Megvan az, amikor mész haza reggel 4 és 7 között egyedül egy klubból és benned van az óriási fáradtság a táncolástól, a kis keserédesség, hogy vége van a bulinak, illetve, hogy pár órán belül valami effektívet is kéne csinálnod? FALMI bemutatkozó kislemeze belőlem ilyen és hasonló érzéseket váltott ki, amikor egy hete hazafelé sétáltam hajnalban valahol a VII. kerületben.

Lágy gitárszólók, kellemes melankólia: ezekkel bármikor el tud varázsolni egy pszichedelikus rockzenekar – bemutatjuk a Sun-Rotot, kis hazánk friss, budapesti bandáját, akik két hete jelentették meg debütáló, kétszámos kislemezüket, és talán több is rejlik bennük, mint a felsorolt komponensek.

Az a helyzet, hogy tőlem szokatlan izgalommal indultam el csütörtök este a Nappaliba a The Luckies koncertjére. Egyrészt, mert a most féléves első EP-jük valamint a nemrég megjelent dupla singlejük baromi tökös és hallani akartam élőben, másrészt pedig kíváncsi voltam, hogy egy mindössze hat hónapos budapesti zenekar mekkora felhajtást tud csinálni.

Úgy tűnik, hogy elég nagyot. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy milyen fiatalok és (egyelőre) milyen kevés médiafigyelmet kapnak – meg úgy alapból azt, hogy a pesti dolgok ide Pécsre késleltetve érkeznek meg és vice versa – öröm volt látni, hogy sokan megjelentek és a szóbeszéd ereje még mindig akkora horderejű az undergoundban, mint húsz éve. Én is a már mindenki számára ismerősen csengő „Te, ez a banda elég menő és el kéne mennünk rá!” mondat hatására kerültem oda.

Isten áldja ezt a mondatot!

Mert a The Luckies eszméletlen jó volt! Na, nem azért mert a srácok újradefiniálták volna a zene definícióját. A koncert utáni cigizgetés közben át is dumáltuk a haverokkal: a blues az a műfaj, ami már közel teljesen ki van maxolva, pont. A banda pedig pont az indie-blues stílusban mozog, szóval egyértelmű volt, hogy zenében jártas embereknek lesz pár „ezt már hallottam valahol”, meg „ez olyan, mint a…” gondolata, ám ettől független, amit a The Luckies csinál az nagyon jó és hiteles.

Senki se szereti a zenekar összehasonlítgatást, de ki kell mondani: a The Luckies-t leginkább az angolszász The Strypeshoz tudnám hasonlítani (volt szerencsém őket is élőben látni/hallani). Mindkét zenekar piszok fiatal tagokból áll és mindkettő indie-s bluesrockot játszik. Ezen felül a legfontosabb dolog, amiért párhuzamot vontam kettejük közt az az, hogy a The Luckies frontemberének, Tim Atkins-nek a hangja is ugyanolyan, mint Ross Farrelly-nek a The Strypes-ból. Hogy a kettő közül melyik a jobb? Szerintem a The Luckies! Igen, kimondtam. Van egy hazai csapatunk, ami rongyosra ver egy külföldi produkciót. Köszönhető ez annak, hogy a srácok sokkal több ötletet és egyediséget pakolnak a számaikba, mindezt kevesebb nagyképűséggel, de mégis elég magabiztossággal ahhoz, hogy menők legyenek a színpadon. De mennyire menők! A srácok úgy mozogtak odafönt, mintha az lenne a természetes élőhelyük. A kémia nagyon jól működött a zenekar tagjai között, így legalább annyira jó volt őket nézni, mint hallgatni.

