Címke: vintage rock
A Ripe Foal, vintage rock alapokon nyugvó, számtalan behatás által tarkított felépítmény. Manapság egyre nehezebb műfajokról és alműfajokról beszélnünk, a modern formációk inkább mindent próbálnak játszanak, semmint egyvalamit. A kérdést mégis újra és újra feltesszük.
Gyakran visszatérő kérdés a magyar könnyűzene vérfrissítése. A Soulwave-ben egy magyar bandát tisztelhetünk, akik szintén a köztudat hatalmas vaskapuin kopogtatnak, és úgy tűnik, hogy nagyon közel állnak ahhoz, hogy át is léphessenek rajta. Hiszen az együttes új EP-jének egyik kislemezét már a Petőfi Rádió is játssza.
A Soulwave 2007-ben alapult. A szombathelyi, illetve körmendi fiúk egyből egy EP-vel, a Butterflyjal indítottak, amit a 2010-es első nagylemez, a One Night Stand követett. Itt érkeztek el a – szinte kihagyhatatlan – tagcserék, és a két éves szünet is. Visszatérésüket egy turnéval kezdték, melyben osztrák szomszédainkat is meglátogatták. Ezután vették fel új EP-jüket, az 1975-öt. A névválasztás kicsit szerencsétlen, tekintve hogy nemrég jelent meg a brit The 1975 bemutatkozó lemeze, ami ugyan ezt a címet viseli. Azonban az – általunk igen kedvelt – együttes nagylemeze teljesen más stílust képvisel, mint a Vas megyei srácok EP-je.