Új projektbe kezdett bele Szőke Barna tavaly év végén, a második szám pedig most nálunk jelenik meg. Barnát a Qualitons, illetve a Jégkorszak egykori gitárosaként ismerhettük meg az elmúlt években, de pont beszélgettünk egy barátommal pár hete, hogy volt bizony neki egy szólóprojektje is anno, a MYGL. Az új, saját néven megjelenő dalai állítása szerint „még sokkal egyszemélyesebbek”.

tovább

Közeledik az új lemeze a Beach Beach & The Boogey Mangonak Let’s Die In Buda néven, erről premierezik most az első single, a Lejtő.

A Beach Beach még a Kikeltető 18-19-es évadjában debütált nálunk, mi pedig azóta rendszeresen írtunk szinte az összes megjelenésükről. Utoljára 2021-ben jelent meg anyaguk, a DVA című kislemez, amin átnyergeltek a szörf-rockból az emo fele, a Lejtő pedig a következő lépés a zenekar életében.

Nem is kis lépés, hiszen ez az első magyar nyelvű számuk, illetve egy tagcseréjük is volt, Both Marci helyére Áprili Gergő érkezett a doboknál. Én általában jó ötletnek gondolom azt, amikor magyar együttesek magyarul énekelnek, és az elmúlt években nem egy jó példát láthattunk erre. Szerintem most is jól sikerült, a következő lemezük egyébként félig így magyarul és félig angolul lesz.

Itt lejjebb lecsekkolhatjátok a Beach Beach legutóbbi videóját, holnap pedig nézzetek le az Aurórába, mert a Csillagrablók, és a Hiúz (mekkora lineup!) mellett ők is fognak majd játszani.

Jövő héten kezdődik az ország egyik legkülönlegesebb kisfesztiválja, a Telek. A Teleket negyedjére rendezik meg Sátoraljaújhely és Sárospatak között félúton Köveshegyen. Az eseményre jellemző egyfajta különutasság, ami megnyilvánul a szervezők hozzáállása mellett a zenei felhozatalban, és a nem zenés programokban is.

Amikor a szervezőkkel beszélgettem a Telek idei felvonásával kapcsolatban, az egyik első dolog amit a lelkemre kötöttek az volt, hogy „ez nem egy fesztivál, ez a Telek”. Bár picit bénán hangozhat ez a kijelentés, van benne igazság. A Telek teljesen non-profit módon működik, az esetleges plusz bevételt Köveshegy egyik alapítványának adják, utak, és a vízhálózat fejlesztésére. Emellett térerő nem nagyon akad, illetve a legközelebbi igazán lakott terület egy komolyabb sétatávra található. A fesztiválozók így, mint más hasonló eseményeken, a fesztivál végére akarva-akaratlanul összebarátkoznak.

A zenei felhozatalba is olyan együtteseket, dj-ket hívnak el, akiknél azt érzik, tudnak azonosulni ezzel a világnézettel. A szervezők próbálnak minden évben új zenekarokat hívni, amik jövőre vagy akár pár év múlva már „befuthatnak”, de egyelőre még nincs akkora közönségük. Így alakult, hogy az idei legnagyobb nevek a Darage, a Muri no Muri, a TPSRPRT és a Denevér lettek.

Az elektronikus zenei felhozatal hasonló, itt fontos még megjegyezni, hogy a szervezők és az ő barátaik nagyrésze fellép a fesztiválon valamilyen szettel, ami ad egy kis házibuli érzést a programokhoz. A beszélgetésünk során a szervezők kiemelték, hogy a Teleken nincs az a (egyébként számomra is nagyon bosszantó) jelenség, amikor délelőtt tízig megy a zene a fesztiválon.

Zenei programok mellett rengeteg más program is van, amiknél a fókusz sokszor bevallottan a lokális történetek, érdekességek bemutatása. Legyen itt szó a környékbeli zsidóságról, az élelmiszer önrendelkezésről, de lesznek ettől független programok is, mint például a nagyon izgalmasnak hangzó bikini kötés.

