A tavaly megjelent Focipályákon Sétálsz Át Éjszaka után egyre gyanúsabb volt, hogy idén ősszel ismét új albumot ad ki a Szabó Benedek és a Galaxisok, de konkrétumokkal, előzetes információkkal, esetleg egy-két lemez előtti dalpremierrel sem könnyítették meg a dolgunkat, csak pár homályos célzással. A Lehet, Hogy Rólad Álmodtam egy éppen ilyen homályos októberi napon kúszott be az életünkbe, csöndesen, koncentráltan, kis dózisokban.

Ha bárki kérdezné tőlem, hogy mégis melyik az a szint, ahonnan érdemes folytatni a zenekari projektet az első kislemez után, akkor a mai naptól a Blue Tips első hangzó anyagát említeném hivatkozási pontként. Nem maximumként, de nem is minimumként, hiszen a szentendrei formáció I Drink Only Water at Parties című EP-je a maga steril indie rockjával együtt is borzasztóan kellemes hallgatnivaló.

Emlékszem, mikor életemben először hallottam az Óriás zenekart játszani – történetesen egy, akkor még emblematikus műsor keretében, akusztikus hangszereléssel – 2009-ben, az egyik első olyan magyar zenekar volt számomra, akiknek a zenéje egyfajta magától értetődő pezsgést hordozott az akkor feltörekvőben lévő bandák közé.

Az immáron kvartetté bővült pécsi hard-rock zenekar négy év után újra nagylemezzel jelentkezik. Az amolyan soft-rebootként is felfogható Hibáson a Kipu tőlük eddig még nem hallott keménységgel tér vissza. Lássuk, hogyan sikerült a zenekar megújulása.

A Szabó Benedek és a Galaxisok egyike az utóbbi évek azon kevés magyar alternatív zenekarainak, amely mindenféle erőltetettség és hájp nélkül tudott eljutni szélesebb közönség elé. Ez nem véletlen, hiszen a zenekartól alapvetően távol áll a feszengő figyelemkeltés és magamutogatás: dalaik legtöbbször bensőséges viszonyt igyekeznek kialakítani a hallgatóval, a szövegek megkapó egyszerűséggel beszélik el a fiatalság sokszor világméretűnek ható problémáit, fordulópontjait. A saját hangját és közegét hamar megtaláló zenekar harmadik albuma, a Focipályákon sétálsz át éjszaka sok kísérletező zenei megoldással rukkol elő, ugyanakkor megtartja a Galaxisokra jellemző, semmivel össze nem téveszthető hangulatot.

A Dope Calypso két remek lemez után november végén kijött a Mau Mau-val, ami egyrészt felskiccel valamiféle jövőképet Sarkadi Miki frontember poposodásáról, másrészről pedig ügyesen kiszolgálja a korábbi lemezeiket kedvelő garázsrokkereket is. Három hét tömény hallgatás után azonban még mindig nem untam rá, és ha belekevertem egy garázs dj szettembe a Bang Bang-et, a közönség jobban élvezte, mint egy unalomig ismételt Fidlart vagy Jeff The Brtoherhoodot, úgyhogy a Dope Calypso mellett már csak a közönségsiker miatt sem mehetünk el szó nélkül.

Két évvel ezelőtt jelent meg a Supersonic Overdrive, a Middlemist Red első nagylemeze. Azóta hazai zenekarhoz mérten hihetetlen nagy ívű karriert futottak be: többször turnéztak már külföldön, megjárták a legfontosabb showcase-fesztiválokat is, és itthon bármikor képesek teltházas koncerteket csinálni.

A hetekben jelent meg a Ricsárdgír második nagylemeze, a The Dark Side of The Moon. A magyar zenei élet egyik leginfantilisebb, az avantgárd hagyományokat továbbvivő bandája megmosolyogtatóan hatásvadász módon tud generációs slágereket összehozni, ez pedig akárhonnan nézzük, óriási teljesítmény.

Mindig izgalmas és nem kevés kockázattal járó vállalkozás olyan zenei projekteket indítani, amelyek egymástól merőben különböző stílusok, stíluselemek vegyítését célozzák meg. Ez a fajta kísérletezés, a különböző közegek közös nevezőinek keresése az, ami idővel új irányvonalat adhat a zenében, rámutatva arra, hogy bár sok mindent megírtak már a világon, de közel sem mindent. Ezen szellemiség lenyomatát vélhetjük felfedezni Ben Mornin bemutatkozó lemezén, amelynek előterébe főként a chill-out beatek, hanghatások és a gitárzene ízléses és kifinomult házasítása került.

A Hó Márton és a Jégkorszak névvel az utóbbi pár hónapban egyre többet találkoztam, de sose szántam rá magam hogy utánajárjak, mi rejlik a név mögött. Azért én tudat alatt mégis megvontam a párhuzamot köztük, meg a Szabó Benedek és a Galaxisok közt, már csak a név miatt is (Érdekes amúgy, hogy mennyire kezdenek elszaporodni idehaza a „[Frontember neve] és az [Elvont dolog, ami a zenekar többi részét jelképezi]” típusú zenekarnevek). Persze a Hó Márton és a Jégkorszak sokkal régebb óta létezik mint a Szabó Benedek és a Galaxisok, azért mégis lehet ebben valami. A közel fél órás korongot meghallgatva pedig most már tiszta szívből kijelenthetem, hogy: