Így lesz a post-rockból lüktető techno a TÖRZS új remixlemezén
március 12, 2020

A 2019-es nagy évtizedzáró hajrába igen merész vállalással beszálló TÖRZS zenekar tagjai sikeres időszakot tudhatnak maguk mögött: a Baradla-barlangban rögzített Tükör című lemezük egyfajta instant klasszikus lett, melyet azóta is emleget a nemzetközi postrock-színtér – és persze mi is –, a zenekar neve pedig rendre felbukkant a tavalyi év legjobb albumait kiveséző listákban. A teljesség igényéhez igazodva, a hanganyaghoz készült filmen, valamint a lemezgyűjtők szívét megdobogtató vinyl-kiadáson túl a srácok most egy remixlemezzel rukkoltak elő, amin a magyar elektronikus zenei szcéna legjobbjai járták körbe újra a Tükör dalait.

A remixekhez tökéletes alapanyaggal szolgáló album egészét áthatja az az atmoszféra, amire műfaji irányultságtól függetlenül mindenki felkapja a fejét: az élő térben elhelyezett hangok, az instrumentális zene mély érzelmi töltete és a dalok szerkezete mind olyan tényezők, amelyekben annyi kreatív erő lakozik, hogy akaratlanul is gondolkozásra sarkallják a hallgatót.

Az elmerülés gyümölcseként a remixlemez a legkülönbözőbb műfaji szemszögekből közelít a hat szerzeményhez, kidomborítva a megbúvó rétegeket, új értelmet adva a dalok részegységeinek.

Az újragondolt lemez szerzői maguk meséltek nekünk az alkotás hogyanjairól és miértjeiről.

ElsőFALMI

„Megfogott a szép, reményteli harmónia az eredeti számban, és igazából ezt alakítottam kissé sötétebbé, néhol már-már keservessé. Úgy gondolom, hogy még így is megmarad a harmónia szépsége. Végül az egész ügy súlyos, mechanikus techno formát öltött. Az ilyet sosem döntöm el előre, általában eljut egy olyan pontra a projekt, ahol már saját magát írja a szám.”

 MásodikBalázs Soma

„Egy dal igazából soha sincs kész. Mindig lehet még hozzátenni, elvenni belőle, hangulatokat alakítani, részeket átfogalmazni. Ennek a késztetésnek köszönhető, hogy belevágtam egy saját dalunk remixelésébe. Épp ezért nem is esett nehezemre új megvilágításba tenni az eredeti szám hangulatát és személyes jelentését, és továbbvinni úgy, hogy a dal lényege ne változzon meg. Valójában ez nagyon hasonló folyamat volt ahhoz, mint amikor a próbateremben írjuk a dalokat.”

 HarmadikBernathy

„Mindig is szerettem az indie rockos pszichedelikus gitár témákat 4/4 alapon. Már az előző Törzs remix is igen jól sikerült (A Földön), mondhatjuk, hogy az egyik legjobban sikerült zeném lett. Ezért később elkezdtem Soma fülét rágni, hogy van-e új dal, és akkor adta a Harmadik demo verzióját. A dolog érdekessége, hogy annak ellenére, hogy a végleges dal instrumentális lett, a demó verzióban még volt vokál, ami a remixben is hallható. Ez a szám egy pszichedelikus hangulat, nem lehet egyik pillanatról a másikra belecsöppenni, idő kell, hogy ráhangolódj. Ha meg már benne vagy, akkor maradsz is – olyan mint egy hosszabb bringa- vagy autóút.”

NegyedikFERKO

„Számomra nagyon inspiráló volt a gyönyörű gitárhangzás a dalban. Már az elején tudtam, hogy bizonyos gitártémák változatlanul maradnak a remixben, azonban egy új kontextusba helyezve. A cél az volt, hogy a teljes nyugalomból eljusson a dal az extázisig. Azt szerettem volna elérni, hogy megszakadjon a szívem, majd kicsorduljon a tartalma a hallgató fülére.”

ÖtödikIamyank

„Az aggteleki cseppkőbarlangban vettük fel – nekem már ennyi elég lenne ahhoz, hogy kíváncsian felhúzzam a szemöldököm, de ez már csak hab volt a tortán, mert a fiúkat amúgy is ismertem és tudtam, hogy izgi úton haladnak. Olyan összhangot érzek ebben a cuccban mintha a zenekar és én is ugyanazt a verset olvasnánk fel, csak máshogy hangzik, mert más a hangunk.”

HatodikBen Leavez ft. Vass Viki

Bence:

„Amíg Somáék és a stáb készültek az album rögzítésére, a barlang túloldalán éppen valami nagy építkezés folyt, talán a mosdókat szerelték. Először zavart, de aztán térmikrofonnal felvettem a fúrók, láncok, gépek hangjait. Olyan atmoszférát teremtettek a barlangban, hogy éreztem, ezekből a hangokból kell megalkotnunk a remixet.”

Viki:

„Amikor Bence megmutatta nekem az eredeti felvételt, már akkor is erős érzelmeket váltott ki belőlem. Ekkor még nem tudtam, hogy pár hét múlva a szövegen és énektémán fogok gondolkozni, de így lett. Úgy gondolom sikerült hozzátenni az eredeti TÖRZS dalhoz azt, amit mi képviselünk és remélem, hogy sok emberhez eljut majd ez a kis ékszerdoboz.”

  • Az újragyúrt, extrán eklektikusra sikerült lemez debütálásaként egy maratoni este erejéig az összes szerző színpadra áll március 20-án a TRIP hajón, kiegészülve a stílusban pont idevágó Kaktus zenekarral és élőben is végigkövethetitek a post-rock harmóniáinak lüktető technóba való transzformációját.

A kialakult vészhelyzet miatt a koncert körülményei változhatnak, fejleményekért látogassátok meg az esemény oldalát!