Címke: mayberian sanskülotts
- Ezek után nincs is más hátra, minthogy találkozzunk október 2-án az A38-on, a Mayberian dupla lemezbemutató koncertjén, és mi magunk is felidézzük a megboldogabb/legkeserédesebb augusztusunkat.
Az első perctől odáig és vissza voltunk Szalai Anna és Dorozsmai Gergő projektjétől, első közös albumuk a maga melankólikus, sokszor borongós, sokszor keserédes egy szál zongorás sanzonjaival az egyik legegyedibb és legkülönlegesebb hangzást hozta a hazai alternatív könnyűzenében. A páros aztán gondolt egy merészet és teljesen új irányokba indult el a szeptemberben megjelenő L.A. Suzi című második lemezükhöz, amin posztpunkos, new wave-es és szintipopos hangzásban is kipróbálják magukat, és azok alapján, amit eddig hallottunk, jelentjük: elsőre meglepő, de ez is ugyanolyan jól áll nekik.
Újraindulnak a blog havi gyűjtései, amikben az elmúlt hónap legjobb és legizgalmasabb hazai megjelenéseit szedjük listába. Klipektől nagylemezekig, a legígéretesebb új előadók demóitól furcsa bootlegekig keresgélünk, szokás szerint műfaji megkötések nélkül. Szerencsénkre májusban rengeteg jó dal és klip született, nekünk ezek voltak a kedvenceink.
Tavasszal megjelent az indie-dreampop együttes nagylemeze, most pedig egy live session videóval jelentkeznek. Az előző klipjükhöz hasonlóan megint Szemerey Bencével és stábjával dolgoztak együtt.
A Mayberian Sanskülotts júniusban megjelent Rekult II. című lemezéhez egy újabb videóklipet forgatott, amiben egy kisebb időutazásra invitálnak minket: a ‘Várom, hogy újra augusztus legyen’ c. dalhoz készült klipből sem maradhattak ki a szellemek, akik ismét lepedőben térnek vissza a múltból, hogy ezúttal is felidézzenek valami emléket. Ehhez már csak egy plusz adalék a forgatás során használt halszemoptika, vagy éppen a majdnem tökéletesen leutánzott Backstreet Boys-klipes egyentánc, szóval van itt minden, ami 90-es évek. A klipet a zenekar régi barátja, Rádi Gábor rendezte, rögzítette, vágta.
A kisfilm két nap délutánján át forgott, július végén. A zenekar tagjai mindkét nap összegyűltek egy-egy előre kitalált és megadott helyen, így jött össze egy szellemjelmezes forgatási nap és egy Gólya teraszos Beastie Boys-os nap.
A szellemek az egész Rekult I-II. vizuális világának koncepciózus, központi elemei, a múltat jelentik, amiben része volt a Mayberiannek és amit újra és újra meg akarnak idézni, de már semmi sem ugyanolyan, így csak a múlt szellemi térnek vissza hozzájuk emlékek formájában, mint ahogyan ezek a dalok is.
„Valahogy így jött az az ötlet is, hogy a 90-es években használt zsáner klipes fordulatokat – mint például egy Backstreet Boys-klipes egyentánc, vagy a halszemoptika, vagy a szereplőket alulról vevő kamera – megjelenhetnének a klipben. Természetesen nekünk nem sikerült reprodukálnunk az ‘Everybody’ videójában látható menő, szellemkastélyos, tánckaros jelentet, de ezért ugrálunk képességeinkhez mérten, teljesen rosszul, szellemként a múzeum lépcsőjén, és persze olyan menők se vagyunk, mint a Beastie Boys, de az ő klipjeik ihlették a Gólyás jeleneteket”
– tudjuk meg Csordás Zitától, amit Rádi kiegészít még a továbbiakkal:
„Abból indultam ki, hogy no-budget klippeknél túlságosan szigorú koncepciókhoz nem szabad ragaszkodni, ezért sokkal érdemesebb csak nagyvonalakban felvázolni, hogy mit szeretnénk. Szigeti Árpival és Csordás Zitával azt beszéltük meg, hogy vegyünk át elemeket ‘tipikus 90-es évek’ klippekből, így maradt a nagylátószög, az idiots színezett filterek, a kézi kamerázás és lassítás. Majd felírtunk pár lehetséges helyszínt, amikhez elmentünk forgatni és megpróbáltuk a hely adottságát kihasználni: így például a Múzeumkertnél a lépcső és a kapun való berohanás is ennek köszönhető, és volt még pár ilyen ötlet, ami fejben még jól nézett ki, de képileg vagy nem volt jó, vagy nehezen lehetett értelmezni, ezért azokat végül elengedtük. Így a vágás a dal dinamikáját igyekezett lekövetni, kvázi funkcionálisan használva olyan elemeket, mint a lassítás, állóképek és rezgő normál sebességű mozgó kézi felvételek tudatos váltása” – meséli a klip munkálatairól Rádi Gábor, rendező.

