Címke: rap
Oh Babar 2019 augusztusában a harmadik Trap Hungary mixtape-en mutatkozott be a hazai underground porondon. Sajnos négy klip kiadása után 2020-ban hangszál sérülés miatt kénytelen volt félbehagyni zenei karrierjét és pihenni. A várakozás eddig tartott, mivel megjelent a ‘2020’ című szám amiben Babar élete legnehezebb évét dolgozta fel. A személyes fejlődés mindenképp érezhető, míg a ‘Nosztalgia‘ című debüt számban leginkább a pénz és a flexelés volt a téma, a visszatérő trekk már inkább belső érzelmeket fejteget.
A pihenő alatt Babar ugyan énekelni nem tudott, de a zenei alapokkal (és édesség tesztekkel) nem hagyott fel, így állt össze az október 22-én megjelenő Turmix EP.
A számhoz igényes klip is érkezett, a dal pedig már elérhető a fontosabb online platformokon is.
HOLI számomra az egyik legnagyobb meglepetés volt a tavalyi évben, szinte a semmiből robbant be a ‘Vittula’ című számával, amiről mi is írtunk. Ritkák mostanában a klasszikusabb rap előadők akik számunkra is relevánsak és izgalmasak, HOLI viszont belenyúlt a tutiba, ami részben a saját gyártású videóklipjeinek is köszönhető. Most pedig egy új dallal jelentkezik ez ‘Az utálat fárasztó’.

Az új trekk egy alapos kormány- és rendszerkritika egy remek klippel, amit ahogy már fentebb írtam szintén HOLI csinált aki egyébként a MOME animáció szakán diplomázott. Ja és úristen mit húz ez az alap?!
Már nem is emlékszem pontosan, hogyan és mikor találkoztam először Baqais Ádámmal, de az bizonyos, hogy a beszélgetés folyamán viszonylag hamar kiderült, hogy ő bizony végzett zeneszerző, de csinál könnyűzenét, ráadásul valami alter-szerűt. Ez annyira meglepő volt, hogy muszáj volt mihamarabb lecsekkolnom. Mutatjuk milyen lett az új PontMost EP.
Azt be kell vallani, hogy mi itt a KERET-nél nem igazán szoktunk foglalkozni hip-hoppal, rappel. Ebből következőleg a Kikeltetőre sem szoktak ilyen előadók jelentkezni, pedig szívesen hallanánk egy-kettőt. Tudjuk, hogy őrültnehéz jó magyar szöveget írni, és valljuk be sokan ezen is csúsznak el, viszont annál nagyobb öröm, amikor valakinek sikerül.