A király gyapjának új albumán előkerülnek újra a nagy pop- ikonok és utalások. Például a nemrégiben elhunyt Lou Reed egy verzében, vagy a cím a Gépnarancsból. Még Hemingway is beköszön. Balladák, gitáros srácok, spleen, satöbbi.

Lana Del Rey nagyon ottvan a mítoszteremtésben. Emlékeztek arra, amikor még mindenki úgy tudta, hogy Lana úgy írta az első számait, hogy kiköltözött egy lakókocsi-telepre, meg hogy az első két videóklipjét ő rendezte és, hogy a szája is igazi? Pedig már jóval ismertsége előtt is vele volt a kiadója. Nagyon tudatos marketinggel vezették be őt a piacra. Pontosan úgy, ahogy a dobozos sajtkrémet szokás, amivel már főzni is lehet. Időben léptek, amikor kiderült, hogy Britney (vagy bárki hasonló) már nem fog ezredik alkalommal megújulni és nem trendi/eladható. Legalábbis nem mindenkinek. Mondhatni megtalálták a piaci rést.

A zenei világ változásának állandóságához már hozzászokhattunk. Ennek egyik eleme, hogy az a stílus, mely az egyediségből, és a különlegességből ered, populárissá váljon. Ha bár ilyen zenei kifejezés, hogy hipszter zene nem létezik, általában a szinti popot értjük alatta. Ez nem csak a zenét, hanem a külsőségeket is jelenti. Karen Marie Ørsted ezen jelenség iskolapéldája. Annyira underground, hogy magyar ember a keresőbe sem tudja beírni a nevét, mégis egy csapásra vált a zenei sajtó egyik legtöbbet említett újoncává. Bemutatkozó nagylemeze a No Mythologies To Follow március 10-én jelent meg, és ezen a bekategorizált szerepen picit sikerült is túlmutatnia.