A körülbelül egy órás koncertre a srácok amúgy egy nagyon feszes setlistet írtak össze, amire nyugodtan lehetett végig bulizni, üresjáratok nélkül. Lehetetlen volt a zenéjükre csak egy helyben állni, még a leglustább nézőkből is sikerült kicsikarniuk egy bólogatást vagy egy ritmusra topogást. Persze a srácok diszkográfiája még nem túl tágas, ezért meg kellett toldaniuk a műsort néhány (zseniális) feldolgozással. Ilyen volt például Santana ‘Black Magic Woman‘-je, amit szimplán megfogtak, bedobták a zenekar bluesgépezetébe a kapott eredménytől pedig lementem hídba. A ráadás – mert egyértelmű, hogy kértünk ráadást -, utolsó dala pedig az egyik saját szerzeményük, a ‘Devil Takes The Hindmost‘ volt, aminél jobb záródalt nehezen lehet elképzelni. Összességében minden nagyon klappolt.

Ilyen teljesítmény után a következő koncertjükre még nagyobb izgalommal fogok menni. Kíváncsi vagyok, hogyha legközelebb jönnek Pécsre, mennyivel ugrik meg a közönség létszáma. Mert biztos vagyok benne, hogy meg fog. A The Luckies ugyanis bebizonyította, hogy piszok jó zenekar és ezt senki nem veheti el tőlük. Sőt pár év múlva akár akkorák is lehetnek idehaza, mint az Ivan and the Parazol.

Idén is betöltötte a 15-öt egy újabb tini generáció, és már az érettségik is véget értek, ami azt jelenti, hogy kezdődhet a VOLT Fesztivál. A mostani program erősen eklektikusra sikerült, sok év után először nem esett egy csepp eső sem, ráadásul már nagyszínpadból is kettő volt. Idén nem lépett fel Arctic Monkeys méretű headliner, volt azonban David Guetta, Áder János és Slash.

Sok emberben a mai napig mély seb tátong Amy Winehose halála után. Bár az énekesnő a világ szeme láttára élte élete utolsó éveit, sok dolgra még a leghiénább paparazzik sem tudtak fényt deríteni.

Lassan már semmihez sem kell vezetéket használni, amihez viszont muszáj, az uniformizálódik, és minden mindennel kompatibilis lesz. Hallottatok az új MacBookról? Két dolog vert nagy port, amikor megjelent, egyrészt, hogy nem világít az almás logó a hátulján, és hogy egyetlen USB-C bemenet maradt csak rajta töltésnek, külső vinyóknak és minden másnak.

De ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy nem a – ritkásan támogatott  – csatlakozó az egyetlen lyuk az Apple legutóbbi laptopján, a túloldalon ott figyel a régi ismerős kis jack dugó is. Igen, 2015-ben még nincs bevett, jó megoldás a vezeték nélküli hangtovábbításra és ez baj.

A Passed tavaly felrobbantotta a hazai blogoszférát ‘Mesmerize’ című klippes számával, majd adtak egy esélyt az Euróvíziós dalfesztiválnak is. Szerencsére a nemzetközi megmérettetés terhe nem szakadt a vállukra, azonban itthon sikerült a versennyel egy alap ismertséget szerezni, ami sok ajtót nyitott meg előttük.

Hol van az az idő, mikor mindenre elszánt fundamentalisták, ha megtudták, hogy Marilyn Manson koncertet ad a szomszéd városban, buzgón tüntetés szervezésébe fogtak?

Valamilyen valami. Valamilyen állat. Jáde Nyúl. Ez biztos egy indie/alternatív zenekar lesz, magyar. Némi utánakeresést követően derült csak ki számomra, hogy a Jáde Nyúl nem közönséges állatnév. A zenekar egy kínai holdjáró után keresztelte el magát. Űrtematikáról viszont szó sincs, megmaradnak a jó öreg alternatív vonalnál.

A Kaktus néhány hónapja állt össze, a zenekar alakulásának legfőbb katalizátora a Kikeltető nevű tehetségkutatónk volt. Első céljukként azt tűzték ki, hogy egy dalt összedobjanak a jelentkezéshez. Ez sikerült, a zsűrizésnél pedig többünk tetszését is kifejezetten elnyerte a ‘She Be Like’ című nevezett számuk. Páran még le is töltöttük, és útközben, a mindennapokban is hallgattuk a dalt.