Címke: lemezbemutató
A Ripe Foal, vintage rock alapokon nyugvó, számtalan behatás által tarkított felépítmény. Manapság egyre nehezebb műfajokról és alműfajokról beszélnünk, a modern formációk inkább mindent próbálnak játszanak, semmint egyvalamit. A kérdést mégis újra és újra feltesszük.
A 2015-ben alakult ötfős formációt Tim Atkins, Horváth Soma, Springer Marci, Pongor Márton, Stanfel Péter alkotja, és már két EP-jük is megjelent, előbb a No Longer Blue, majd idén év elején a Run With The Devil .
Három kislemez után ma jelent meg a Fran Palermo új nagylemeze, a legutóbbi EP folytatásaként, avagy rájátszásaként. A Sun In Splendour dalait másik nyolc számmal, hét újjal és egy régebbi közkedvenccel az ‘Am I Right Boy’-jal tették kerek egésszé. Hallgassátok meg az egészet alább, és olvassátok el az interjúnkat a zenekarral!
Egyik nap az A38 hajóról indultam volna hazafelé, amikor leszólított egy kalapos, szemüveges lány. A kezembe nyomott egy belépőt, és meghívott a zenekarának, a KungoVagának a lemezbemutatójára. Beszélgetésbe elegyedtünk, kiderült, hogy ő hegedül, hogy alter zenét játszanak, és hogy azért kaptam a jegyet, mert meg kellett venniük őket előre a Gödörtől, és nem akarták, hogy a nyakukon maradjanak. Az egész annyira random volt, nem is volt kérdés, hogy megnézem őket.
Nemrég mutatta be visszatérő nagylemezét a The Qualitons az A38 Hajó nagytermében. A jeles eseményen fellépett még a Middlemist Red és a Run Over Dogs is. Mi is ott voltunk, fotósunk, Komróczki Dia pedig nem hagyta otthon a fényképezőgépét se. Képek.
Imádjuk a Mary Popkids két frontemberét, Kamát és Sanyócát, két éve forgattuk velük első interjúnkat, és most megérett az idő a másodikra. Az alkalmat végül bemutatkozó nagylemezük, a The Blue Inside második lemezbemutató koncertje adta az Akváriumban. A koncert után fent a padoknál telepedtünk le, ahol meséltek a buliról, a lemezről és az új klipjeikről. De ennyivel persze még nem engednék útjukra a nézőket, a videóból kiderül, hogy mit hívnak a srácok konfettinek, milyen lesz a 2015-ös év táncmozdulata, valamint egy arany ember is kifejti a véleményét.