Címke: showcase
- A Mordái energiái a KERET Sessions falait is megrengették, a videót megtaláljátok ide kattintva!
Ezúttal nem kell a hollandiai Gröningenben utazni, hogy megismerjük a legígéretesebb zenei tehetségeket, ugyanis Európa legnagyobb showcase fesztiválja, a Eurosonic Noorderslag (ESNS) és ehhez kapcsolódó többnapos zeneipari konferencia jövőre online lesz elérhető 2021. január 13-16 között. A rendezvény célja azonban most sem más, mint növelni az európai zene ismertségét és forgalmát az európai kontinensen kívül és belül egyaránt.
A Mordái és a Decolonize Your Mind Society képviseli Magyarországot a 2021-es Eurosonic Fesztiválon január 13-16 között, Európa legfontosabb showcase fesztiválján és zeneipari konferenciáján.
Januárban online valósul meg a rendezvény: a feltörekvő, ígéretes európai zenekarok online koncertjét ingyen követhetik figyelemmel az érdeklődők.
A mai nappal bezárólag már több mint száz zenekar konfirmált az online koncertsorozat programjába, amelyet egy szakmai zsűri állít össze a jelentkezőkből. Magyarországot két feltörekvő zenekar képviseli az idei mezőnyben, akik a kelet-európai gyökerek felvállalásával mindketten a kulturális sokszínűséget képviselik. Egyikük a 60-as, 70-es évek kísérletező magyar népzenei vonulatok repertoárjából táplálkozó útonálló folk rock zenekar a Mordái. A zenekar 2019-ben alakult, miután Nóvé Soma 2018-as szóló kislemeze több népzenei indítattású zenészt is megihletett, majd 2020 január végén megjelent a zenekar első nagy lemeze MORDÁI címmel.
A másik Magyarországot képviselő zenekar, a hatfős Decolonize Your Mind Society. A zenekar megszólalása teljesen egyedülálló, hiszen a jávai zenéktől a közép-afrikai polifónián át a japán udvari szertartászenékig, vagy a tiszta hangolású indiai zenétől a közel-keleti makám semleges tercein át a földöntúli hangzású tibeti gyaling kürtökig több ezer éves kultúrák zenéit fogja át és értelmezi újra soha nem hallott módon, a modern kor nyújtotta technológiák segítségével.
A Eurosonic Program igazgatója, Robert Meijerink, elmondta: „Az európai tehetségek felkarolása a Eurosonic szívügye, amely olyan előadók sikeres pályafutását indította el, mint Fontaines DC, Celeste, Christine and the Queens, Stromae, Dua Lipa vagy az IDLES.”
Ahogy mondta: „Annak ellenére, hogy online platformra kell költöznünk januárban, azon dolgozunk, hogy az előadókat a megfelelő embereknek ajánljuk ki, akik tudnak segíteni karrierjüket előmozdításában”. Nóvé Soma, a Mordái frontembere, a fesztiválon való megjelenés kapcsán hozzátette:
„A Eurosonic az egyike azoknak az európai showcase fesztiváloknak, ahol éreztem, hogy valódi tétje lehet az ott tartott fellépésnek.”
A showcase fesztivál mellett minden évben egy, a zeneipart átívelő, nagyszabású szakmai konferencia is kapcsolódik a hollandiai eseményhez. Ennek idei kiemelt témája az “Út a felépülés felé”, amivel a szervezők a jelenleg is zajló világjárvány által súlyosan érintett zeneipar közeljövőjének kilátásait állítják a konferencia programjának középpontjába.
A konferencia előadói az európai zeneipar színe-javát képviselik köztük: fesztiválok, kiadók, booking ügynökségek, zenei streaming platformok, és az ipar más megkerülhetetlen képviselői. Az alábbi és ezekhez hasonlóan izgalmas témák várhatóak a négynapos online összejövetelen:
Mikor érkezik a vakcina és mikor indulhatnak be újra a rendezvények?; A streaming most már véglegesen beköltözik a mindennapjainkba?; Milyen hatással van a pandémia a zeneszerzőkre és az előadókra?; Mennyit ad hozzá az élményekhez a VR és AR?; Hogyan fognak kinézni a Covid-biztos fesztiválok?
