Azt túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a mai napon 2014 egyik legjobban várt lemeze jön ki. Érdekes módon ugyanez a korong egyben a tavalyi év egyik legjobban várt lemeze is – a Templest már régóta „nyaggatják”, hogy miért nincs még nagylemezük. A 2012-ben alakult együttes már első EP-jével akkora visszhangot keltett, hogy egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni mellettük. Már csak azért sem, mert amit művelnek az zseniális.
A banda Ketteringből származik, és annyira angol mint a fish’n’chips, a Big Ben és II. Erzsébet együttvéve. A brit indie szcénában nem ez az első bemutatkozásuk, szülővárosuk zenei életében már több mint 8 éve meghatározó szerepet töltenek be. Az énekes-gitáros James Edward Bagshaw és az énekes- basszusgitáros Thomas Edison Warmsley már dolgozott együtt korábban a The Moon nevű zenekarban, illetve egy Sukie nevű bandában, amivel már volt is egy listavezető slágerük (Pink-A-Pade). Ezek a zenekarok nem voltak hosszú életűek, a srácok viszont hál’ istennek együtt maradtak, és továbbra is lelkesen írták a számokat. Duóban töltöttek fel számokat a YouTubera, ami fel is keltette a Heavenly Recordings alapítója, Jeff Barrett figyelmét, és beleegyezett, hogy nála jöjjön ki az első EP, a ’Shelter Song’. Ez a dal meleg fogadtatásban részesült, azonban még mindig volt egy kis probléma: hiányzott egy-két tag a zenekarból, és nem tudtak élőben fellépni. Ekkor jött be a képbe Sam Toms dobos, és Adam Smith billentyűs, akik szintén ketteringiek és szintén nagy indie-rajongók. Több hónapos gyakorlás után a négy srác késznek érezte magát, hogy bemutatkozzon mint zenekar, így tavaly Júniusban kiadták a ’Colours To Life’ című számot. Így indultak el a többek között a Flaming Lips és a Beatles által megrajzolt neo-psychedelic trippy-dance indie-pop vonalon és hozták létre az utóbbi évek egyik legerősebb albumát, a Sun Structures-t. Az album 12 nótát tartalmaz (a deluxe kiadás 16-ot 4 remix trackkel), amik közül hetet már hallhattunk az EP-ken, öt viszont teljesen új, és megnyerő. Ássuk bele magunkat.
Az borítékolható volt, hogy a lemez első száma a ’Shelter Song’ lesz, hiszen ez volt a zenekar első száma, ez határozta meg az összes későbbi szerzeményt. Jobban nem is indulhatna egy lemez, a 12 húros gitár hangja egyből meghatároz egy hangulatot. A kezdeti pár hang akár egy kései Beatles nóta riffje is lehetne, viszont a vége már másba kanyarodik; a pszichedelikus irányzat máris megmutatja magát. A verzék egy klasszikus beat szám kiforgatásának tekinthetők, az ének-kórus felelgetések és a sok tamot használó dobok a ’60-as éveket idézik, persze 2014-es köntösben. Az első verze után következő négy ütemről azt gondolhatnánk, hogy a refrén, hiszen annyira hangzatos és vokálokkal jól alátámasztott, de nem, ez a rész csak egyszer jelenik meg egészében, később csak darabjai fedezhetők fel a refrének előtt, és után. Kiemelkedő még a szintén beat gyökereket idéző, fél perces repetitív coda a nóta végén.
Következik a címadó track, a ’Sun Structures’ amit korábbi EP-ken nem, de egy live videóban már hallhattak a rajongók. Na, itt már kőkeményen elkap a pszichedelik hangulat. Az első pár hang egy 16. századi egyházi éneket idéz a billentyűn, majd bejön az ének, aminek hajlításai keleties jegyeket hordoznak. A refrén egy érdekes hangnemváltással érkezik be, az utána hallható gitárriff pedig az előző szám hangulatát hozza vissza. Az igazi elborulás a harmadik percnél üt be. Itt egy percnyi tömény elszállást hallhatunk, hogy utána minden probléma nélkül visszatérjünk a főtémához, majd a kezdeti billentyű-intrót is behozzák a srácok: meglepő módon tökéletesen illeszkedik a szám többi részéhez.
Miután kirepültünk a napból leülhetünk az arany trónra (’Golden Throne’), és megpihenhetünk. A srácok elmondanak egy mesét egy magányos királyról, miközben fontos bölcsességeket közölnek barátságról, szeretetről. Az üzenet: ami neked fáj azt mással se tedd, és ha bocsánatot kérsz, az mindig mélyről jöjjön és őszinte legyen.
Kedélyes nóta következik, bormámoros hangulatú. A ’Keep In The Dark’ban már kicsit unalmas a dob, mintha az eddigi négy számból háromban ugyan azt hozná. A bevezető ének is repetitív, itt mondja el a szám lényegét, maradj a sötétben, hogy ne légy a fényen. Ez persze banális, de tovább hallgatva a számot kiderül, hogy egy olyan emberről beszélünk aki sötétben, és fejét a földbe dugva él. A rendhagyó, két versszakos refrénben ki is derül, hogy Bagshaw szerint az ilyesmi nem vezet sehová, ha csak álmodozol, nem lesznek jó éjszakáid. Inkább nyiss ki egy üveg bort, és próbált élvezni az életet. Ezt a számot igazán a refrénje teszi különlegessé, ami rendhagyó módon két versszakos. A kettő közötti átkötést nagyon jól oldották meg a fiúk, az első versszak utolsó, és a második első sorát összevonták. Ily módon a háttérvokál felszabadítja a főéneket, így van ideje levegőt venni két versszak között. A szám végére pedig mintha megérkezne az említett álom; egy csodálatos hárfa zendül fel.
