Címke: passed
Még a tavalyi Kikeltető ideje alatt került a szemünk elé a Kaktus, akiknek az első EP-je nem csak nekünk tetszett, a ‘She Be Like’ című számuk egész szép eredményt ért el az Index dalversenyén, idén már kétszer léptek fel az A38 Hajón, szeptember 25-én pedig ők nyitják a megújult Kuplungot a Makrohang és az Isle Of Man társaságában.
Két egész délutános és estés klip maraton után tegnap éjfél előtt nem sokkal átadták az első Magyar Klipszemle díjait, összesen 12 + 1 kategóriában. A díjazottak között voltak teljesen egyértelmű esélyesek, kellemes meglepetések, de hatalmas csalódások is.
Nézzétek meg, hogyan vették fel a szeptemberben megjelenő második Kaktus EP első számát, a Passedből ismert Nizalowski Dórival közösen.
A Passed tavaly felrobbantotta a hazai blogoszférát ‘Mesmerize’ című klippes számával, majd adtak egy esélyt az Euróvíziós dalfesztiválnak is. Szerencsére a nemzetközi megmérettetés terhe nem szakadt a vállukra, azonban itthon sikerült a versennyel egy alap ismertséget szerezni, ami sok ajtót nyitott meg előttük.
Három kislemez után ma jelent meg a Fran Palermo új nagylemeze, a legutóbbi EP folytatásaként, avagy rájátszásaként. A Sun In Splendour dalait másik nyolc számmal, hét újjal és egy régebbi közkedvenccel az ‘Am I Right Boy’-jal tették kerek egésszé. Hallgassátok meg az egészet alább, és olvassátok el az interjúnkat a zenekarral!
Amíg kint szakadt az eső, rólunk csak a veríték a koncerten. A fiatalok alkoholszagú lehellete és a párás beltéri levegő a Fran Palermo dalaival ténylegesen elhozta a dunapartra az ’LA beach’ hangulatot.
Zajlik a hazai Eurovision válogató valamint az index.hu alternatív dalversenye, és megjelent sok új dal is 2015 első havában, így sok remek új és régi előadó zenéje van most a levegőben. Egy haverunk tanácsára összeszedtünk egy playlistet – toplistát, ha úgy tetszik – a múlt havi kedvenceinkből.
Képzeljétek el, hogy felszálltok a világ egyik legszebb villamosvonalára, ahol hirtelen a furcsán ismerős Passed zenekar elmesél első kézből mindent, amit jelenleg tudni érdemes róluk. Velünk pont ez történt, szerencsére véletlenül volt nálunk két kamera, így nektek is jut egy hely a kettesen.