Hat év hallgatás után adott magáról életjelet a makrohang zenekar, az Instagramra posztolt képen a srácok stúdióban vannak, a captionben pedig egy új dalt teaselnek, the big love címmel, ami szeptemberben jelenik meg, és a kérdésünkre elmondták, hogy szeptember 22-én koncerteznek is a Három Hollóban.

A banda a 2010-es évek egyik legizgalmasabb koncertzenekara volt, önmagukat a találó „jazz for metalheads” szlogennel definiálták, és valóban, az egyedi, kísérleti, zajos, matekos, posztrockos, jazzes hangzásuk azóta is hiánycikk a pesti éjszakából. A zenekar 2017-ben lépett fel utoljára, a tagokat azóta olyan zenekarokban láthattátok, mint a jazzbois vagy a New Fossils. Nagyon várjuk a folytatást.

Múlt héten befutottak az idei Kolorádó első nevei, és bár a külföldi fellépők is bőven megérdemlik a hurrálelkesedést, egy legalább ugyanennyire örömteli infó is megbújt a fellépők hosszú listájában: a 2016-ban nyugdíjba vonult Rakéta Fesztivál idén a nagykovácsi tündérerdőben támad fel és mutatja be a hazai hálószoba -és/vagy garázszene aktuális gyöngyszemeit.

Harmadik videójával jelentkezik nálunk a Telep Sessions, ezúttal a Makrohangos Nagy Gergő volt a szeánsz főszereplője, és amit a gitárjával művelt, azt nehezen lehet szavakba önteni.

A MAKROHANG a 2015-ös Rakéta Fesztivál első napján lépett fel az A38 Hajón.

Miután az ember végigtaposott egy fesztivált – ezesetben az ország talán leghoszabb fesztiválját – kisebb sokkélményként hat minden évben a völgy hátrahagyása. Még így is az volt, pedig idén sajnos nem sikerült végig lent lennünk. Megtapasztalva ezt az igen sajátos hangulatot, amit ez az egyébként nyugalmas hely áraszt, utolsó teljes a Művészetek Völgyében töltött napunk sem telt eseménytelenül, hiszen a délután folyamán ismét egy rakás programon próbáltunk ott lenni, a néhol leküzdhetetlennek tűnő távolságok ellenére. Utólag visszagondolva nagy szerencse, hogy ez többnyire sikerült.

Ha már bővült a falvak száma egy Vigántpetenddel, érdemes lett volna egynél több valamire való színpadot kitelepíteni a folytonos délutáni hangulat elkerülése érdekében. Megjegyzem, a Petendről Kapolcsra vezető úton fagytunk át leggyakrabban, tekintve, hogy még a helyi Szerpentin Italbolt 16:30-as pontos nyitása sem volt akkora húzóerő, hogy legyen visszamenő forgalom éjfél tájékán. Egyébként a Hello Wood színpad egész korrekt volt, sőt láttunk ott nagyszerű koncerteket, a dolog tényleg csak abból a sebből vérzett, hogy elfért volna a faluba ezt leszámítva még egy-két látványosság. Reméljük ez jövőre kicsit változni fog.

Kapolcson a hétvégéhez érve egyre reménytelenebb volt a normális átkelés, akármilyen közlekedési eszközzel indultunk is neki az útnak. Mi nagyrészt a Gólya udvarban élveztük szabad délutáni óráinkat társasozva vagy épp egy filmet nézve a szénaszálak között. Idén sem csalódtunk kedvenc udvarunkban, ahová még az este végén is bizalommal térhetett vissza minden völgylakó, ha még táncolni támadt kedve a dermesztő hidegben. Ha valaki tényleg az igazi autentikus falusi hangulatot kereste, vagy csak egy olyan helyet ahol mindig történik valami említésre méltó ám, nem áll a fesztiválra érkező kocsik kilométeres sora érdemes volt Taliándörögd felé vennie az irányt. Jövőre én mindenképp ezt teszem majd. Itt találtunk a legklaszabb helyszínre, a Klastrom formájában és itt táncoltunk a legjobbat szombat este a Puszi koncert alatt az Eleven Kertben, akik a völgy egyik legkeményebb buliját hozták össze aznap este. Bánhatja aki más mellett döntött. Bele sem merek gondolni mennyi ideig kellett gyakorolni a szinkron ping-pongozást, de a koncert ezen részén a közönség tagjainak a vérkeringése is megállt abban a pillanatban. A szerencsésebbek pedig gazdagabbak lehetettek egy, a Puszi zenekartól megszerzett ping-pong labdával.