Ezek és ezekhez hasonló átfogó kérdéskörökkel találkozhatnak majd a virtuális érdeklődők. A konferencián való részvétel 50 euróba kerül, amit az alábbi oldalon lehet megvásárolni. Az online fesztivál egy rövid regisztrációt követően ingyenesen követhető a Eurosonic oldalán. A regisztrálni a linkre kattintva lehet, az eddig bejelentett összes európai fellépők között pedig itt érdemes böngészni – köztük már olyan nevek bújnak meg, mint az Altin Gün, a YĪN YĪN, vagy a Deaf Radio.
A héten harmadjára startol hazánk és a kelet-európai régió kedvenc showcase fesztiválja, a Budapest Showcase Hub, ahol a zeneipari szereplőkön túl a laikus zeneszeretők is csomó érdekes előadáson és beszélgetésen vehetnek részt, és ami még jobb, a környező országok könnyűzenei életének legizgalmasabb előadói érkeznek el hozzánk és mutatják meg, mit tudnak.
Egy showcase fesztivál a legjobb lehetőség nemzetközi vízekre vágyó zenekarok számára a vitorlabontásra, a nagy nyugati rendezvények mellett szerencsére már egyre több régiós rendezvény is van a nemzetközi szakma összekötésére kezdve a ljubljanai MENT-től egészen az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Budapest Showcase Hubig.
Először volt szerencsém részt venni nemzetközi showcase fesztiválon, és egyből az egyik legnagyobbal, a Eurosonic Noorderslaggal kezdtem, ahol a kontinens legizgalmasabb zenei produkció, és a legfontosabb szakmabeliek gyűltek össze a Holland Groningen városában.
It’s also a fucking cool town
A város az ország északi részén található és közel 100 ezer egyetemista tanul itt. Az már utcára kilépve is egyértelmű, hogy Hollandia egyik kultúrális központjával állunk szemben, hiszen
szinte minden utcára jut egy minimum Kuplung, de inkább A38 kaliberű koncerthelyszín.
A belváros utcáin itt is megfigyelhető az európai hipszter fővárosokból ismert dizájner ruhaüzlet / kellemes kis kocsma / lemezbolt sorminta, kiegészülve néhány coffee shoppal, hiszen mégiscsak Hollandiában vagyunk. Hogy mennyire nem egy unalmas kisvárosról van szó az is jelzi, hogy a fesztivál ideje alatt itt volt a David Bowie Is kiállítás, amely Berlin, Chicago és Párizs után került megrendezésre az egyetemistákkal együtt is csak háromszázezres lélekszámú városban.
Hello Eurosonic!
Posted by KERET on Wednesday, January 13, 2016
A showcase fesztiválok lényege ugye az, hogy kapcsolatot teremthessenek a zeneipari szereplők egymással, azáltal, hogy platformot teremt a promoterek, managerek, kiadófőnökök, újságírók, és mindenki más között, akik úgy érzik, keresnivalójuk van itt. Kezdve a legnagyobb fesztiválszervezőktől, akik friss bandák után vadásznak a jövő évi line-upjukba, egészen a managerekig, akik egy ital fölött külföldi kiadók képviselőinek, promotereknek illetve újságíróknak mutathatják be zenekaraikat. Nappal a fő helyszín a konferencia központ volt, ahol szó esett egy csomó izgalmas és fontos zeneipari témáról,
aztán pedig kezdetét vette egy sűrű klubfesztivál, este 8 és hajnali 4 között megtelt a város összes koncertezésre alkalmas bárja, művháza, illetve színháza, teret adva a kontines legígéretesebb feltörekvő produkcióinak.
Ezek közül szemlézek most párat.
