Címke: Marble Mist
- Ha azt a világ is úgy tervezi, a zenekar jövőre számos vidéki és pesti koncertet tervez, tavaszra pedig egy ötszámos kislemezzel is készülnek, melyen az ‘Eső után’ is helyet kap majd. A track egyébként december 20-án a streaming szolgáltatók platformjain is megjelenik, így az ünnepi készülődős listákra is hamarosan fel lehet csapni.
Az idei egy viharos év volt, és a metaforikus záporok sok tervet és reményt mostak el, a világ hangulatára pedig szürke felhő telepedett. De mint ahogyan az eső, úgy egy ilyen év is megújulást hozhat, legalábbis a Marble Mist zenekar így tekint erre az időszakra, és a szeptember végén megjelent ‘Ébredés’ után most egy új dallal, az ‘Eső után’-nal intenek búcsút 2020-nak. A dalt és a hozzá készült videót nálunk láthatjátok/hallhatjátok először!
A dal születéséről a zenekar két tagja, Tóth Balázs és Plaszkó Bence mesélt:
„A második hullám előtt igyekeztünk minél többet közösen zenélni, és a felgyülemlett dalötleteket kidolgozni. Így született az ‘Eső után’ is, ami egy önfeledt, vidám dal. A szövege sokféleképpen értelmezhető, viszont a legfontosabb üzenete az, hogy a nehezebb időkben is érdemes a jó dolgokra koncentrálni és egymást támogatni, legyen szó baráti, családi vagy érzelmi támogatásról.”

A dalhoz készült egy dalszöveg-videó is, amit szeptemberben forgattak a fiúk, erről a következőket mondták el:
„Mivel a zenekarból hárman is eredetileg miskolciak vagyunk, így idén részben áttettük az alkotói bázist Miskolcra, viszont nyáron és az őszi lezárások előtt sok időt töltöttünk Budapesten is. A klip elég spontán született: sokat lógtunk együtt Cedric Af Geijersstam barátunkkal, akivel egy délután kitaláltuk, hogy kimegyünk a rakpartra és jól érezzük magunkat. Így született teljesen spontán meg a klip alapja. Direkt karácsony előttre terveztük a kiadást, hogy ezzel zárjuk le ezt a hosszú és elég kiszámíthatatlan évet. Reméljük, jövőre már a közönséggel együtt is lehet énekelni a refrént, addig pedig készülnek az új dalok!”
A Marble Mist zenekarból ismerős Tóth Balázs tavaly decemberben megjelent I című kislemezén mintapéldáját adta annak, hogyan is állna össze egy ideális világban egy szólóprojekt: a saját hang megtalálása közben, egyszerű ötletek mentén körbejárva azt a stílust, amivel a legőszintébben tud megszólalni a dalszerző. A kislemezen az indie folktól kölcsönzött hangzásvilág – összefonódva az alteresen torzított slide gitárral – testközelbe hozta a stílus hőskorát, miközben kapukat nyitott új utak felé is, Balázs pedig az EP megjelenése után neki is látott a további alkotásnak. Ebből a termékeny időszakból született előbb a nemrég megjelent ‘May The Sun‘ című dal, amit egy írországi utazás inspirált, most pedig újra egy magyar nyelvű szerzeménnyel jelentkezett a Marble Mist szólógitáros-énekese, mely a ‘Csodakerék’ címet kapta.
Azért (is) jó Budapesten élni, mert annyi művészeti polihisztort lehet itt találni. Március 27-én jön a második MOME Feszt, aminek reméljük innentől éves hagyománya lesz. Az esemény kapcsán ismét interjúztunk azokkal a zenészekkel, akik vizuális művészettel is foglalkoznak és tanulnak, illetve tanultak a Momén vagy a Képzőn.
A beszélgetőtársak között van a Mayberian Sanskülotts-ból Csordás Zita és Balogh Gallusz, akik mindketten festő szakra jártak a Képzőre, Gutema Dávid a TPSRPRT zenekarból, aki intermédia szakos volt a Képzőn, Nóvé Soma a Mordáiból, aki MOME animáció szakon végzett, és Tóth Balázs a Marble Mistből, aki pedig jelenleg is design- és művészetmenedzsment mesteren tanul a MOMÉ-n.
Májusi Tainted Love című kislemezükhöz készült klipje után újabb videóval jelentkezik nálunk a Marble Mist zenekar. Ezúttal egy már-már közönség kedvencnek mondható dalhoz készítettek a srácok egy hangulatos mozgókép-anyagot, amiben láthatunk pillanatokat Budapest utcáiról, tereiről, a stúdiózás hangulatáról, majd egy vágással hirtelen a koncertjükön találhatjuk magunkat. A klip az október elején megjelenő Balance című albumnak az első klipje és róla az első hivatalos dal.
Készülő, 2018 őszére ígért nagylemeze első előfutárát hozta el nekünk a Marble Mist. A ‘Tainted Love’-hoz készült dalszövegvideó igazi DIY-alkotás, szinte teljes egészében a srácok munkája: a szövegtől művészi szabadsággal rugaszkodik el, de az egész track hangulatához mégis tökéletesen passzol a Budapest-kollázs. S bár a sorok között egy megromlott szerelem univerzális témája bontakozik ki, a romlatlan, fülbemászó, jelesre épített indie rock ballada észrevétlenül dúdolásra serkent.