Címke: knife party
Hajnalban 5 centis pocsolyában ébredtünk, így az „aki korán kel aranyat lel” közmondás azonnali eltörlését követelem – legalábbis a Strand fesztivál idejére. A napunk sátorköltöztetéssel és ruhaszárítással kezdődött, viszonylag feszült hangulatban. Sajnos szivattyús kocsival csak a színpadoknál találkoztunk, a kemping esőzéses kárainak eltávolítása kimerült négy raklap lerakásával, így a hatalmas pocsolyát Super Marioként ugrálva lehetett megkerülni. Ezek után később, délután az első állomásunk a 30y volt.
Lassan itt van a nem túl nagy múltra visszanéző, második Strand Fesztivál, és az előzőből kiindulva ott a helyünk. Az elsőn persze akadtak problémák, de hol nem? Pozitívum, hogy a szervezőgárda ezeket a malőröket mindig tudása szerint a leghamarabb helyrehozta. Apró gyermekbetegségek, melyek idén valószínűleg már nem fognak jelentkezni, és így talán a „Soundorientált” Index-nek is meg fog felelni a fesztivál. Én speciel nagyon várom, szerintem az idei nyár egyik legjobban sikerülő rendezvényének lehetünk majd szem- és fültanúi. Miért mondom ezt? Mert a tavalyi is jó buli volt, és idén fellépők szempontjából rátettek még egy lapáttal!