Címke: TÖRZS
- A srácokat jövő héten a Fishing on Orfűn 29-én, majd 1-jén a Kolorádón az erdő mélyén is elcsíphetitek, ahol biztosan vissza fogják adni ennek a videónak is a hangulatát.
- A TÖRZS instrumentális energiáit már az elsőszámú mixnél is jólesően fűszerezte a női énekhang és Ben Leavez zenei gondolatmenete, az új track azonban a még személyesebb tálalásnak köszönhetően még inkább komplettnek érződik. Nincs is más dolgunk, mint átlebegni vele az év utolsó hideg pillanatain, vagy legalábbis kicsit felmelegíteni vele azokat.
A budapesti post-rock trió neve ma már egyre többeknek cseng ismerősen, itthon biztosan, de akár nemzetközi szinten is. Ebben elég nagy szerepe volt korábbi lemezük bravúros koncertfilmjének is, melyben a zenei mélységükhöz a természet mélységét párosították a Baradla barlangban. Most egy hasonlóan izgalmas felvétellel örvendeztettek meg minket, ugyanis a Bükk mélyén szólaltatták meg az ‘Átfordul’ masszív, organikusan építkező szólamait.
A koncerteken sok rajongót magával ragadó ‘Átfordul’ már az első hangokkal kiránt a világ a rohanásából és meditatív merengésre invitál. A 7 és fél perces szám kezdő ütemei elnyúltan mutatják be a központi zenei témát, melyet utána újabb és újabb motívumokkal színez ki a gitár, néhol zúzósabban, néhol dallamosabban, a stílusnak megfelelő ritmikai váltásokkal párhuzamosan. A fuzzos pengetésből érzelmes szólok kerekednek, amik néha visszatérnek a szám korábbi medrébe, hogy aztán újra kitörhessenek onnan.
A természet lágy ölén készült fekete-fehér videó pedig tökéletesen párosul a zene komoly szépségéhez.

A munkában ezúttal is a Cineast volt segítségükre Szombath Máté rendezésével. A hangrögzítés és produceri munka pedig Ligeti Gyuri érdeme.

A TÖRZS Baradla-barlangban rögzített Tükör című lemezéről és annak koncertfilmjéről mi is többször értekeztünk, a hipnotikus anyag remixlemeze pedig nálunk is debütált, többek között FALMI, Ferko, Iamyank, Ben Leavez és Vass Viki újragondolásaival. Utóbbi páros azonban legnagyobb szerencsénkre nem bírt magával és a kreatív energiáival, így született egy vadonatúj re-remix is, amit nálunk hallhattok először:
A dal születéséről a Kikeltetőből is ismerős Ben Leavez, vagyis Csontos Bence mesélt is:
„Év elején, mikor Vikivel a dolgoztunk a TÖRZS ’Hatodik’ című dalának feldolgozásán, konfliktusban éreztem magam, ugyanis annyira szerettem az eredeti számot, hogy hozzá se mertem nyúlni a gitárokhoz. Inkább úgy tekintettem a feldolgozásra, mintha úgymond csak felállnánk Vikivel a srácok mellé a színpadra és a saját stílusunkat hozzátéve adnánk elő a számot közösen. A srácoknak ez sose tetszett annyira… Somát idézem: ’Hol vannak a vinnyogó szintik?!’ Ezzel a kommenttel akkora civódás született bennem, hogy akármennyire is akartam, nem tudtam elektronikus elemeket hozzáadni a dalhoz, így megbékéltünk az eredeti ötletben.
A lemez megjelenés után közeledett egy fellépés Vikivel, és rájöttem, hogy uramisten, hát hogy fogjuk előadni a dalt a TÖRZS nélkül? Egyből elkezdett pörögni az agyam, hogy lehetne teljesen a saját stílusunkra formálni, és rövid időn belül meg is született a második epizód ’Cold’ néven. Elég gyakran járok úgy, hogy akár hónapokat dolgozok valamin, és miután már kint van a nagyvilágban és nem lehet visszacsinálni, akkor jut eszembe millió új ötlet. Ezúttal nem tudtam magamba tartani az újra-újragondolt verziót.”

A 2019-es nagy évtizedzáró hajrába igen merész vállalással beszálló TÖRZS zenekar tagjai sikeres időszakot tudhatnak maguk mögött: a Baradla-barlangban rögzített Tükör című lemezük egyfajta instant klasszikus lett, melyet azóta is emleget a nemzetközi postrock-színtér – és persze mi is –, a zenekar neve pedig rendre felbukkant a tavalyi év legjobb albumait kiveséző listákban. A teljesség igényéhez igazodva, a hanganyaghoz készült filmen, valamint a lemezgyűjtők szívét megdobogtató vinyl-kiadáson túl a srácok most egy remixlemezzel rukkoltak elő, amin a magyar elektronikus zenei szcéna legjobbjai járták körbe újra a Tükör dalait.
A magyar post-rock szcéna legígéretesebb feltörekvő zenekara, a TÖRZS október 18-án jelentette meg Tükör című lemezét, mely anyag az utóbbi idők egyik legizgalmasabbjának mutatkozik. Különlegessége több jellemzőjében is megragadható, a rendhagyó felvételi körülményeken túl a zenekar történetének szempontjából is vízválasztó az album, hanganyaga mellé pedig egy koncertfilm is érkezik most, amolyan testközeli dokumentációjaként a felvételek megszületésének.
Nézzünk magunkba és valljuk be; mindannyian basztunk már be annyira, hogy éjszaka a kertben tuván torokéneklés szerű hangokat hallatva hoztuk felszínre a bennünk csörgedező mongol vér tanúságát. (Nem, nem igaz, hogy „én márpedig soha”, nem, ne haragudj, az, hogy nem emlékszel, nem mentség.) Viszont, az is igaz, hogy klipet kevesen csináltak hasonló hangulatban. A Dorota zenekarnak ez sikerült, és bizarr módon szórakoztató.
A TÖRZS harmadik albuma október 18-án jelenik meg. A felvétel érdekességeihez tartozik, hogy az Aggteleki cseppkőbarlang szolgál helyszínéül, és Magyarországon kívül az USA-ban és Chilében szintén kiadásra kerül majd. „Ha minden jól megy, bakeliten is” – mondják a fiúk. Egy váratlanul hűvös délután a belvárosban faggattam erről a 42 perces koncertfilmként is megjelenő anyagról Nyitray Danit, Balázs Somát és Lehoczky Zsombort. A Tükör című lemez ma debütáló, utolsó száma ‘Hatodik’ névre hallgat és Magyarországon itt hallhatjátok először. A nemzetközi premier a Captures Howls oldalon van, éppen ezzel egyidőben.
Fülest be, képernyőt maxra és hagyd, hogy elsöpörjön az elemi erejű természet, vizuál és hangzás katarzisa! Ezzel a használati utasítással szolgálhatunk a TÖRZS legújabb klipjéhez, ami ma debütált a WherePostRockDwells YouTube-csatorna felületén.