A felvételeken túl azonban biztosan mindenkit nagyon érdekel, vajon mi történhetett augusztusban, amit annyira érdemes volt várni és talán most is érdemes. Erről szintén Zita mesélt: „A szöveget 18 évesen írtam, amikor vártam a felvételi eredményeket, és arról a pillanatról szól kb., amikor a barátainkkal ültünk a Múzeumkertben és cigiztünk, meg örültünk, hogy leérettségiztünk, és vége a tanévnek és életünk legjobb nyara fog következni, és augusztusra már ki fog derülni, hogy felvettek-e a Képzőre vagy sem, és minden nagyon jó volt, és közben szerelmes vagyok egy fiúba, akinek erről fogalma sincs.”

Közel 1200 budapesti fotóból, valamint New Yorkban és Texasban rögzített filmfelvételekből áll össze a Mayberian Sanskülotts ‘Panel’ című dalához készült új videóklipje. Az amerikai-magyar koprodukcióban készült klip mind vizuális megjelenésében, mind a koncepció tekintetében különleges.
„Fekete-fehér, valamint színes felvételekkel és többnyire arctalan karakterekkel próbálja megfogni a modern élet ciklikus monotonitását és a szociális élet okozta elidegenedést” – foglalja össze a videó esszenciáját Joey Kendall rendező.
A tavaly megjelent Rekult I. című magyar nyelvű lemez folytatásaként júniusban érkezik a Rekult II., ennek felvezetése lesz a ‘Panel’, ami az album összes többi dalával együtt eddig csak lo-fi minőségben volt elérhető. Az újrajátszás mellett a zenekar egy klipet is forgatott, amelynek elkészítésére dobosuk, Justin Spike egyik amerikai művész barátját kérték fel.
Pár hónappal ezelőtt egy zenekari megbeszélésen jött szóba, hogy kellene egy klipötlet. Justin mutatott egy dokumentumfilmet, amit Joey rendezett, és nagyon tetszett a hangulata, így dőlt el, hogy ő rendezze a következő klipet.
– meséli Csordás Zita énekes.
Joey Kendallt is megkérdeztük, hogy miről is szól ez a klip: „Amikor kimegyek az utcára vagy valamilyen nyilvános helyen vagyok, megpróbálok jókedvű lenni és mosolyogni mindenkire, akit látok, de az emberek többsége kerüli a szemkontaktust velem. A videóban az ehhez hasonló rövid, figyelemelterelő, véletlenszerű, érdekes pillanatokat láthatunk, de valójában sokkal inkább a mintázatok ritmikusságába ragadunk bele.”
Nincs hagyományos cselekmény vagy történet.
A vizuális koncepció része volt, hogy meg legyen osztva a képernyő: a felső 1/3-ban színes állóképek szerepelnek, az alsó 2/3-ban fekete-fehér mozgóképek. A rendező célja az volt, hogy a kompozícióval arctalanná és névtelenné tegye a szereplőket, a mozgás és a színek egymás mellé helyezésével pedig kifejezésre juttassa a bensőnkben lévő kettősséget.

A jelenetek nagy része spontán alakult, ismeretlen járókelőket vettek fel New York, és a texasi Denton utcáin, a beállított jelenetekben pedig modellek, színészek és természetesen, Joey barátai szerepeltek.
Összesen 1183 fotó került bele a klipbe, ezeket a zenekar tagjai és barátai készítették Budapesten és környékén, de főleg a lakásaik különféle pontjain.
A Mayberian Sanskülotts a tavalyi évben ünnepelte 10. szülinapját, sajnos, egyelőre csak egy lemezzel – ez volt a Rekult I., ami hamarosan duplaalbummá bővül. A Rekult II. június közepén érkezik, ahol a Panelen túl még sok-sok régi Mayberian-dal lesz hallható már stúdiókörülmények között rögzítve, teljes zenekaros felállásban.
Már korábban megírtuk, hogy a Bánkitó a covid után idén kisebb fesztivállal jelentkezik július 8 és 10 között. Ma a szervezők bejelentették a fellépők listáját, és kimaxolva a hungaro tematikát, ezúttal csak hazai előadók fognak színpadra állni. A programban kiemelt figyelmet kapott a folk és az újsulis hip-hop.