Idén is nagyszerű napokat töltöttünk a Művészetek Völgyében, mely minden átalakulás ellenére ismét otthonunká vált erre a pár napra. Az újszerű, helyenként negatív módosítások, például a Kazinczy utcai streetfood kocsik kísérteties másai ellenére még nem kell attól félnünk, hogy holnap után metapay kártyával vételezzük a kézműves sört kedvenc fesztiválunkon. Ez azért reméljük soha nem jön el. És hála az égnek, a legtöbben nem értenek egyet egyik völgylakó kijelentésével miszerint:

Szóljon a techno télen, meg a városban.

Őszintén remélem, hogy itt szólhat a techno hajnalig a Klastromban, ám nyithat a helyi italbolt 16:30-kor. Legalább lesz alkalmunk új embereket megismerni várakozás közben, akiket két órával később úgy veszítünk el, hogy elindulnak párizsis zsömlét venni a helyi kisboltba.

Rákvörösre égetheti testem a nap a Kocsor Ház színpadán, miközben a fröccskuponom által szerzett nyeremény melegszik mellettem és a szomszéd libái futkorásznak a kerítés másik oldalán. Ez ebben a helyben az igazán klassz. A megannyi reménytelen kísérlet mellett, valahol sikerült eltalálni az egészséges arányt, hogy lehet kicsit levinni a várost a völgy falvai közé, modern és kreatív színt vinni a falu utcáiba úgy, hogy az egész mégis megmaradt még mindig iszonyat szerethetőnek.

Hiszem azt, hogy a legjobb számomra most az lenne, ha megnyílna alattam a föld. Önmagam védelmére el kell mondanom, hogy ez egy olyan hely ahol könnyen előfordulhat, hogy elfelejted, ha elalszol egy égő cigivel a szádban. És a reggeli ébredésed alatt is még a tegnap esti Makrohang dal szól a fejedben, miközben a legmozgalmasabb óráidból csak emlékfoszlányaid maradtak meg. De kezdem inkább a legelején…

Csütörtök esti érkezésemet és a nyár talán leghidegebb óráit átvészelve pénteken mindenképp be kellett néznem a Makrohang Hello Wood faluban megrendezett koncertjére. Pár óra várakozás és a szerkesztőtársaim megjelenését követően a valóság az, hogy a koncert végére a MYGL DJ setre mi voltunk a legválalhatatlanabbul táncoló brigád. A legelső support az a vodkamennyiség volt, amit munkatársaim jutattak le a völgybe. Tökélyre fejlesztett keverési arányokkal ellátva. Na igen, ez után pedig az elbukott stoppolási kísérletemre emlékszem a Vigántpetendet Kapolccsal összekötő hosszú sötét úton. Természetesen reménytelen próbálkozás volt.

Én lestoppoltam egy buszt (beálltam elé) és hasítottunk. – wobe

Az állapotokról egyébként annyit, hogy rögtön azt követően, hogy az ember pónilovaglás közben egy kiscsibét simogatva hallgathatja Palya Beát, elugorhat pár színpaddal odébb a legdurvább techno partyba hajnalig a vodkától megvakultan táncolni. Van ebben valami különös, hogy reggelizhetek a helyi igen autentikus Kék Abrosz étteremláncolat tagjainak egyikében. Majd pár méterrel odébb pedig megtalálom a Pestről ideexportált streetfood Karavánt. Nagyon le akarják hozni a várost a völgybe. Az idealista felem szeretné, hogy ne csak a szerkesztőség tagjai és Deli Soma legyenek a hallgatóság az egyébként nagyszerű MYGL koncerten – no meg a helyi technikus – bár azt is értem, hogy nem biztos hogy jó az ötlet miszerint leerőltetjük ide a várost. Az egész egy kicsit kivesz abból, ami megadja a Művészetek Völgye igazi jellegét.

