Címke: lovestarrs
Amikor a Keltető rovatunkban írtam a Lovestarrs-ról, a banda ebben a formájában még olyan friss volt, hogy csak pár szám volt elérhető tőlük a SoundCloudon. Szeptember 16-án azonban megjelent az első EP-jük, amely a négyből egy dalt leszámítva nem okozott nagy meglepetést – a hetek, hónapok óta elérhető trekkek alkotják a kislemez maradékát.
A címben át is vertem mindenkit, ugyanis ma nem elsősorban a Lovestarrsról szeretnék beszélni, hanem szellemi elődjéről, a The Good Naturedről. Imádtam a három tagú, basszus-dob-ének felállású brit bandát, akik színtiszta, egy kicsit talán sötét, de lüktető, és elsőre magával ragadó szintipopot játszottak. Első két EP-jüket 2008 és 2010 között szerzői kiadásban jelentették meg, melyek óriási sikert arattak.