRT a legújabb klipjében
augusztus 26, 2018

A budapesti közönség előtt a tavalyi Kikeltetőn berobbant TPSRPRT első nagylemeze már a megjelenés határán van, de a srácok előtte még küldtek nekünk egy dalt a korongról.

A kísérletezős, instrumentális noise-rockban utazó csapat előszeretettel utaztatja saját hallgatóságát is, legújabb számuk, a ‘Donkey’, és a hozzá készült klip pedig ugyanolyan erős atmoszférával rendelkezik, mint amilyenek az imprózós koncertjeik szoktak lenni.

„A Donkeyban a lehető legegyszerűbb, monoton dallam volt az ötlet. D, aztán D egy oktávval lejjebb, egymás után és újra és újra, aztán ugyanez kitorzítva. Játszottuk egy ideig, de annyira lelketlen volt, hogy csaltam rá egy kedves dallamot, mint közjáték. Amiatt is választottuk ezt single-ként, mert még kevesen ismerik.” – árulta el Gutema Dávid, a banda gitárosa, aki amúgy az alább látható klipet is készítette szexi VHS-grafikával.

A TPSRPRT első, kreatív elnevezésű, 1 című nagylemeze pár nap múlva, augusztus 28-án debütál az Indexen, szeptember 1-jén pedig a Képzelt Város előtt az A38-on élőben is eljátsszák új dalaikat sok-sok improvizációval.

Új tapasztalat nem csak a dalokban, hanem a zenekar összeállításában is vár ránk, ugyanis a innentől – már a lemezbemutatón is – a majdnem mindenhol felbukkanó Mushu Israel fog a basszusgitározni, igaz, a lemezt még Török Virággal együtt vették fel.

  • Az ősz első napján tehát irány a hajó és a torzított hangzások hullámvasútja.

Fotó: Túry Gergely