Címke: soundcloud
- Zorz jövő hétfőn egy a Központban fog egy ritka dj szettet tolni, a Kikeltetős BeBe kislemezbemutatóján, csekkoljátok le!
Tavaly a Spotify mellett elkezdtem elég sok zenét hallgatni Soundcloudon is. Ebben benne van az, hogy nagyon rákattantam különböző 2000-es évekbeli popszámok nightcore remixeire, a másik, hogy vannak olyan zenék a jelenlegi magyar undergroundban, amik csak ezen a platformon jelennek meg.
Én főleg a glitchcore, új sulis trap, illetve hyperpop cuccokat találtam meg magamnak. Ebben a témában egyébként egy zseniális cikket írt Kersner Máté nagyjából egy éve a telexre, amiben ezeknek a műfajoknak a sajátosságairól és felfutásáról értekezik. Na ebből a műfajból találtam egy gyöngyszemet, amiről úgy éreztem, hogy muszáj írnom. Tavaly év végén több insta sztoriban is láttam Zorz ‘Hypermodern: Act 1 (Vocal Mix)’ című uploadját, de mostanára jutottam csak oda, hogy meghallgassam.
Az anyag bő kilenc perc hosszú, három, az intrót számolva négy dal van rajta, de leginkább egyben érdemes hallgatni. A soundcloudos leírás alapján a producer a Hypermodernt egy tisztelgésnek szánta a magyar popzene egyik legszebb időszaka előtt. Az intro után mind a három dal egy 2006 és 2009 kilenc között megjelent mainstream popzenei számnak az újragondolása. A három alapmű SP-hez, Lolához és az Anti Fitness Clubhoz tartozik. Direkt nem a remix szót használtam, mert annál itt sokkal többről van szó.
Az első hangtól teljesen egyértelmű, hogy Zorz nagyon ért ahhoz a programhoz, amit használ, kifejezetten egyedi és nagyon ütős sound design elemeket használ a zenéjében, amik nekem nagyon a 2015 utáni kísérleti basszus zenékre emlékeztetnek. Olyan zenék ezek, amelyek felülről súrolják a klasszikus EDM-et, annál sokkal izgalmasabbak, de még épp lehet táncolni rájuk. Az első trekkben, ami SP ’Kép maradsz’ című számának az átdolgozása, még egy kis hardstyle részt is kapunk a végén. Zorz hibátlanul táncolja körbe ezeket a kvázi kliséket, kifejezetten igényesen.
Lolától a ’Hallja meg a világ’ került kés alá, és kapott egy remek drum’n’bass-es intrót, egy korlátrángatós droppal. A harmadik és egyben utolsó dal, mint ahogy fentebb írtam, az Anti Fitness Clubhoz tartozik, akikről nekem mindig az jut eszembe, amikor valamelyik X-faktorban a végén eljátszották, hogy „szétverik a berendezést”, és a biztonságiak rángatták ki az énekest. Zorz itt inkább trapes irányokba megy el, hatalmas basszusokkal, rengeteg glitchelt elemmel.
Nem feltétlen szeretek arról spekulálni, hogy mit jelent egy művésznek a zenéje, vagy mi van mögötte, anélkül, hogy megkérdezném őket róla, de itt mégis belemegyek. A két összekevert műfaj szinte egymás után következett kronologikusan az előző két évtized váltásánál, valószínűleg mindkét műfaj nagyon sokat jelentett Zorznak, és most, hogy már elég profin tud bánni a produceri eszközökkel, kiválasztott pár dalt, ami igazán kedves neki abból az időszakból, és ezeket dolgozta át.
Engem azért fogott meg nagyon ez az anyag, mert elég hasonló zenéket kezdtem el hallgatni a pandémia alatt. Ahelyett, hogy teljes albumokat hallgassak, sokkal inkább átmentem rekreációs zenehallgatóba, és rengeteg 2010-es évekbeli popzenét hallgattam. Emellett pedig nekem is van egy kis EDM-es hátterem, úgyhogy azt hiszem bőven a célközönsége vagyok a ‘Hypermodern (Act 1)’-nak.
Zorz többi munkája nagyrészt kis, 1-2 perces snippetekből áll, én őszintén remélem, hogy a ‘Hypermodern (Act 1)’ viszonylagos sikerén felbuzdulva nemsokára kapunk majd tőle egy újabb EP-t. (Act 2 mikor?)
Az elmúlt pár évben a mai legnagyobb közösségi oldalak elterjedésével teljesen átalakult az is, ahogy a zenekarok kapcsolatban állnak a közönségükkel, tágabban értelmezve pedig ahogy a zenéjüket tudják terjeszteni, illetve amilyen imázst építhetenek magukról.
Összeszedtem a legalapvetőbb dolgokat, amelyekre érdemes odafigyelni, mielőtt beregisztráljátok az Instát, vagy felpakoltok mindent a YouTube-ra.
Ki vagyok én ehhez? A KERET blog alapítója, és én felelek a blog arculatáért, social jelenlétéért és más külső kommunikációjáért is. A Kikeltetőn figyelni fogom a jelentkező zenekaroknál azt is, hogy mennyire van egyben az online jelenléte, szóval ha már jelentkeztetek, vagy még csak tervezitek, akkor érdemes innentől figyelni.
Magyarországon egy zenekarnak a legfontosabb online felülete a Facebook oldal, ami kvázi gyűjtőhelye az összes velük kapcsolatos tartalomnak.
Jó rendszeresen posztolni, még akkor is, ha éppen nincsen semmi aktualitás, mert ha a követőid belájkolnak egy-egy megosztott képet, vagy linket, akkor nagyobb eséllyel dobja fel nekik a news feed az oldal további posztjait. Érdemes kihasználni mindig a legújabb technikai lehetőségeket (ez 2016-ban a 360 fokos fotók, és az élő videók), mert ezek több emberhez jutnak el, így nagyobb forgalmat generálva az oldalra.
