Negyven éve választották meg Reagent, kijött az első Star Wars folytatás, szárnyra kapott az utópisztikus-futurista irodalom, a Közel-Keleten a változatosság kedvéért háborúztak, meggyilkolták John Lennont, új idők új zenéi jöttek, no wave, new wave, post punk, techno, rap, új hullámok. Ebbe az évtizedbe mostanában valamiért mindenki visszavágyik, akár a gyerekkor szép emlékei, akár a mai, bizonytalan világból visszarévedő „biztos világ”, vagy a túlmisztifikált „régi szépidők” pátosza miatt, legyen itt szó zenéről, öltözködésről, hajviseletről, filmekről, eceteráról. Négy évtizede Magyarországon is elindult valami, valami furcsa, újszerű dolgok kezdték kidugni a fejüket a föld alól a társadalomban, tele elhajlásokkal, polihisztorokkal, szabadságvággyal, ugyanúgy a politikában és a művészetben, mint például az irodalomban vagy a zenében. Most ez utóbbiról lesz szó, morfondírozós, összevissza módon, vontatottan, lassan mozogva, akár egy használt Zsiguli. De miért pont 1980-ról beszélünk? Az apropó annyi, hogy 1980-ban jött ki Xantus János Diorissimo című kísérleti rövid filmje, ami akár korszakhatároló pont is lehetne. Pont negyven éve – valamikor ekkortájt alakulhatott meg a legjobb magyar együttes, a Trabant. Na erről lesz szó. Többek között. Talán másról is. Évtizedkritika. Vagy talán kevesebb – a 80-as évek zenei, kulturális és társadalmi életét bemutató cikksorozatunk első része. Tldr.