Az idei fesztiválszezonban nincsen könnyű helyzetben egyik esemény szervezőgárdája sem. Az elszálló anyag- és szolgáltatásárak miatt erősen megnövekedtek a költségeik, amitől súlyosan elszálltak a fesztiválárak, ahogy az a Telex múlt hónapi cikkében is látszik. Ezzel párosul az infláció, ami erősen érinti az ország kis- és közepes fesztiváljainak a közönségét. Bár egyik már megrendezett fesztiválon se voltak kriminálisan kevesen, egyértelműen érezhető, hogy kevesebben mennek idén fesztiválozni.

A Telek szervezői is érzik ennek a hatását. A tavalyi év volt a legjobb évük eddig, ahol olyan fellépőkre táncolhattak át három napot a fesztiválozók, mint a Balaton, Deva vagy a Giliszta. Abban viszont reménykednek, hogy az elmúlt évek során sikerült egy olyan törzsközönséget kialakítaniuk, akiknek prioritás a Telek, és ha választani kell, akkor talán Köveshegyre mennének el leginkább.

Képek: Bornyi Márton, Makláry Ábrahám, Telenkó Zsombor, Szabó Dominik

Az elmúlt két év mindannyiunk számára sok nehézséggel, lemondással és megpróbáltatással járt. Ugyan a járványhelyzet végre normalizálódni kezdett, egyre kevesebbet hallunk fertőzésszámokról, feloldották a korlátozásokat, de még így is nehéz visszatérni a „megszokott kerékvágásba”. A Csóka Ági féle Lady / Bird, ami az elmúlt három évben szólóprojektként futott, most Hepp Ildikó, Muck Éva és Ruprech Barna közreműködésével dolgozza fel a témát, új ’Minden’ című dalában.

„Az elmúlt két év, mint nagyjából mindenkinek a bolygón, sok hullámvölgyet, de egyben sok élet-leckét is hozott magával, ezek közül a legfontosabb talán az, hogy egy lángokban álló világban mekkora szerepe van a közösségnek és a kapcsolódásnak, mert ezek a legstabilabb kapaszkodók akkor is, ha minden kilátástalannak és szomorúnak tűnik.”

A szám melankolikus dallamaival, fülbemászó akkordemeneteivel és Ági bárhol könnyen felismerhető, egyedi hangjával, egy kicsit belenyugvós, de pozitív lecsengést, egyfajta lezárást ad az elmúlt két évnek.

„Ez az album egyrészt öncélú terápia, mert a közös alkotás egy boldog buborékot adott az elmúlt hónapokban, amikor a külvilág nem adott túl sok okot örömre, másrészt pedig egy harmincnéhány éves ember valószínűleg még mindig naiv és idealista konklúziói az életről.”

A dalhoz werk-videó formájában egy klip is készült, ami főként Ruprech Barna munkáját dícséri. A mixet pedig Garay Anna Elza készítette.

És a legjobb az egészben? A ’Minden’ nem csak egy önálló megjelenés, de egyben az azonos névre keresztelt közelgő Lady / Bird album első előfutára is.

„A MINDEN névre keresztelt anyag minden száma ugyanazt az egyszerű és közhelyes üzenetet próbálja megfogalmazni: ezen a bolygón, ebben a korban nehéz és bonyolult létezni és manőverezni az emberi kapcsolatok és az élet minden területén, és néha/gyakran elkerülhetetlen a kétségbeesés, az elkeseredés és a heti rendszerességű egzisztenciális válság, de az ezeket ignoráló üres hurráoptimizmus helyett jobb inkább elfogadni, hogy az élet néha rossz, de meg kell találni az örömöt a legapróbb dolgokban és azt is el kell hinni, hogy majd minden jobb lesz, mert ennél jobb opció nem nagyon van (vagy legalábbis én még nem találkoztam ilyennel).”