A ’Mezmerise’ szintén ismerős lehet a Temples rajongóknak, legutóbbi EP-jükről, amit 2013 Novemberének végén adtak ki. A szám, címének hűen hipnotizál. Ennél többet nem is érdemes mondani róla, ez a videoklip ami a ’80-as évek steam punk sci-fi korszakát hozza vissza képileg, megmutat mindent amit tudni kell. Sokan Illuminati jelképeket látnak benne, én azt mondom, összeesküvés elméletek helyett inkább a Ridley Scott rip-offokat keressétek, van egy pár.
Izgatottan várom a következő tracket, a hatos számút, ami az első új nóta a lemezen. A ’Move With The Season’ álmosan kezdődik, egy lelassított blues riffel. Ezt a sokat hallott frázist forgatják ki a srácok valami másba, de ez számomra nem igazán működik. Ez a nóta sokkal egysíkúbb lett, mint a korábbi szerzemények. Igazán a negyedik percnél válik érdekessé egy kvartnyi dallamváltástól, illetve az ének blues-hangjaitól, amit eddig nem nagyon hallhattunk tőlük. A szám végén visszatér az intro témája egy kis flanger effektel, ez így kevésbé sablonos. De még így sem ér fel ahhoz, ami ezután következik.
’Colours To Life’. Ez a kedvenc számom a lemezről, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Ha csak ezt az egy számot adták volna ki, már megérte megalakulni. Sejtelmes gitárriffel indul, amit egyből felhúz egy vonós-téma. Az albumverzió hosszabb lett, mint az EP (pontosan 80 másodperccel) így a bevezetőt hosszabban élvezhetjük, illetve az instrumentális középrész is hosszabb lett. Ahogy ez a szám felvezeti a refrént, azt tanítani kéne. A verzét széttördeli, egy csodálatosan ereszkedő témával, és itt végre a dobost, Sam Tomst is meg lehet dícsérni, kiváló munkát végzett csörgőkkel és tamokkal. Utána a muzsika kibomlik, mint a tavasszal nyíló virág kitárul, és megmutatja csodás belsejét. Húz magával, és hangról hangra úgy érzem, hogy színeket hoz szívembe ez a dal. Csodálatos. Külön érdekesség, hogy az EP verzión 2:01 környékén bejön egy effekt, ami egy az egyben a Ganz-Škoda trolik ajtócsengő hangja…
Megint egy új, eddig nem hallott nóta következik: ’A Question Isn’t Answered’. Klasszikus beat gyökerek megint megjelennek: az introban mindenki tapsol és „lalázik” és az énekeken olyan iszonyat reverb van, mintha egy templomban énekelnének. Ez a szám a legrockosabb lüktetésű mind közül, az ének is ehhez van igazítva. A gitárriffek hangzására a ’Sun Structures’-ben hallott enyhe fuzzos tónus a jellemző. A szám utolsó másfél perce szintén a lemez címadó dalát idézi, annak erős pszichedelikáját villantja fel, finom cin-használattal, és meglepő befejezéssel. Mintha csak elvágták volna a szalagot…
A ’The Guesser’-t én töltelékszámnak tartom. Az EP-kről válogatva a helyükben inkább a ’Jewel Of Mine Eye’-t vagy a ’Prisms’-t tettem volna fel. Az ezt követő ’Test Of Time’-ban sincs semmi túl szignifikáns, ami miatt azt mondhatnánk, hogy ez a szám ki fogja állni az idő próbáját. Valószínűleg ez a legpoposabb nóta az egész lemezen, tágra keverten, sok reverbbel van ellensúlyozva az, hogy zeneileg kevésbé érdekes mint az előzőek. Dinamikailag egysíkú, dallamilag egyhangú, és a dob ebben a számban is végig ugyanazt hozza. Ha hosszú turnéra indulnak, a srác hamar meg fogja unni saját témáit.
Az utolsó előtti tracket először meghallva azonnal mosolyra derültem, és hangosan annyit kérdeztem, hogy „Hát ez meg mi?”. A ’Sand Dance’ keleties beütésű intrója nagyon megtetszett, egyből magam előtt láttam ahogy a homokos partokon erre ropják csinos táncosok színes ruhákban, és aranyékszerekben. Ezt a hangulatot végig képes magában hordozni, miközben a lemez alatt megismert Temples-ös elemekkel természetesen keveredik. Ez a leghosszabb szám a lemezen, kicsit talán túl hosszú, nem tudott végig érdekes maradni.
Az utolsó szám, a ’Fragmant’s Light’ egy gyönyörű, lassú szám. A spanyolgitár flamencos pengetésével elmondja, hogy: „Itt a vége emberek.”. Így kell szólnia egy lemez-lezáró pszichedelikus balladának – rövid, tömör, megnyugtató.
Ha végighallgattátok a lemezt, gratulálok, fontos zenei momentumot éltetek át. Erre a lemezre megérte eddig várni, ötvenkettő perc tömény trippelést kaptunk – józanul. Bagshaw és Warmsley dalszerzői képességei előtt leborulok, még akkor is, ha az új nóták talán kevésbé erősek, mint az EP-n megismertek. Mostmár csak az a kérdés, hogy élőben ezek a dalok hogyan fognak működni. Ennyi effektet és különböző hangszert nem nagyon lehet élőben a színpadon megszólaltatni, ezért vagy playbackhez folyamodnak (ez nem valószínű) vagy teljesen át fogják dolgozni a nótákat az élő showk kedvéért. Én már nagyon várom, hogy felkerüljenek élő videók is a csatornájukra, és persze azt is, hogy egy európai turnén útba ejtsék Budapestet. Ez utóbbira nem nagyon van esély, ha látni akarjuk őket, azt legközelebb Németországban tehetjük meg.
