Címke: we are rockstars
Ligeti Gyuri neve a Zagarból, a We Are Rockstarsból, a Puzzle-ből, a Mika Tivadar Mulatóból, a hangszerboltból vagy a kaposvári garázsokból lehet ismerős. Volt sírásó, dolgozott utasellátóban, volt teniszedző, környezetvédő technológus, kommunikátor, illetve majdnem esztéta és biológus is. Az ember és az evolúció érdekelte, a 200 féle egysejtű nem. Úgyhogy mégiscsak zenész lett. Szerencsénkre.
Szeptember 6-án, szombaton került megrendezésre a Magyar Közmédia Napja (ez csak nekem fura?), mely rengeteg programmal várta az érdeklődőket, köztük a Szimfonik Live 4-gyel. Idén is a rádiókból már jól ismert énekeseket hívtak meg, hogy az MR Szimfonikusokkal kiegészülve szórakoztassák a nagyérdeműt. A zenészeket párba osztották, majd egymás nótáit kellett előadni, ezután pedig egy közös dallal álltak ki a színpadra. Az ötlet jó, de izgalmasabb duó jelöléseket is el tudtam volna képzelni. Sok pozitívum mellett akadt bőven negatívum is.
Az alábbi listát veletek, olvasókkal együtt állítottuk össze. Ti jelölhettétek kedvenceiteket, aztán az összegyűlt neveket egy szavazásban összegeztük, így alakult ki a végleges sorrend, melyhez még mi is hozzáadtuk a magunkét. Bár rengeteg jó új produkció tűt fel idén itthon, nem volt nehéz kiválasztani azokat, akik igazán hangosak voltak. Ők azok, akikről még biztosan hallunk 2013-ban!