Címke: Verőköltő
A MÁZ a negyedik dal, amit debütálnak a srácok az új lemezükről, melynek további számaira még várnunk kell egy kicsit. Eddig megjelent a VÉRÁRAM, PONT MOST és a FÖLD / ÉG. Fontos a sorrend, hiszen nem csak random jelentetik meg a klipeket, hanem egy komplex történetet elmesélő, koncepcióba helyezett sorozatról, kisfilmről van szó. A lemezt és a klipeket 2020-ban kezdték el felvenni és leforgatni, de ahogy a képi világ árulkodik is, nem fukarkodnak a befektetett idővel és energiával. Fokozatosan ismerhetjük meg a szereplőket, történetüket, majd most, a MÁZ-ban már az egész díszes társaságot láthatjuk, akik egy rituális, már-már szakrális beavatási szertartáson vesznek részt. Mi jöhet még?
Tegnap voltunk fórumszínházazni, ingáztunk sokat Taliándörögd és Kapolcs között, ettünk, ittunk finomakat – a négy liter bor meglepő módon még mindig nem fogyott el – és láttunk egy csomó jó koncertet, hiszen az estét az Eleven Kertben tölöttük.