Alice On The Roof
Rég hallottam olyan cuki elektro-popot, mint amilyet az Alice On The Roof játszik, nem akar túl sok lenni, de szinte mindegyik dalra el lehetett lötyögni. A Benelux államokban már komoly népszerűségnek örvendő belga hölgy megtöltötte a fesztivál egyik legjobb helyszínét, a Vrijdagot. Alice az Egyesült Államokban tanult zongorázni, majd visszatérve elkezdett számokat írni. Demóit aztán elküldte Tim Bran producernek (ő felelt például a London Grammar debütalbumáért is, de dolgozott korábban a La Roux-val is), aki azonnal felajánlotta, hogy segít Alice első lemezének munkálataiban, ami várhatóan év végén jelenik meg.
Hydrogen Sea
Utolsó napunkon még pont elkaptuk a szintén belga duót, akik puha elektronikát kevernek kellemes női énekhanggal, élőben kiegészülve egy dobossal. Az énekesnő nagykabátban, szinte mozdulatlanul állta végig a koncertet, erről egy kicsit a Pegazusok Nem Léteznek jutott eszembe, hangzásra azonban inkább egy lo-fi CHVRCHES-t képzeljetek el. Koncerten nem volt nagy élmény, de otthon hallgatásra abszolút kellemes.
Ludovik Material
A szlovén zenekarról nehéz nem a Gossipra asszociálni, elsősorban a dob, gitár/elektronika és ének felállás miatt. A koncertet egy hosszas intró előzte meg, amely alatt a tagok a közönségből sétáltak fel a színpadra, és látványosan rákészültek az első számra, előjelezvén, hogy itt valami nagy zúzás fog történni. Ezek után az elvárásaim az egekbe szöktek, hogy aztán a Ludovik Material gond nélkül felülmúlja azokat. A keményebb, elektronika központú, de azért táncolható rockzene ékköve az énekesnő, aki mellett bár simán elmennék az utcán, a színpadi jelenléte kifejezetten meggyőző volt.
Have You Ever Seen The Jane Fonda Aerobic VHS
A finn Have You Ever Seen The Jane Fonda Aerobic VHS zenekar névválasztása jó marketingnek bizonyult, hiszen nem lehet mellette szó nélkül elmenni. Ennek megfelelően a De Spieghel nagyszínpadához alig lehetett bejutni. A banda vidám hangzású, kicsit szörfös beütésű punkban utazik, a basszusgitár az énekesnő kezében van, a trióban pedig a dobos mellett egy szintis kapott helyet, ezzel növelve a rágógumi faktort.
És milyenek voltak a magyarok?
Bár találkoztam kint olyan hazai zenészekkel, akik látszólag csak a legális utcán gombázás élménye miatt tették meg a hosszú utat Hollandiáig, Magyarországról négy zenekar, a Budapest Bár, az Ocho Macho, az Ivan & the Parazol, valamint a Middlemist Red kapott lehetőséget fellépni a fesztiválon. Az első kettő szerintem teljesen indokolatlan és elkeserítő, Ivánék esetében pedig valóban felmerül a kérdés, hogy mennyi idő után lesz izzadtságszagú egy zenekarnak showcase fesztiválra járni.
Mellettük a Middlemist Red úgy kellett, mint egy korty víz a sivatagban. A srácok két nap alatt lenyomtak két teltházas bulit, mindkettőt szuper helyszíneken (Huize Maas illetve Vrijdag), a lehető legjobb idősávban, és még két rádiós sessionre is jutott idejük. Bár a pszichedelikus rock nem feltétlenül tartozik nemzetközi mércével a leginnovatívabb műfajok közé, a srácokat mégis rendkívül pozitívan fogadta a közönség, ezzel bizonyítva, hogy méltóak lennének a nemzetközi áttörésre.
Két kezemen se tudnám megszámolni, hány hazai zenekarnak lehetne helye egy ilyen fesztiválon, ezért sajnálom, hogy az általunk küldött produkciók fele szinte értelmetlenül ment el Hollandiáig.
Ahogy sorra jelennek meg az izgalmasabbnál izgalmasabb hazai formációk, remélem a következő években több fiatal, ambíciózus banda kap lehetőséget megmutatni magát Európának.
Címlapkép: Podobni Mihány / fenytkepezo.tumblr