Álmos Gergely projektje régóta az egyik személyes kedvencem a hazai elektronikus szcénában. Kényelmesen mozog a saját maga alkotta négynegyedes világában, legyen szó a korai OHNODY-val közös populárisabb, vagy a legutóbbi, a Toldit különleges fényekbe öltöztető, ritmus centrikusabb albumról, ahol már zenekarrá egészülve varázsoltak el az egymásra épülő szintiszólamok. Ebben az új formációban, valamint a már többször közreműködő, Raf Skowroński énekessel való kiegészülésben rejlő felszabadult örömzenélést fejezi ki a múlt pénteken megjelent How To korong, ami számos meglepetés mellett a szokásos mïus jegyeket is magán viseli.

„Mikor tavasszal online elkezdtük a dalokat Raffal írni, először nyilvánvalóan a karantén helyzet miatt kicsit melankolikusabb és befelé forduló dalkezdemények születtek.

Mikor visszahallgattuk, rájöttünk, hogy semmi kedvünk egy kesergő albumot kiadni, inkább írjunk egy olyat, amire otthon a nappali közepén is lötyögnénk. Így írtunk egy olyan albumot, ami pont olyan, ahogyan mi táncolunk.

Míg az előző Études de Battements a ritmusgyakorlataival egy megfejtősebb lemez volt, a How To nem akar semmilyen lenni, csak úgy lenni, amilyen. Koncepció volt, hogy a lemez írásakor csak 4-5 analóg szintetizátort használtunk, szinte minden hang ezekből jön, ami így egy tök jó egységet képez. Célunk volt, hogy felszabadultabb vizekre evezzünk, de mégis egy összefogottabb anyag álljön össze.”

-vezeti fel legújabb anyagukat Álmos Gergely.

A hangszerközpontú hozzáállásnak köszönhetően a lemez nagy részén háttérbe szorul a ritmus szekció, és több helyet kap a melodikusabb vonal. Ez már a nyitószámon a ‘Panorama‘-n is érezhető, ahol az intróban dekonstruáltan jelennek meg a szólamok, majd a lábdob belépését követően pár ütemmel később varázsütésre mindegyik a helyére kerül. Innentől kezdve a megszokottnál könnyedebb hangzású, de jól felépített, nagyívű tracket kapunk. A könnyed, humorosra vett hangulatnál marad a ‘Words‘ arcade játékokba is beillő synthwave-es témáival és lépegető basszus sávjával. Ehhez hamarosan érkezik egy klip is, mely Barkóczi Noémi keze munkáját dicséri.

Az eksztatikus vizuállal korábban már megjelent ‘Follow’ ezzel szemben egy pillanat alatt vált át a szigorú monotóniába kattogó percussion és mély billentyű sávokkal kiegészítve. Erre jön rá Raf hajnalig tartó veretésre és meggondolatlan egyéjszakás kalandokban végződő techno partykra csábító vokálja. Ezt az érzést fokozza – tempóban is – a menetelésre késztető ‘Dog days’ is, mely csak néhány pillanatra hagy pihenni, egy-egy dallamos kiállásban. A ‘Detuned’ pedig pergő központú, a műfajtól szokatlan módon poliritmikával kezdi a sávról-sávra építkezést, majd egy könnyedebb, vibrafon hatású leaddel repít távol a valóságtól.

Raf a ‘Higher’-ben tér vissza egy széttört, de még vágyakkal teli kapcsolat témájával. Az ebben rejlő érzelmeket és önkeresést tökéletesen támasztja alá a feszültségkeltően fokozódó szám a háttérben folyamatosan pittyegő sávokkal. Ebből az elengedés katarzisával lép ki a ‘Moving on‘. A lassabb, inkább az éneket az előtérbe helyező dal egy szép és érzelmes színfoltja a lemeznek. A dinamikából azonban mindezzel nem veszik el semmi, amit főképp a filmzenei erősségű aláfestésnek és hangsúlyos doboknak köszönhetünk.

Raf Skowroński a lemezről és a közös munkáról a következőket mondta:

„A mïussal való alkotás az egyik legorganikusabb és spontánabb együttműködés volt, amiben eddig részt vettem. Nagyon izgalmas volt látni, hogy a tavasszal online együtt megalkotott dalok nyáron Budapesten élőben hogy változnak át, hogy fejlődnek. Szerelemről és a londoni életem tapasztalatokról akartam szöveget írni, és izgalmas volt látni, hogy a zene hatására ezek hogyan transzformálódtak végleges dalokká.”

Az érzelmességtől búcsút int a ‘Nil’, ami annak ellenére is képes a súlytalan lebegésre, hogy folyamatos tört ütemekkel operál. A ‘Used to’ elég erősen vokál központú, amit csak minimál elektronika és az éterben folyamatosan motoszkáló torzított ritmusszekció kísér. A How To zárószáma a ‘Lullaby’ még egy utolsó belassult lépegetésre invitál, mielőtt búcsút intenénk az albumnak. A gyerekjáték hangból szétcsúszott szintivé váltó téma szürrealitása zseniális lezárása ennek a szabadon és sikeresen kísérletező anyagnak.

A projekt jubillálása kapcsán Gergely visszatekintéssel kezdve beszélt a jövőbeli tervekről:

„Igazából az Eigengrau óta egy nagyon szép ívet írtunk le. Az első mïus hanganyagot, ahogy a mostanit is Vári Gábor keverte 10 évvel ezelőtt, akivel a szegedi stúdióban pont arról beszéltünk, hogy milyen szép és termékeny volt ez az idő. Az első útkereső 3 év még duó korszakkal, majd a Sonar Kollektives korszak szóló formációként, a 2020-as teljes zenekaros elborultabb ritmusgyakorlat album után most pedig egy sokkal letisztultabb, de annál kiforrottabb lemez született. Mondhatni, hogy talán emiatt ez az egyik legjobban várt albumunk. Igazából örömzene, nincsen túlgondolva, emiatt annyira spontán és organikus.

Ha kedvező lesz a helyzet, szeretnénk még idén egy lemezbemutatót tartani Raffal, hiszen ősszel az Akváriumban elkezdtük tesztelgetni az új vizuálunkat, és tanulva a koncert közbeni tűzriadóból és pár apró gyerekbetegségből, legközelebb a négyzetre lesz emelve.  De addig is mindenképpen jön a lemez legszebb dalához a Panoramahoz egy Robot Koch remix, és a Théque Records új alkotójától, vaghytól egy modern-klasszikus zongorafeldolgozás. Jön a lemez decemberben limitált egyedi kiadásban, melyet a Théque Records egyedi eco-lemeztokjában adunk ki.”

• A lemez bemutatása tehát még várat magára, de ha olyan látvánnyal párosul, mint legutóbb akkor mindenképp megéri. Addig is hagyd, hogy a nappalid alakuljon át a leglazább klubbá, a mïus biztosan segítségedre lesz.