Nincs is boldogabb pillanat számunkra, mint amikor egy olyan dalról írhatunk, aminek a két előadója általunk ismerkedett meg. Most ez a helyzet, ugyanis Towpe és a nemrégiben nevet váltó laurie. a 2021-es Kikeltető szezon döntősei voltak. Így nem meglepő, hogy elég jó dalt kalapáltak össze, simán hozzák az európai könnyűzenei szintet, arról nem is beszélve, hogy szívesen lötyögünk rá itt a hűvösebb időben is.
A közös dal ötletéről Dóczi Peti mesélt:
„Laurával a Kikeltetőn ismerkedtünk össze és kb az első kérdésem az volt tőle, hogy van e kedve együtt dolgozni, mire nagyon lelkesen reagált.
1-2 héttel később elkezdtünk dolgozni egy számon ami jó volt, de igazából mind a ketten untuk egy kicsit. Majd valamelyik session előtt elkezdtem egy B verzión dolgozni ami Laurának és nekem is nagyon tetszett, és úgy voltunk vele, hogy ez egy kettő az egyben szám lesz. Viszont azt vettük észre, hogy mindketten a B verziót várjuk a számban így az eredeti tervet végül teljesen elvetettük. Így született meg a SEAT BELT.
Érdekes volt úgy szöveget írni, hogy egy sztori vonalat ketten építünk fel, de a végeredmény mindkettőnk szívéhez közel áll azt hiszem.
Néhány koncerten kipróbáltuk, hogyan működik és jó visszajelzések után egyre jobban beleszerettem a dalba így eldöntöttem, hogy a debüt albumom része lesz, így bevontam Zwickl Ábelt is a productionbe, aki nagyon szépen lekeverte és kicsiszolta a számot.”
A ‘Seat Belt’ angol dalszövege teljesen természetesen jön, nem erőltetett a kiejtés, az alap pedig nagyon jó flow-t képvisel, magával ragad és át tudja adni magát az ember ennek a légies, de dögös hangulatnak. Meg kell jegyezni, hogy ami azért egy picit nyomasztó is, főleg az elején a mutáló géphanggal. Lehet menni a basszussal, jól használják az új hullámos szinti alapot, amire jó dallamot építenek, és nagyon jól simul rá az ének.
A videóklip egy jó konstrukcióra épült, megtervezett, igényes darab lett, a főszereplők laurie. és Towpe, a szimbolikát pedig a telefonzsinór képviseli. A többit rátok bízzuk, lessétek meg:
- A dalt amúgy már Spotify-on és SoundCloudon is meg tudjátok hallgatni!