Az album a terveik szerint szeptember 16-án fog megjelenni, és a ’Minden’ alapján egy nagyon izgalmas anyag lesz. Mi már nagyon várjuk!

„Tényleg nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy ezek az emberek időt és energiát áldoztak arra, hogy ez az anyag megszülethessen és ezzel motivációt és egy közös célt adtak egy olyan időszakban, amikor eléggé céltalannak tűnt minden, nem is beszélve arról, hogy a végeredmény így mennyivel jobb és teljesebb lesz. (Remélem ezt majd kicsit kevésbé szubjektíven mások is így látják!)”

Két év hallgatás után, március végén megjelent imanexperiment új dala ‘start it again’ címmel, melyhez klip is készült. A szám a közelgő album előfutára, a dalban nagyon aktuális és komoly problémákat járhatunk körbe, de mindezt inkább egy reményteli hangnemben mintsem búslakodva. Erre hangulatra erősítenek rá a spacepopos, dreamy-elektrós elemek. A dalhoz készült vizuál, mint ahogyan azt imanexperimenttől megszokhattuk nagyon erősre sikerült tele toposzokkal, szimbólumokkal. A klipet Kunert Mandula Lujza rendezővel készítették, a klipről, dalról és az elmúlt két évről Nitát kérdeztem.

tovább

Ajsa luna egyike annak a tizenhat előadónak, akit a Kikeltető zsűrije beválogatott a legjobbak közé, így ő is felléphetett az első klubesten és a Záróbulin is. Most megérkezett legújabb száma, a ‘Ballada’, ami izgalmas klipjével együtt folytatni látszik eddigi stílusát mind zenei, mind vizuális téren.

Ajsa luna számaiból, főleg az újabbakat a korábbiakhoz hasonlítva, egy tudatos, koherens egyéni stílus bontakozik ki, amibe a vizualitás, így a borítók mellett az Instagram-oldala is harmonikusan illeszkedik. A Barbie-babákból, mesefigurákból, az idealizált szépségbe kapaszkodó akadémizmus festményeiből, sok-sok rózsaszínből és egyéb pasztellszínekből, valamint rengeteg csillogásból összeálló vizuális világa, amely láthatólag tudatosan játszik a giccs birodalmával, zenéjével egységet alkotva leválaszthatatlan, fontos része alkotótevékenységének. Ahogy ő fogalmaz:

„Számomra mindig is evidens volt, hogy az imidzsemhez kialakított vizualitásra is nagy hangsúlyt fektessek, pedig állítólag ritka, hogy egy előadónak konkrét elképzelései legyenek ezen a téren. Nekem az lenne furcsa, ha nem lennének elképzeléseim; ugyanis azt gondolom, hogy egy igazi előadóművésznek jóval sokrétűbb a feladatköre annál, hogy felmenjen a színpadra, és elénekelje a dalait. Ennél sokkal több mindenhez kell érteni.”

Ez a vizualitás az állóképek világából kilépve először a Hundred Sins-szel közösen jegyzett ‘Legszebb Lány’ klipjében kapott nagyobb teret a kibontakozásra, ami az előadó elmondása szerint is jó példája volt annak, amikor a zenész és a klipet készítő csapat harmonikusan tud együtt dolgozni egy projekten – ami pedig nem mindig könnyű feladat.

Az eredeti koncepciók megvalósításának, színre- vagy filmrevitelének problémája, mely sokszor az író és a rendező szembenállásában konkretizálódik, régi kérdés a művészetekben. Ehhez kapcsolódik még további megoldandó feladatként a rendező és munkatársai (operatőr, látványtervező, színész stb….) közti viszony is, amelyre a „rendezői terrortól” az autoritást teljesen kiiktatni igyekvő projektekig tartó széles skálán számtalan megoldási kísérlet született már.

