Múlt héten debütált a Glencz első EP-je, rajta négy neo-pszichedelikus pop/rock hangzású dallal. A zenekar saját nevét viselő album egy valóban kiforrott produkció bemutatkozó anyaga: a Glencz, amely egyébként az NKA Hangfoglaló Program támogatásában részesül, méltán nevezhető a budapesti underground egyik legegyedibb hanggal rendelkező zenekarának. Az EP-t három single megjelenés vezette fel, melyek közül az IVBV című dalhoz videoklip is készült.
A Glencz dalaiban népdalokat dolgoz fel és népzenei motívumokat jelenít meg pszichedelikus, pop-rock hangszereléssel – teszi ezt egy teljesen újszerű és izgalmas formában. Saját bevallásuk szerint a népdalt nem megőrizni, hanem felhasználni, és újraértelmezni szeretnék, olyan dallamokat és szövegeket idézve elő, amelyek ma is ugyanúgy érthetőek és fontosak.
Az EP egésze egy szónikus és érzelmi utazás: olyan mindenki által jól ismert népdalok is felcsendülnek a dalokban, mint a Tavaszi szél… (tavaszi) vagy a Még azt mondják… (mégaztmondják), a szövegekben hol elengedés, fájdalom, harag vagy épp vágyakozás, öröm és tánc jelenik meg, a zene változó dinamikájával erősítve egymást. Lassabb és táncolható részek váltakoznak, tele izgalmas zenei megoldásokkal, lüktető groove-okkal, karakteres és atmoszférikus elemekkel.
- A zenekar az EP megjelenését megelőzően a Gödör Klubban tartotta a lemezbemutatóját, most pedig március 20-án az Akvárium Klubban fogják harmadik születésnapjukat ünnepelni, ahol szintén elhangzik majd élőben az album. Jegyek ITT kaphatók!