Menü szempontjából a továbbiakban ma délután folyamán megér egy nézést a iamyank Live Band a Klastromban, ahol a messzemenően a legjobb esténként a vizuál. Amoebát követően pedig megtekinthetjük a Balaton Method filmet, ha például a Bánkitó alatt nem volt még lehetőségünk rá.

Kedvenc Gólya udvarunkban mi mindenképp ott leszünk a Csaknekedkislány koncerten, majd javasoljuk a maratoni stoppolást ismét a Hello Wood falu irányába a Soulclap Budapest miatt. Félidőben pedig átugorhatunk Taliándörögdre, hogy az ott betervezett Puszi koncert előtt még épp megvehessük a nagyfröccsünket az Elevenkerttel szemben. A szomorú része az estének pedig az a megemlékezés lesz, amit a Gólya udvar közelében tartanak majd Schéner Misi a Búcsúkoncert gitárosának hirtelen bekövetkezett halála miatt.

Bármi is történjen, mi próbáljuk magunkat szigorúan a fent említett ütemtervhez tartani, kevesebb vodka-Club Mate és plusz 2 vastag pulcsi társaságában.

Budapesten szerintem nincs elég – klasszikus értelembe vett – koncertterem. Olyan helyszínekre gondolok, ahol a koncertterem nem az egész nap nyitva lévő bár pincéjében, vagy oldalsó termében van, hanem a fő helyen, igazán minőségi hang- és fénytechnikával felszerelve. Ilyen szerintem az A38 Hajó, vagy mondjuk a Dürer, a belvárosban pedig ilyen volt a Roham Bar a Dohány és a Síp utca sarkán. Csak az sajnos idén június elején bezárt.

Pedig tök jó koncertek voltak, egész sokan befértek, nagyon jól szóltak a koncertek, és még vetítő is volt – azt meg már csak így magunk közt, hogy a fenti dohányzó is jól jött, amikor kint már hűvös volt az ácsorgáshoz.

Nemrég tudtam meg, hogy a klub korábbi programszervezője, Kriz Eklics beszáll a Kuplung szervezésébe, a hely pedig megújul egy kicsit. Változik persze valamelyest az események összetétele is, de ami fontosabb, felújítják a színpadot, amely – kimondom – a város egyik legrosszabbja volt. 

Mostanra már bizonyára mindenkinek véget ért a vizsgaidőszak, így nyugodtabban merjük ajánlani azokat az eseményeket, amelyeknek mi sem tudnánk ellenállni. Jam sessiontől a filmklubon át még egy bécsi koncert is érdekes lehet, de a hétvégén a hajóval se lehet nagyon mellé lőni.

Így, a fesztivál felét taposva jóformán fogalmam sincs pontosan hány napja indultam el a városból. Kissé leköltöztem Kapolcsra, szerkesztőtársammal együtt próbálunk életben maradni az ország leghosszabb fesztiváljának keretein belül. A reggeli megszokott indítást követően, amint épp kifelé sétáltam a Blue sPot Café kapuján a Lupus in Fabula szórakoztatta a Völgylakókat. Tökéletes példája volt annak, mennyire lenyűgözően hat, ha két fiatal egyfajta vegytiszta őszinteséggel zenél. Pár mondatot követően fény derült rá, hogy valójában – akármilyen nehéz elhinni – még nem nagyon volt koncertjük, mindössze egyetemi szervezésű rendezvényeken játszottak. Ott is elenyésző alkalommal. Hihetetlen, milyen kincsekre találhat az ember errefelé.