Címke: közösségi koncertbeszámoló
A tavalyi – azaz első – Kolorádó fesztivál még leginkább a szárnypróbálgatásról és a tapasztalatgyűjtésről szólt, azonban idén egyértelműen minden hézagot betapasztottak a szervezők, igazán színvonalas és emlékezetes négy napot hoztak össze Nagykovácsiban. A buli legfőbb erényei talán az új helyszínekben és a sokszínű zenei kínálatban rejlettek, így ha minimál technós lépegetésre, ha Ricsárdgír-féle pogóra, vagy ha tűz körüli lecsózabálásra vágytál, egyaránt karnyújtásnyira volt tőled a megoldás. És ha nekünk nem hisztek, olvassátok el, mit gondoltak minderről a résztvevők!
Dübörög a Ten Years Before, a friss tehetségeket felvonultató koncertsorozat decemberi kiadásában az idén egy Henri Gonzo nevével fémjelzett EP-vel berobbanó Signore Crust, valamint Budapest festett arcú, tarajos, görkorcsolyás jelenségének, Mushunak a zenekara, a The Matter lépett színpadra.
Az este különlegessége volt, hogy nem hogy elküldték a 18 éven aluliakat, hanem egyenesen sulis igazolást osztogattak a bulizni vágyó tiniknek, hogy pénteken nyugodtan kifeküdhessék az almafröccs másnapot.
Immár szokás szerint, a Ten Years Before titánjai fölötti verdikt jogát átadjuk a közönségnek, következzék hát közösségi beszámolónk az eseményről.
Egy program-alternatívákkal bőségesen ellátott péntek estén, dacára az alattomosan közelítő hidegnek, a késői időpontnak és minden egyéb „sajnos most nem tudok menni”-kifogás indoklásaként használható körülménynek, csinos teltház kerekedett a Toldiban.
Megrendeztük a KERET harmadik Kikeltetőjének fináléját. Kíváncsi, újdonságra szomjazó, kritikus, szemforgatós, rajongó, zeneértő, botfülű lelkek gyűltek össze, hogy elemeire szedjék a hallott gitár riffeket, vagy épp csak folytassák valahol a Dope Calypsón megkezdett sörözést.
Múlt csütörtökön a Mikában jártam a Ten years before aktuális eseményén, ahol a Blooming Blue és a Bulbs mutatkozott be. A két együttes meglehetősen különböző stílust képviselt, még sem éreztem disszonánsnak az egészet, hiszen mindketten tudtak újat hozni a saját stílusukon belül.
Másfél éven belül harmadjára látogatott hazánkba a Glass Animals. Az új hullámos brit elektronikus indie zászlóshajója a Millenáris Teátrumban rittyentett egy felejthetetlen koncertet november 9-én.
Idén novemberben is eljutott az Electronic Beats fesztivál Budapestre. A Telekom házi eseményén, melyet itthon a Selected Sounds szervez, évek óta neves külföldi és hazai fellépők mutatják meg magukat. Az esemény tavaly szinte már városi fesztivállá nőtte ki magát, és bár idén talán egy fokkal szerényebb volt a vállalás, több belvárosi helyszínnel, szuper nappali programokkal, workshopokkal, vetítésekkel, este pedig remek koncertekkel, és különleges DJ szettekkel várták a nagyérdeműt.
„Nem feltétlen olyan háború, ami egy megvívott csata, hanem amit ők a fejükben játszanak le.”– fogalmazta meg egyik interjúalanyom a csütörtöki, Kisüzemet leigázó Gnú koncert után. Ajtai Péter (nagybőgő), Kapusi Viktor (szaxofon) és Porteleki Áron (dob) rendhagyó power triója rendesen felborzolta a kedélyeket, megemelte a pulzusszámokat és hintette a libabőröket a pesti éjszakában.
A Platon Karataev és a The Beans egyaránt a Kikeltetőből lehet ismerős, hiszen előbbi idén debütált, utóbbi pedig tavaly bejutott KERET tehetségkutató versenyének elődöntőjébe. Eddig csak pár számot hallottam mindkét előadótól, így inkább kíváncsian, mintsem felkészülten érkeztem a Ten Years Before szezonnyitó eseményére a Mikába csütörtök este.