Címke: wien
Négy és fél éve adta ki utolsó albumát a liverpooli The Wombats, akiket most Bécsben sikerült elcsípnem, a Glitterbug című vadi új albumuk lemezbemutató koncertjén. A brit trió gyakorlatilag 2011 óta megállás nélkül dolgozott az új korongján, amit már saját bevallásuk szerint is vagy kétszer ki kellet volna adniuk.
Ahogy már korábban beszámoltunk róla, megjártuk a bécsi Flexet, és megnéztük a The 1975-ot élőben. Hamarosan jön az interjúnk is, de addig nézzegessétek meg a képeket, amiket a koncerten csináltunk!
Már jó ideje követjük a The 1975 munkásságát, így amikor megtudtuk, hogy európában turnéznak, és jönnek bécsbe, egyből írtunk az összes illetékesnek, hogy szeretnénk készíteni egy interjút a bandával, vagy legalább csak szeretnénk ott lenni a koncerten. Sokáig kétesélyes volt a dolog, a zöld utat, azaz a fotós passzal kiegészült belépőket pedig akkor kaptuk meg, amikor már kezdtünk letenni a kiruccanásról, öt órával a koncert kezdete előtt.