Címke: sound
- Az előző napi beszámolót megtaláljátok itt,
- a képeinket pedig a Flickren.
- De kövessetek minket Instagramon is, mert ma lesz ott nyereményjáték!
Az idei homogénül rossz, de leginkább semmilyen line-up, és az évek során kultikussá fejlődött YOLO SWAG életérzés erőltetése megtette a hatását, negyvenezer Maci és Muci felszínes és idegesítő fesztiválja telepedett rá Zamárdira. Ha a VOLT-ra azt mondtuk lakossági, akkor ez a proliság csúcsa.
Még mindig fő bevételi forrásom az a sok repohár a Balaton Soundon, amit a részeg külföldiek előszeretettel dobálnak el, minden mindegy alapon. Összejött egy gumicsizmára, „mint egy főnök” toltam végig a második napot, egy fokkal jobban éreztem magam, mint tegnap, de azért a címben idézett szandos csatakiáltásba még nem kezdtem rá én is.
Véget ért a Balaton Sound, Zamárdiban szinte végig szakadt az eső, azonban volt egy-két jó koncert, amelyet kár lett volna kihagyni. Gumicsizma és esőkabát nélkül meghaltunk volna, azonban összességében pozitívan csalódtunk,
azonban most összeszedtük pár kedvencünket. Galéria.
Napsütésben minden jobb, így van ez a Balaton Soundon is. Bár egy kicsit el is pilledtem a hirtelen jött hőségtől, azért csak belefért szombaton pár koncert, meg néhány jópofaság Zamárdiban.
Még sosem voltam egy fél éjszakánál többet a Balaton Soundon (tudtátok, hogy a sebbenzin nem csak sérülések kezelésére jó?), ezért szinte prekoncepciók nélkül indultam le Zamárdiba egy barátommal. Előítéleteim voltak, sőt, meglehetősen sarkallatos véleményem van a fesztivál közönségéről, azonban a line-up egész meggyőző volt, én meg pont ráértem. Túl vagyok a nulladik és az első napon, és nem tudom, mit gondoljak.
Véget ért a Balaton Sound, a legyolobb fesztivál az országban, volt sok veretés, sok sár, akinél nem volt gumicsizma és legalább tíz repohár, az nem is számított embernek, de az okos konkluziót meghagyom a végére, kezdjük az utolsó nap elejével.
A múlt hétvégén a United Island Of Prague Festival keretén belül volt szerencsém megtekinteni Ella McMahon, más nevén Ella Eyre fellépését. Az elején ugyan megmosolyogtam magát a rendezvényt, hiszen ez a cseh főváros legnagyobb open-air fesztválja, ami egy a Belfeszténél is kisebb nagyszínpadot rejtett magában. Ám összességében jól szóltak a dalok, jól csúsztak a sörök és mindenki türelmesen várta az est „sztárfellépőjét”.
Igen, joggal él a jelző, de gondolom sokan nem hallottatok még az alig 19 éves, londoni születésű lányról. Ella egy hatalmas karrier kapujában áll és munkásságáról már elég jól ismert a szigetországban.