Ajsa szavaival a problémakörről:

„Ami mindig nagyon fontos, az a kommunikáció; bár tapasztalataim szerint előfordulhat, hogy valakivel szavak nélkül is megértitek egymást, míg mással több órányi részletes beszélgetés is kevés. Mivel én kifejezetten ragaszkodom hozzá, hogy részt tudjak venni mindenben, ami a klipemet illeti, ezt próbálom már az elején tisztázni.

A szakembereknek szerintem kötelességük elkezdeni elfogadni azt, hogy az előadóknak vannak gondolataik a saját vizuális megjelenésük kapcsán. Szerintem egy jó szakember ezt figyelembevéve is tud alkotni valami olyat, ami mind az előadó, mind a saját ízlését kielégíti.

És ez a jó megoldás. Végig kell járni egy tök nehéz és fárasztó utat, ami alatt rátalálunk azokra az emberekre, akikkel egymás korlátozása nélkül együtt tudunk alkotni.”

Tanulságos ebből a szempontból a frissen megjelent ‘Ballada’ klipjének története is, mind a közös munka nehézségeit, mind pedig az önazonossághoz való ragaszkodás fontosságát tekintve. Ajsa, szerződésének köszönhetően, eredeti elképzeléseinek megvalósításához egy többszázezres büdzséből dolgozó stábbal foghatott hozzá először, azonban a közös munka végeredménye nem sikerült úgy, ahogyan ő azt szerette volna.

Az elkészült klippel sehogysem tudott megbékélni, ezért köszönte szépen, de nem kérte azt, és egyedül állt neki víziója beteljesítésének. Bár valóban teljesen önállóan vágott bele a projektbe, hogy semmi ne csúszhasson félre, és tényleg saját elképzeléseit láthassa viszont a videóban, segítőtársai azért ezúttal is akadtak, két közeli ismerőse, valamint Egri Vitéz (aki már Co Lee-nek is készített klipet – erről itt írtunk) személyében:

„Vitéz megkeresett engem régebben, hogy szívesen dolgozna együtt a jövőben, felajánlotta, hogy készítene egy dalomhoz animációs videót. Nagyon tetszettek az addigi munkái, úgyhogy megjegyeztem, és amikor előállt ez az ominózus klip-mizéria, megkerestem. Teljesen nyitott volt az ötleteimre, és a beszélgetésünk folyamán egyre inkább vált világossá számára, hogy mennyire nehéz helyzetben is vagyok. Nagyon aranyosan felajánlotta, hogy a vizuálokon kívül másban is szívesen segít. Aztán kb. kettőt pislogtunk, és azon kaptuk magunkat, hogy az éjszaka közepén próbálunk találni egy nyitva lévő mekit, miután egész nap forgattunk, vagy azon, hogy sírva röhögünk hajnali négykor a kamerába, mert nem találunk megfelelő hátteret egy jelenetnek.

Az egész forgatás mottójává vált, hogy „addig csináljuk amíg nem lesz jó”. Volt valami egészen varázslatos abban az amatőr bénázásban, amit végrehajtottunk az elmúlt pár hétben, és ez szerintem a végeredményen is látszódik!”

A felvázolt „amatőr bénázáshoz” képest a klip végleges formájában egészen lélegzetelállító: színvilága, az ál-amatőr módon bevágott képek, az őrült animációk, a pont kellően hosszú szekvenciák, s azok montázsszerű ismétlődése egy egységes világot teremtenek, amin érződik az Aliz csodaországban általi ihletettség, s az alkotó(k) kísérletező vizuális világa.

Az, hogy ajsa lunának egy hivatásos stáb költséges munkája helyett amatőr (a szó itt az érdemi fizetség és szerződés, nem pedig a tehetség hiányára utal) segítőtársak közreműködésével sikerült végül megvalósítania rendezői elképzeléseit, s hogy így egyszemélyben kellett rengeteg különféle feladatot ellátnia, felvet kérdéseket, melyek végső soron úgy általában a munkánkhoz fűződő kapcsolatunkról szólnak. A művészi alkotómunka terén még erősebben kiütközik az, ami más hivatások kapcsán is igaz: értékteremtő tevékenységeink akkor lesznek ténylegesen azok, hogyha valódi beleéléssel végezzük őket, egész lényünket nekik szentelve, hogy érezhessük: a végeredmény nem puszta megélhetési forrás, s nem valami távoli, elidegenedett kapcsolat fűz minket hozzá, hanem közvetlen érdekeink, érdeklődésünk, lelkesedésünk.

