Címke: strand fesztivál
A 2014-es fesztiválszezon zárásaként ellátogattunk a Strand Fesztiválra, ahol sikerült elkapunk Benjamin Stanford-ot, ismertebb nevén Dub FX-et. Ben betegsége ellenére nagyon közvetlen volt, így hosszasan időzött velünk. Ebben biztosan közrejátszott az is, hogy éppen az interjú előtt fogyasztotta el vacsoráját. Mesélt nekünk világszemléletéről, zenéjének jelentőségéről és jövőbeli terveiről is!
Ahogy az előző cikk végén említettem, megint a fullasztó hőségre keltünk, ám a sátorból kilépve az esőfelhők is feltűntek. A már épp felszáradni látszó sártengerek újabb muníciója eleinte nem volt zavaró, de az is igaz, hogy mi akkor még kint kávézgattunk, és figyeltük, miként dobálják be fiatalok a kint vásárolt napi alkohol dózist a kempingbe előre megfontolt pénzspórolási szándékkal. A napi rutint és hangulatkarbantartást rekordlassúsággal vittük véghez, amely a fáradtságnak és a rossz idő által keltett lehangoltságnak volt betudható, így sajnos egész későn, csak Irie Maffiára értünk be. A dagonya tehát folytatódott az odafele úton, ám hála az égnek a zenekar mellett még az időjárás is kegyes volt az Irie rajongókhoz, így nyugodtan lehetett felbaszni a kéket!
Az első nap viszonylag hamar leértünk, majd röpke fél óra sorban állás után be is jutottunk a fesztiválra. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, az emberek nagy része másfél-két óráig várt arra, hogy átvehessék a jegyeiket. Nem sokat javult tavalyhoz képest a beengedés, ám a változatos programok valamilyen szinten kárpótolták ezt és az időjárás viszontagságait, melyre nem lehetett előre felkészülni. Egyik pillanatban hét ágra sütött a nap, a másikban dézsából öntötték az esőt, de ez nem tántorított el senkit, így első állomásunk az Ivan & The Parazol koncertje volt.
Lassan itt van a nem túl nagy múltra visszanéző, második Strand Fesztivál, és az előzőből kiindulva ott a helyünk. Az elsőn persze akadtak problémák, de hol nem? Pozitívum, hogy a szervezőgárda ezeket a malőröket mindig tudása szerint a leghamarabb helyrehozta. Apró gyermekbetegségek, melyek idén valószínűleg már nem fognak jelentkezni, és így talán a „Soundorientált” Index-nek is meg fog felelni a fesztivál. Én speciel nagyon várom, szerintem az idei nyár egyik legjobban sikerülő rendezvényének lehetünk majd szem- és fültanúi. Miért mondom ezt? Mert a tavalyi is jó buli volt, és idén fellépők szempontjából rátettek még egy lapáttal!