És te mit tudsz az acid partykról? – első EP-jéről mesélt a The Smooglers
június 24, 2021

Mi történik, ha a kilencvenes évek legendás underground és acid party korszakának két alakja, akik nem mellesleg formálták is azt, összeáll? Borosi Gábor és Laki László válaszolja meg a kérdést számunkra, akik The Smooglers nevű duójukkal első EP-jüket hozták ki nemrég. A kislemez azért különleges, mert a páros az élő elektronikus zenében hisz, és a mostani két tracket is stúdiós imprókból rakták össze. A debüt anyag kapcsán faggattuk Laki Lászlót.

Talán nem én vagyok az egyedüli, aki még csak gyerekcipőben élte meg a 90-es éveket. Mesélj, milyen volt az acid party korszak? Mennyiben volt más a bulizás, mint most? 

Vad volt, szabad és végtelen, hangos és féktelen. Minden új volt és határtalan, egy feltöretlen ugar. Most 30 évvel később is vad, hangos és féktelen. Viszont a szabadságot 2021-ben már korlátozzuk magunkban, ez pedig bezárja előttünk a végtelen kapuját.

Ennyi együtt töltött év után, hogy hogy eddig kellett várnunk a közös EP-re? 

Improvizatív öröm-tekerő, élmény manipulátorok vagyunk. A stúdiónkban rendszeresen tartunk terápiának hívott élő session-öket. Amikor felszáll az űrhajó, akkor egy-egy témát előveszünk, ha jó, akkor akár több körben is játsszuk és ezt a folyamatot harmincvalahány sávon rögzítjük Bacsi Dani hangmérnökünk segítségével. Mi a repetícióban hiszünk, a nagy és hosszú futamokban, nem könnyű ezeket betuszkolni EP hosszba. A végső lökést Tolo adta, amikor azt mondta, hogy csináljunk EP-t, mert az jó lesz és szeretni fogjuk. Mi hiszünk neki. Ki is jön egy újabb track a nyáron, Tolo mondta címmel. 

Mit gondoltok hogyan hat a közönségre, hogy élő elektronikus zenét játszotok? A dalok kiszámíthatatlansága ilyen szempontból mennyire befolyásoló a hallgatóknak? 

Az elemelkedés után együtt repülünk. Az analóg hangszerek, elektroakusztikus hangszerek, modulok, mind azt segítik, hogy a közös rezgőkör létrejöjjön fizikai értelemben is és meginduljon a közös vibe. Ilyenkor mi vagyunk az interface a közönség és a világmindenség között.

Az úton, amit megteszünk egy koncert alatt mindig velünk van a közös felfedezés öröme, mindig  születik új téma vagy hangzás. 

Mennyire találjátok ki előre ezeket a fellépéseket és mennyire bízzátok magatokat a hangulatra?

Fellépések előtt 1-2 nappal próbálunk, hangulatba jövünk, és új témákat találunk ki. Ami jól szól vagy bennünk marad azt a koncerten is elővesszük, de 100% hogy nem úgy szól majd mind legutóbb…

The Smooglers

Mennyi anyagból jött össze a mostani két szám? Készültetek többel is, várhatunk még ilyen trackekre? 

Az van beletuszkolva egy-egy track-be, amit akkor élőben felvettünk, mint egy koncert felvételen. Ezekből az élő improvizáció rögzítésekből hatalmas anyagmennyiség gyűlt össze… Utálunk utómunkázni, de mivel rendes srácok vagyunk, akik szeretik a közönségüket, ezért pár új darabot már elkezdtünk feldolgozni. 

Volt-e konkrétabb inspirációja a számoknak? 

Az adott napi élmény, benyomás, egy hír, egy esemény, az ami  azokban a napokban ér minket, amikor rögzítettük.

Például a ‘Mit Tudsz az Acid Partyról’ címú track eredetije egy dokumentumfilm volt, amibe a reggeli kávézás közben belefutottam. Egy riporternő járta Budapest utcáit a 90-es évek közepén és kérdezgeti az emberektől, hogy mit tudnak az acid partikról.

Kimentettem a szöveget, délután volt esedékes a stúdiózás, aznap fel is vettük.  

Mik a tervek, mire számíthatunk még tőletek? 

Most a nyárra és a bulizásra koncentrálunk, persze, lesznek  koncertjeink is. Hagyományainkhoz híven egy-két live session-t tervezünk közvetíteni, különleges nyári  helyszínekről. Ősztől pedig elkezdődik a tervezése a 100! című,  jövő évi jubileumi turnénknak. Ugyanis közösen ketten 100 évesek leszünk jövőre és ezt szeretnénk megünnepelni egy felejthetetlen stadion turnéval. 

És talán a legfontosabb, hol hallgathatunk meg titeket a közeljövőben? 

Találkozzunk az Alkotótábor nagyszínpadnál július elsején éjjel. Mi már nagyon várjuk!