Az amatőr, ám annál lelkesebb „bénázás” sokszor többet érhet a profizmusnál – ugyanakkor ez nem jelenti természetesen sem a fizetett munka, sem pedig a profi, szerződés alapú megvalósításmód elvetését.

A keretek adottak, azokon belül kell gondolkodnunk; ám nem szabad beletörődnünk, hogy saját tevékenységünk, munkánk ily módon absztrahálódjon, s eltávolodjon tőlünk: teljes valónkkal benne kell lennünk.

És ha ez talán több foglalkozás tekintetében egyesek számára túlságosan naiv ábrándnak tűnhet is, legalább a művészet terén ne engedjünk belőle, még ha az ugyanúgy a gazdasági termelés integráns része is.

Henri Gonzót a Fran Palermoból ismerhettük meg, de jó ideje alkot zenéket a bandán kívül is, és most már egy külön formációt is alapított: ez a Henri Gonzo és a Papírsárkányok. A debütáló szám címe ‘TV Hangyák‘, amit az utóbbi évek szürreális telei, az otthonlét, a virrasztások vagy épp furcsa álmok, de főképp az inszomnia ihletett. Legfőbb különlegessége a projektnek, hogy Henri magyar nyelvű szövegei most látnak először napvilágot (nem pedig egy Holdvilágos éjszakán).

“A dal egy késő őszi vidéki házat fest le, amit köd és fák vesznek körül, az éjszaka árnyképei Tarkovszkij-féle üresség, mégis eseménydúsnak tűnő éjszaka, ami a reggelbe lép át, amikor ébred az erdő és az autó. Vannak, akik felébrednek, és van, aki olyankor alszik csak el.” – meséli a szám hátteréről Henri.

A cselló használata a gitár és zongora mellett rendkívül elegáns és nyugodt hangulatot teremt, azt ígéri a zenekar a következő megjelenéseknél ennél furcsább hangszerelésű, és dinamikusabb számok várhatóak.

A TV Hangyák 2021 telén született, a felvételekhez pedig csatlakozott néhány zenész barátja is: Farkas Zazie zongorán, Issiaga Camara basszusgitáron, Gaál Dániel pedig csellón kíséri. A csapat első nagylemezét közösségi finanszírozással szeretné megjelentetni, itt tudjátok a projektet támogatni.

Az idei Kikeltetőn ismerhették meg a Keret olvasói a Pandóra Projekt nevét. Az alapvetően Major Dóra és Végh Janka Zsuzsanna által alkotott duó, koncerteken vált zenekaros felállásra (Tagok: Arató Illés – dob, Gerendás Ruben – gitár, Major Gábor – gitár, Doór Mátyás – basszusgitár). A lányok legújabb dala a ’Hetvenkettes’ most nálunk debütál, ráadásul egyből egy elég menő klippel, ennek kapcsán beszélgettünk egyet velük. A Pandóra Projekt harmadik dalát, élőben már elcsíphettük a Kikeltető alatt, és aki hallotta, annak valószínűleg napokig a fülében is ragadt. A tőlük már megszokott indie, folk és popzenei alapok közé okosan becsúsztatott magyar népzenei elemek ez alkalommal is megmutatkoznak.

