Újabb tagot igazolt a 2018-ban bulisorozatként indult On The Low kiadó, még csak 16 éves, de beatjei már többmillió lejátszást generáltak, az ő alapjára készült többek között ercsé Szőke hajú lány című száma is, ami a hazai Spotify listák élére tört, de dolgozott már Nasiimov és Ekhoe alatt is. A bejelentés apropójából a kiadó előadója és műsorvezetője, Lenszkij készített nekünk exkluzív interjút a friss taggal.
Kérlek mutasd be magad egy pár mondattal. Ki vagy te?
Tendency vagyok, 16 éves, pesten élek, szeretek zenélni.
Mióta foglalkozol zenével?
Komolyabban lassan 4 éve, de már nagyon pici korom óta jelen van a zene az életemben.
Mik a legfontosabb dalok, amiket ismerhet tőled a közönség?
Szőke hajú lány, Telep, Netflix, Nem tehetem meg, stb.
Mikor/hogyan ismerted meg az OTL-t?
A profgang volt az első dal, amit megtaláltam és rendesen hallgattam is, ez volt 2019 nyarán, azóta követem az OTL-t.
Milyen érzés friss OTL-tagnak lenni?
Jó érzés egyértelműen. Köszönöm a lehetőséget innen is slowgodnak. Shoutout Szeba.
Mik a terveid a jövőben?
Zeneileg fejlődni, minél több tehetséges emberrel dolgozni minél több műfajban.
Honnan jönnek a legnagyobb zenei inspirációid?
Nagyrészt a producer barátaimtól/ismerőseimtől, de nagyjából bármit tudok inspirálónak találni kedvtől függően.
Játszol valamilyen hangszeren?
Tanultam dobolni és basszusgitározni, viszont sajnos mindkettőt abbahagytam (magamtól ugyanúgy foglalkozok velük itthon, de órákra nem vagyok képes eljárni), azóta magamtól elkezdtem gitárt és zongorát tanulni.
Melyik (már publikált) beatedre vagy a legbüszkébb?
Balkától és Ercsétől a Gold Digger vagy az OUOU, mindkettőre viszonylag büszke vagyok.
Milyenek lennének a “Tendency type” beatek? Van valamilyen zenei védjegyed?
Próbálok minél több műfajban zenét írni, így ezt elég nehezen lehetne megfogni szerintem, de ha a leghíresebb számokat nézzük amikhez közöm van szerintem a gyors, lüktetős, gitár trap beatek lennének a „tendency type beatek”.
Hány beatet csinálsz egy héten?
Elég változó. Van, hogy nekiállok és egy este alatt írok húszat egy ültő helyemben, van hogy egy héten jó ha csinálok kettőt.
Mi fontos neked egy dalban?
Maga az alap nálam nagyon számít, de ugyanúgy az is amit az előadó ad hozzá a zenéhez.
Nemzetközi szinten kivel dolgoznál a legszívesebben?
Kendrick, Central Cee.
Ki lennél a Verdákból?
Luigi, az autószerelő verda.
Van valamilyen tanácsod kezdő prodoknak?
Nincsenek shortcutok, ha bármit el akartok érni dolgoznotok kell. + Néha próbáljatok meg ne beatet csinálni, hanem zenét írni.