A közönségkedvencek természetesen idén is helyet kapnak a line-up-ban, mint a Galaxisok, a Csaknekedkislány, a Carson Coma, vagy a Fran Palermo, akik ezen a nyáron végre érdemben bemutathatják legutóbbi ‘Crocodile Juice Bar’ című lemezüket. A Platon Karataev új magyar számai elsők között lesznek hallhatók Bánkon, csak úgy, mint a törzsi, western, folk motívumokkal megújult Middlemist Red új albuma.
Számtalan új előadó is érkezik fesztiválra, akik korábban még nem léptek fel Bánkon. Idén fontos szerepet kapnak a hazai new-wave hip-hop színtér meghatározó szereplői is, többek között az On The Low kollektíva előadói, AKC Misi, a poppunkot újraértelmező Filo, gyuris, az Ibbigang, Lil Frakk, továbbá Kapitány Máté és Dé:Nash. Fellép HOLI is, akivel nemrég mi is forgattunk egy live videót.
A rengeteg stílus mellett a magyar folk is jelentős szerepet kap a Bohemian Betyars, a Mordái, Deva, a Várkonyi Csibészek, vagy épp Ohnody képviseletében, késő éjjel pedig az Analog Balaton, a Freakin’ Disco, és a Ricsárdgír zárják majd az élőzenés blokkot.
2021-ben a Bánkitó a megszokottnál kisebb, házibuli hangulattal, családias létszámmal és infrastruktúrával várja a vendégeket, emiatt ebben az évben két helyszínen lesznek majd élőzenei programok: a Tószínpadon és a tábor területén elhelyezkedő Északi színpadon. Az elektronikus zenei és az egyéb kulturális programokat későbbre ígérték a szervezők.
Kiemelt kép: Komróczki Dia
Szabó Benedek a Mayberian Sanskülotts-szal karöltve elhozta nekünk a Past Cat nevű karanténprojektjének második felvonását, ahogy azt az előző cikkben annak rendje és módja szerint megígérte. Az első, ‘Fadin’ Out’ című szám után most az ‘Oliver’s Secret World’-rd keresztelt második dal és klip debütál nálunk.
Az elmúlt napok zűrzavarában felbukkant egy esemény a Facebookon, amit kivételesen nem az “Elhalasztva!” vagy az “Új időpont” címkék díszítettek. Az Ötödik Emelet Fesztiválról beszélünk, amely az első fesztivál-szerű megmozdulásként költözik a fővárosi klubokból az online térbe.
A globális szobafogság rossz. Ennél is rosszabb, hogy a kollektív házi őrizetbe vonulás csak egy kellemetlen (de nagyon is szükséges!) velejárója ennek az ijesztő és a jövőre nézve még fel sem becsülhető károkat okozó világállapotnak. Az alapjáraton is szuboptimális valóságból ebben a szürreális alternatív dimenzióba csöppenve különösen fontos, hogy belekapaszkodjunk abba a kevés jóba, amit a szituáció magában rejt, és hogy az ingerszegény dobozainkba zárva is találjunk új és izgalmas impulzusokat. A Szent Világhálónak köszönhetően nem kell teljesen kiszakadnunk a társasági és kulturális életből, és a modern kor vívmányainak hála a vesztegzár az alkotásnak sem szabhat gátat. A következő hetek-hónapok során biztos sorra jönnek majd az otthonragadás ihlette és eredményezte új zenék, kezdve például Szabó Benedek Past Cat névre keresztelt karanténprojektjével, mely egy költői szépségű videóval ellátott dallal debütál most nálunk.
Azért (is) jó Budapesten élni, mert annyi művészeti polihisztort lehet itt találni. Március 27-én jön a második MOME Feszt, aminek reméljük innentől éves hagyománya lesz. Az esemény kapcsán ismét interjúztunk azokkal a zenészekkel, akik vizuális művészettel is foglalkoznak és tanulnak, illetve tanultak a Momén vagy a Képzőn.
A beszélgetőtársak között van a Mayberian Sanskülotts-ból Csordás Zita és Balogh Gallusz, akik mindketten festő szakra jártak a Képzőre, Gutema Dávid a TPSRPRT zenekarból, aki intermédia szakos volt a Képzőn, Nóvé Soma a Mordáiból, aki MOME animáció szakon végzett, és Tóth Balázs a Marble Mistből, aki pedig jelenleg is design- és művészetmenedzsment mesteren tanul a MOMÉ-n.