A lányok a következőképp meséltek a számról:

„Az egyik legkedvesebb és szívünkhöz legközelebb álló dal. A szöveg nagy vonalakban egy feltépett sebről szól, amikor valamiért vagy valahogy eszünkbe jut egy elmúlt szerelem, ennek a keserédességét próbálja elmondani. A repetitív visszatérő motívumok az idő múlását, ellenben az érzelmek meg nem szűnését is jelképezhetik, de azt vettük észre, hogy ez a dal még kettőnk számára is teljesen mást jelent, nem hogy a közönségünk számára, szóval szeretnénk a hallgatóinkra rábízni az értelmezést.”

A hozzákészült klipet Kovács Dávid rendezte, Kirchknopf Mátyás pedig operatőrként és coloristként (DOP) működött közre. A forgatásra, egyébként a Szabad a színpad! versenyen nyertek a Pandórás lányok keretet. A szemfülesek egy visszatérő karakterre ismerhetnek, a férfi szereplő személyében, ugyanis Kovács Gergely Zalán már az ’Aki érdekel’-ben is feltűnt. A borítóért és grafikáért, ahogy korábban is Székely Zsófi felelt.

„Budapest belvárosában egy nagyon hangulatos és a stílusunkkal tökéletesen megegyező lakásban forgattunk egy teljes intenzív napot, majd másnap pár jelenetet a Duna menti villamosokon.”  – idézi fel Dorci a forgatást.

„A klip két síkon játszódik, mindkét történeti szálban várunk valamit és a két szál mégis összeér egy ponton, ez is a dal kettősséget hangsúlyozza. Karaktereinket nem kellett túlzottan megjátszani, minden jelenetet valós érzelmek inspiráltak.” – egészíti ki Janka.

Most, hogy már bőven túl vagyunk a Kikeltetőn, visszatekintve milyen tapasztalatok értek titeket? Milyen volt részt venni rajta? Hogy éreztétek magatokat?

Janka: Mi nem tehetségkutatóztunk annyit korábban, de már a legelején mind a ketten azt mondtuk, hogy a Kikeltetőre mindenképp szeretnénk jelentkezni. Hiszen magyar zenei viszonylatban ennek már van egy neve, és gondoltuk megpróbáljuk, lesz, ami lesz alapon. Nekem pozitív tapasztalataim voltak vele, tök jó embereket ismertem meg, tök jó előadókkal léphettünk fel egy színpadon, nagyon jó lehetőség volt. Hegedűs Józsival például szorosra fűződött ezáltal a barátságunk. Ja, meg a szervezés is nagyon extra volt, mindenki nagyon profi.

Dorci: Én annyit fűznék még hozzá, hogy szerintem a helyszín is nagyon ideális volt. Illetve nem igazán kaptunk korábban konstruktív kritikákat, amit itt viszont végre sikerült. És extra hálásak vagyunk azért, hogy az eddig még nem rögzített dalaink is felkerültek videóval.

A Kikeltetős fellépéseteknél hallhattuk, hogy van egy folkos-népzenés irány és egy poposabb is.  Milyen stílust szeretnétek itthon képviselni?

Dorci: A két szavas válasz az lenne, hogy problémákat kiéneklőst. Mivel nagyon sokat táplálkozunk a népzenéből, mint zenéből mind a dalszövegek, mind a dallamok terén, emiatt óhatatlan, hogy ez a táncházas érzés kijöjjön belőlünk. Igazából, a kettő mezsgyéjén szeretnénk lenni, így utólag talán indie-folknak, ethno-popnak mondanánk magunkat magyar népzenei elemekkel. Az egyik legnagyobb bók, amit kaptunk, az az volt, hogy a ‘női Bohemian Betyars’ lennénk. Ez a készülő lemezünkön mondjuk nem annyira fog érződni. A fő stílusjegyünk a két női vokál, a harmónia a hangunkban. Szerencsére egyre több női előadó kap szerepet, és szeretnénk melléjük vagy akár mögéjük mi is beállni, és ezt büszkén képviselni.