A profilkép legyen a zenekar logója, esetleg lemezborító, de ne zenekari kép, mivel ez sokszor kicsiben jelenik meg, és úgy élvezhetetlen. Fotó inkább a borítóképre kerüljön, de ezt a felületet érdemes még koncertdátumok kiírására, vagy más promóciós célra használni, mivel ez tulajdonképpen egy nagy banner a Facebook oldal fölött.
Be lehet állítani egyedi tabokat, ahová sokan a YouTube, SoundCloud vagy más csatornáikat ágyazzák be valamilyen ingyenes szolgáltatás segítségével. Ezek jók tudnak lenni, de ha ért valaki körülötted alapszinten a programozáshoz, már egész jó dolgokat ki lehet hozni belőle.
A Facebook remek lehetőség közvetlen kapcsolatfelvételre is, figyeljetek arra, hogy a leírás legyen részletesen és az aktuális állapotoknak megfelelően kitöltve, legyen megadva e-mail cím, akár telefonszám, és mindig válaszoljatok minden az oldalra érkező üzenetre!
Hova töltsem fel a zenémet?
A legfontosabb és leghasznosabb felület a YouTube, szoros második a SoundCloud.
A YouTube-on érdemes egyedi videós vagy képi anyagot készíteni a daloknak, mint ahogy például a Kaktus is tette, vagy legalábbis adaptálni a lemezborítót 16:9-es formátumra, mint ahogy pl. a Fran Palermo is csinálta. A teljes EP vagy lemez anyagokat egy videóként, és külön-külön, playlistbe rendezve is rakjátok fel.
A videókra a YouTube saját szerkesztőjével lehet szövegblokkokat illeszteni, azonban ezek általában rondák és idegesítők, helyettük inkább kártyákat használj más videók átlinkelésére, koncertdátumok terjesztésére, és más promóra. (És ezeket ne felejtsétek el frissítgetni.)
A csatornád főoldalán legyen beállítva kiemelt videó – akár a legfrissebb hallgatnivaló, vagy a legutóbbi klip. Itt külön is be tudod állítani, hogy mit lássanak a követőid, és mit azok, akik még nem követnek. A magyarok közül szerintem az Erik Sumo és a Péterfy Bori és a Love Band YouTube csatornája különösen jól karban van tartva, onnan érdemes ötleteket lesni.
A SoundCloudon is figyelj, hogy legyenek playlistbe rendezve az egy EP-hez vagy lemezhez tartozó dalok, és add meg az oldalsávnál az összes többi social media linkjét. Érdemes alaposan és átgondoltan műfajokat taggelni a számokhoz, mert a SoundCloud ez alapján is ajánlja őket a (potenciális új) hallgatóknak.
Fel lehet rakni a hangzóanyagokat a Bandcampre is, mert itt veszteségmentes minőségben, ráadásul ingyen, pénzért vagy becsületkasszás alapon is lehet letöltési lehetőséget adni.
A különböző streaming oldalakra felkerülni már egy fokkal bonyoultabb, de az ajtó nyitva áll az összes kisebb zenekar számára is. Vannak erre olyan olnine szolgáltatások, mint a Tunecore, a Record Union vagy a Distrokid, de magyar cégek is foglalkoznak digitális terjesztéssel, pl. a WMMD.
Minden más
Ha a Facebook oldal kész, és a zenéteket is meg lehet online hallgatni, igazából már csak rajtatok áll, hogy milyen további felületekkel egészítitek ki a repertoárt. Ha olyan a zenétek és a közönségetek, érdemes Instagramot, Tumblr-t, Snapchatet csinálni, de csak akkor, ha azokat tudjátok majd frissítgetni is.
Egyébként meg promóztak már koncertet Tinderen és írtak dalszöveget kommentekből, szóval ne féljetek kreatívnak lenni, és kitalálni valami olyasmit, ami a megszokottól teljesen eltérő.
Összekapcsolás
Fontos, hogy ha már egyszer rátalált valaki a neten a zenédre, akkor könnyen tudjon tovább menni. A legtöbb eddig említett felületen van olyan rész, ahova be tudod linkelni a további social media oldalakat, de az is nagyon fontos, hogy mindenhol ugyanazt a usernevet használd (Ezek azok az egybeírt, ékezetek nélküli nevet, ami pl. az URL címekben is megjelenik).
Az összekapcsolásra még egy remek példa a Songkick, ahova feltöltheted a koncertdátumaidat, és beállíthatod, hogy azokat listázza ki a Bandcamp, a SoundCloud és a Spoitfy profiljaidon.
Szóval?
Aztán vannak zenekarok, akik teljesen fityiszt mutatnak mindannak, amiről eddig beszéltem. A Törzsnek például nincs Facebook oldala, hanem egy csoportjuk van helyette, a The Keeymen pedig egyáltalán nincs fent magától semmilyen online felületen.
A nap végén mindegy, hogy neon hátterű Tumblr blog, önmagában művészi képekkel telepakolt insta profil, vagy egy egyszerű és informatív Facebook oldalról van szó. Egy zenekar social jelenlétének igazodnia kell a benne lévő tagok személyiségéhez, a közönség (feltételezett) igényeihez és magához a zenéhez. Ha ez az egy teljesül, nagy baj már nem lehet.
Ha van kérdésed ezzel kapcsolatban, nyugodtan dobj egy e-mailt az andras@keretblog.hu címre, és ha érdekes lehet másoknak is a téma, akkor frissítem ezt a cikket.
A Tippek Induló Zenekaroknak sorozatunk korábbi részei: