Címke: Völgyfutár
Hiszem azt, hogy a legjobb számomra most az lenne, ha megnyílna alattam a föld. Önmagam védelmére el kell mondanom, hogy ez egy olyan hely ahol könnyen előfordulhat, hogy elfelejted, ha elalszol egy égő cigivel a szádban. És a reggeli ébredésed alatt is még a tegnap esti Makrohang dal szól a fejedben, miközben a legmozgalmasabb óráidból csak emlékfoszlányaid maradtak meg. De kezdem inkább a legelején…
Csütörtök esti érkezésemet és a nyár talán leghidegebb óráit átvészelve pénteken mindenképp be kellett néznem a Makrohang Hello Wood faluban megrendezett koncertjére. Pár óra várakozás és a szerkesztőtársaim megjelenését követően a valóság az, hogy a koncert végére a MYGL DJ setre mi voltunk a legválalhatatlanabbul táncoló brigád. A legelső support az a vodkamennyiség volt, amit munkatársaim jutattak le a völgybe. Tökélyre fejlesztett keverési arányokkal ellátva. Na igen, ez után pedig az elbukott stoppolási kísérletemre emlékszem a Vigántpetendet Kapolccsal összekötő hosszú sötét úton. Természetesen reménytelen próbálkozás volt.
Én lestoppoltam egy buszt (beálltam elé) és hasítottunk. – wobe
Az állapotokról egyébként annyit, hogy rögtön azt követően, hogy az ember pónilovaglás közben egy kiscsibét simogatva hallgathatja Palya Beát, elugorhat pár színpaddal odébb a legdurvább techno partyba hajnalig a vodkától megvakultan táncolni. Van ebben valami különös, hogy reggelizhetek a helyi igen autentikus Kék Abrosz étteremláncolat tagjainak egyikében. Majd pár méterrel odébb pedig megtalálom a Pestről ideexportált streetfood Karavánt. Nagyon le akarják hozni a várost a völgybe. Az idealista felem szeretné, hogy ne csak a szerkesztőség tagjai és Deli Soma legyenek a hallgatóság az egyébként nagyszerű MYGL koncerten – no meg a helyi technikus – bár azt is értem, hogy nem biztos hogy jó az ötlet miszerint leerőltetjük ide a várost. Az egész egy kicsit kivesz abból, ami megadja a Művészetek Völgye igazi jellegét.
Menü szempontjából a továbbiakban ma délután folyamán megér egy nézést a iamyank Live Band a Klastromban, ahol a messzemenően a legjobb esténként a vizuál. Amoebát követően pedig megtekinthetjük a Balaton Method filmet, ha például a Bánkitó alatt nem volt még lehetőségünk rá.
Kedvenc Gólya udvarunkban mi mindenképp ott leszünk a Csaknekedkislány koncerten, majd javasoljuk a maratoni stoppolást ismét a Hello Wood falu irányába a Soulclap Budapest miatt. Félidőben pedig átugorhatunk Taliándörögdre, hogy az ott betervezett Puszi koncert előtt még épp megvehessük a nagyfröccsünket az Elevenkerttel szemben. A szomorú része az estének pedig az a megemlékezés lesz, amit a Gólya udvar közelében tartanak majd Schéner Misi a Búcsúkoncert gitárosának hirtelen bekövetkezett halála miatt.
Bármi is történjen, mi próbáljuk magunkat szigorúan a fent említett ütemtervhez tartani, kevesebb vodka-Club Mate és plusz 2 vastag pulcsi társaságában.
Természetesen idén is kivonult a szerkesztőség a Bánkitó fesztiválra, hogy feltérképezzük a viszonyokat, mennyiben változott szeretett fesztiválunk a tavalyi állapothoz képest.
Pénteken teltházassá vált a fesztivál, ma befutott az Alleycat, mi pedig, ha épp van némi szünetünk, hozzátok hasonlóan a tóban próbáljuk lehűteni magunkat. Programok tekintetében húzós lesz a mai nap, ám a tegnap is találhatott magának mindenki elegendő elfoglaltságot.
Helyenként nem rólunk szólnak ezek a dalok. Vagy mégis? Vagy a néha gyermeteg módon egyszerű dallamosság és a kellő iróniával felszerelt szöveg mögött mindössze egy hihetetlenül realista ember rejtőzik? Aki többek között képes lefesteni azt a fajta érzést, milyen is asztmás rohamot kapni az Ausztrál hőségben. Nos, valami ilyesmit tesz Courtney Barnett.
Az ötlet miszerint elkísérjük a Rosinfluxot az Animal Angle című projektjük premierjére – helyileg legpontosabban megnevezve a drezdai Hellerauba – a Müszi dohányzójában született meg pár héttel ezelőtt. Ilyen formában kerültem a Tonlagen Festivalra tartó turnébusz hátsó ülésére, szerkesztőtársammal kiegészülve, azzal a céllal, hogy dokumentáljuk az eseményeket.
Műszakokra lebontott albumok, kezdeti eltévedéssel töltött pokoli órák soundtrackjei, vagy csak azok, melyeket akkor hallgattam, amikor minden valamiért a helyén működött. A cím nem kábítószer fogyasztásra, hanem biciklis futárkodásra utal, ezek pedig a tekerős zenéim.
Mi az a szituáció, amikor a fellépő a gyorsforgalmi szélén a koncert kezdete előtt kevesebb, mint egy órával stoppolva igyekszik eljutni A-ból B-be? Történetünk ezúttal a Keleti Blokkból indult közvetlen a Szigeten véghezvitt koncertet követően. Szóval rögtön a Sziget Fesztivál után ütött be az első technikai malőr. Miszerint nem a megfelelő férőhellyel megáldott kocsival kell lejutnunk az idei Fekete Zaj Osztálykirándulásra.
Több heti nem alvást követően egy Artist belépővel kiegészülve sikerült beérkeznem az idei Sziget Fesztivál területére. Saras cipők és foszladozó padlószőnyegek tengerére bukkantam a Cökxpon Chill Gardenben ahol szerkesztőtársam felnyalábolását követően belevetettük magunkat a hely adta lehetőségek végtelen kínálatába.
Az utolsó naphoz érve már rég beletörődtem, hogy nincs biciklim, nem is lesz és a riksa is eltűnik néhanapján. A pénzünk elfogyott – olyannyira, hogy egy csomag dohányra nem futotta már – tehát eljött az ideje, hogy elhagyjuk a völgyet. Szóval ideje elfogyasztani az utolsó túl tejes kávét Cili néninél, összeszedni a cuccokat, kiengedni a két sátorlap közé szorult éjjeli lepkéket, elhagyni az üresen álló temető melletti ház udvarát majd nekiállni olyan kocsit keresni mely hajlandó elvinni minket Budapestig.
Tegnap voltunk fórumszínházazni, ingáztunk sokat Taliándörögd és Kapolcs között, ettünk, ittunk finomakat – a négy liter bor meglepő módon még mindig nem fogyott el – és láttunk egy csomó jó koncertet, hiszen az estét az Eleven Kertben tölöttük.