Janka: Zeneileg szerintem nem nagyon szeretnénk hasonlítani senkire. Hasonlítottak minket a Margaret Island-hez és a Bohemian-hoz is, mi próbálunk ezen zenekarok által képviselt stílusok ötvözetében alkotni. Próbálunk belecsempészni rajtuk kívül még például egy kis Platon Karataev-et is. Úgy látszik, hogy kezd kialakulni a sok-sok összetevőből a saját stílusunk.

 Hogyan működik nálatok a csapaton belüli dinamika (ha csak kettőtöket nézünk és a zenekaros felállást is)?

Janka: Nem nagyon van arra példa, hogy két női előadó együttműködik és kiegészül egy zenekarral. Ha nagyon egyszerűen akarom megfogni, akkor Dorci viszi általában a szervezős részt, én pedig a zeneit inkább. Nyilván ezek azért tudnak megoszlani és felcserélődni is. Jellemzően egy engedős – jobban fogós dinamikánk van: Ha egyikőnk kicsit elenged, akkor a másik picit jobban fogja. Ha egyikőnk kicsit jobban fogja, akkor a másikunk fel tud picit lélegezni. Nehéz tud lenni, hogy ketten vagyunk, és mindketten nagyon-nagyon sok dologgal foglalkozunk, de legyen a projektnek egy arculata, hűek maradjunk magunkhoz, minden megjelenésünk a helyén legyen. Szerencsénk van, és lett kiadónk, a Gold Record, így tudjuk, hogy ez majd változik.  

Dorci: Igen, én voltam a social-booking, Janka pedig a zene és turné rész, most ez át fog alakulni így, hogy belépett mögénk egy menedzsment. Ettől függetlenül, mi ugyanúgy fogunk ténykedni, mert nem bírunk megülni és továbbra is fogunk mindenféléket csinálni a zenekarral kapcsolatban. Ha a nagyobb képet nézzünk, négyen vannak a srácok, akikkel zenélünk. Ők mindenben támogatnak minket, nagyon nagy szerencsénk van velük, hiszen mind nagyon jó zenészek is. Rájuk viszont a koncertezésen, zenélésen kívül nem szeretnénk más feladatokat róni.

 Nagyon izgalmas időszak áll mögöttetek, nemcsak a Kikeltető színpadán értetek el sikereket, de a Hangfoglaló Induló előadói programján is, illetve kiadótok is lett. Hogyan tovább? Mik az idei terveitek? Mire számíthatunk tőletek a közeljövőben?

Dorci: Az előbb már említettük, hogy frissen szerződött előadói vagyunk a Gold Recordnak. Óriási mérföldkő ez a zenekar életében, azok után, hogy novemberben sikeresen elnyertük az NKA Hangfoglaló induló zenekari támogatását egy háromnegyed éves zenekarként, ez előbbi a második nagy megtiszteltetés volt. A kiadó egyébként a Hangfoglalón figyelt fel ránk. Sokat gondolkodtunk rajta, hogy már az elején ekkora fába vágjuk-e a fejszénket, de végül bevállaltuk és nagyon izgatottak vagyunk. Mivel tavaly februárban alakultunk, és a vírushelyzet oldódása után sokat koncerteztünk, ezért eddig még nem jutott időnk az albumunk felvételére, úgyhogy ezzel kezdenénk. Ennek pontos dátuma még nincs, valamikor ősszel szeretnénk megjelentetni.

Janka: Előtte persze csepegtetünk majd még dalokat. Szeretnénk megfordulni minden nagyobb hazai fesztiválnak a színpadán a nyáron. Tavaszra nem igazán vállaltunk fellépést, hogy legyen időnk tervezni, és elkezdeni a dalok felvételét. Szeretnénk úgy összerakni ezeket, hogy hűek legyenek hozzánk, és egy-egy kis lenyomata legyen a szívünknek – lelkünknek mindegyik. Illetve, ugye nyertünk a Kikeltetőn egy Budapest Parkos fellépést is.

Dorci: Viszont még nem áruljuk el, hogy melyik zenekar előtt lépünk majd fel. Erre is gőzerővel fogunk készülni a következő időszakban.

