Tegnap visszajöttem Zürich belvárosába, hogy megírjam az első beszámolómat az Openair fesztiválról. Miután azzal végeztem, megnéztem az e-mailjeimet, ahol meglepetés fogadott, idő közben elfogadták a jelentkezésemet önkéntesként, küldtek egy jegyet, csak ki kellett nyomtatni és már bent is voltam.

„Te vagy az év dolgozója!” Ezt mondta a haverom, miután négy óra alvás után, reggel 9-kor kipattantam a sátramból, hogy ledolgozzam az utolsó napi műszakomat. Utolsó teljes svájci napomon láttam koncerteket, találkoztam király emberekkel, és táncoltam a sárban. Bírom még, Zürich Openair!

A Zürich Openair mind a négy napján részt vettem, az utolsó két napról azért nem írtam eddig, mert egy kicsit elszaladtak mellettem az események, és a zenei blogger énemen felülkerekedett a stoppos keleteurópai hajléktalan munkavállaló énem. Teljesen érthetetlen történésekről, életre szóló élményekről és egy eszméletlen koncertről lesz szó a következő néhány percben.

Van az emberben egyfajta elszántság, ha több ezer kilométernyi stoppolás után meglát egy olyan fesztivál line-upot, ami mellett nem tud elmenni szó nélkül. Így kezdődött az én történetem is a Zürich Openair fesztivállal, ami bár még mindig tart, nem voltam lusta bejönni egy belvárosi Apple Storeba, hogy az első napját már most elmeséljem nektek.