Címke: Kispál és a Borz
- További információk és március 7-én jegyek ide kattintva találhatók.
Valószínűleg sok olvasónknak, és letagadhatatlanul nekünk is meghatározó zenekar volt a Kispál és Borz, akik most egy Partizán adásban jelentették be visszatérésüket, és mutatták meg legújabb, ‘Rózsaszín’ című számukat.
A Partizánban az elmúlt évekről és a visszatérés okairól is beszéltek a zenészek:
„András többször is hívott játszani, voltak a kertkoncertek a stúdiójában, volt a szólólemeze. A fordulópont egy veszprémi koncert volt, a felkészülés során vettem észre, hogy felszabadultan ötletelünk és újra úgy kapcsolódunk zeneileg, mint régen.”
mondta Kispál András
Lovasi, Kispál és Dióssy mellett Bajkai Ferenc (Kiscsillag) dobol a 2022-es felállásban. Lovasi elmondása szerint, hat-nyolc dalötletük van kész, ezekből hármat rögzítettek, a terv pedig egy új, klasszikusabb hangzású Kispál nagylemez kiadása.
A zenekar 2016-ban Orfűn állt utoljára színpadon, ide térnek vissza idén nyáron, egy saját minifesztivál keretein belül, aminek szervezését a Fishing csapata végzi. A kétnapos rendezvény első napján az akusztikus koncerteké lesz a főszerep, míg a második nap a Kispál mellett színpadra lép a Galaxisok, a Ricsárdgír, az Analog Balaton, a Tudósok, A kutya vacsorája, a Kinopuskin és az Üllői Úti Fuck is.
A rendezvény barátságosságát szem előtt tartva a szervezők a látogatói létszámot 7000 főben limitálják, akik közül 300-an egy exkluzív csütörtöki főpróbán is részt vehetnek. A pénteki és szombati napon összesen 28 produkció lép fel 4 helyszínen.
Kiemelt kép: Máté Péter
Műszakokra lebontott albumok, kezdeti eltévedéssel töltött pokoli órák soundtrackjei, vagy csak azok, melyeket akkor hallgattam, amikor minden valamiért a helyén működött. A cím nem kábítószer fogyasztásra, hanem biciklis futárkodásra utal, ezek pedig a tekerős zenéim.
Szeptember 6-án, szombaton került megrendezésre a Magyar Közmédia Napja (ez csak nekem fura?), mely rengeteg programmal várta az érdeklődőket, köztük a Szimfonik Live 4-gyel. Idén is a rádiókból már jól ismert énekeseket hívtak meg, hogy az MR Szimfonikusokkal kiegészülve szórakoztassák a nagyérdeműt. A zenészeket párba osztották, majd egymás nótáit kellett előadni, ezután pedig egy közös dallal álltak ki a színpadra. Az ötlet jó, de izgalmasabb duó jelöléseket is el tudtam volna képzelni. Sok pozitívum mellett akadt bőven negatívum is.
A történet valahol a nulla-nullás évek végéhez közeledve kezdődött, mikor még én is a fűben fetrengve néztem a csillagokat Kispált hallgatva. Az egész korszak számomra legjellegzetesebb momentuma maga a Tejjelkifli volt, amit sikerült véresen komolyan is vennünk persze. Azóta eltelt pár év, búcsút inthettünk a Kispálnak, de a mai helyzethez hasonlóan már akkortájt nehezen találtam volna valakit, aki nem automatikusan társítaná a Kiscsillagot a Kispál és a Borzhoz. Bár megjegyzem bizonyos értelemben megalapozott a dolog.