Janka: Igen, mert szeretnénk bizonyítani, hogy megérdemeljük ezt a lehetőséget, és egy Parkhoz hű, odaillő műsort összerakni.

 Ha a jövőbe tekintetek, mit látnátok szívesen öt év múlva a Pandórát illetően?

Janka: Én öt év múlva szeretném, ha a Pandóra már egy felnőtt nő lenne, mert most még gyermek a zenekar. Szóval, egy felnőtt nő, akinek megvan a saját kis helye a világban, lenne egy saját kiforrott stílusa, egy baráti köre, azaz közönsége és crew-ja.  Igazából, nem tudjuk, hogy meddig fog működni a Pandóra Projekt, mert a köztünk lévő harmónián alapszik. Persze lehet, hogy negyven év múlva arénákat fogunk megtölteni…

Dorci: Soha nem voltak ilyen konkrét terveink, mindig beszélgettünk, hogy akkor zenélünk, vagy valami tök király lenne, és most itt vagyunk, hogy szinte varázsütésre mindent létrehoztuk azokból, amiket a kezdetekben említettünk. Hiszen itt van a Budapest Park, egy megnyert NKA Hangfoglaló pályázat, egy készülő lemez és egy nagyszerű csapat körülöttünk.  Jelenleg az első albumig látunk mindketten, vannak még készülőben dalok, ha egy második is szóba jönne.

Janka: Én azért mondanék még valamit, ha öt év múlva lenne még Pandóra, akkor minden kiadott dalunkból kéne egy metalcore feldolgozás és az lenne az album.

Dorci: Ú én azt nem szeretném..

Janka: Akkor gyerekkórusos feldolgozások.

Dorci: Vagy öregasszonyos, az lenne a legjobb. Sőt, így járnánk koncertezni is!

Fotók: Székely Zsófi

Teljesen letaglózva fogadtuk a hírt, hogy az internet egyik legjobb helye, a Coub április elsejével megszűnik létezni. (Ezt most, ahogy leírtam ezt a mondatot, átvillant a fejemen, hogy ez egy igazán gonosz áprilisi tréfának se lenne rossz… legyen igazam.)

Az évek során sokkal mi, a KERET blognál is posztoltunk pár videót az oldalra, bár közel sem annyit, mint amennyit így visszatekintve lehetett volna, de a gyűjtés még így is megér egy búcsúposztot.

Fogadjátok tehát a legkedvencebb saját Coubjainkat.

RIP Coub, nagyon fogsz hiányozni!

Megjelent a debütlemeze az anno Kikeltetőn felfedezett Kovács Asztrik együttesének, a Grand Bleunek. A szólóprojektből zenekarrá alakult projekt felállását tekintve picit unortodox, hiszen bár teljesen akusztikusak, három különböző gitáron játszanak: egy klasszikus, egy akusztikus és egy basszusgitáron.

A zenekar a hangulatok élményszerű átadására törekszik. A szövegek személyes történeteket mesélnek el, sok képi elemmel, helyszínnel, egy-egy élményvilágot hivatottak megnyitni.  A zenei stílus, a dallamvezetés és a dinamika ezt egészíti ki, tölti fel. Szövegvilágban törekszünk a következetességre, követhetőségre és tapasztalat-szerűségre főként Hemmingway, Jack Kerouac, Steinbeck, Dosztojevszkij, Kafka, Bereményi Géza, Dragomán György, vagy éppen William Carlos Williams, József Attila és Radnóti Miklós tűpontos leírásaiból inspirálódva. Zenében pedig elsősorban a sanzon hagyományokra építünk, ezeket színesítve az angolszász beat és popzenétől az angol balladán keresztül, a spanyol zarzuélán, vagy flamencon át a keringőig bármivel, ami csak szükséges ahhoz, hogy átélhetőek legyenek az elénekelt történetek.

mesélte az együttes

Képek: Komróczki Dia