Címke: jazz
A New Fossils néven idén tavasszal debütált zenekar összetételét tekintve egy bonyolult matek feladványra hasonlít, tagjai ugyanis olyan zenekarokban játszanak együtt és külön is, mint a Mörk, a Mordái, a Deep Glaze vagy a Laiho. Ötletekkel tele vágtak neki a közös zenélésnek, és ha már így alakult, rögtön egy kiadót is alapítottak. A Morotva Records gondozásában megjelenő lemez a könnyűzenéből érkező hallgatókat is könnyedén elkalauzolja a jazz szerteágazó világában.
„New Fossils” néven nagyon sok fajta zenekart lehetne összehozni, és annak, aki épp megpillantja ezt a nevet, simán eszébe juthat például akármilyen szörfbanda, esetleg valami brit indiepop, vagy pár vintage-nek hazudott analóg szintetizátoron prüntyögő huszonévesek kollabja. Ami nem valószínűleg az utolsó lenne a sorban az a nagyon lakosságbarát (a szó jó értelmében, tehát nem a konzervatóriumból éppcsak kijött világmegváltás), nagyon szép, végtelenül kellemes és megnyugtató jazz. A műfaj kereteit néha popzenei keretek között felidézve az öttagú banda olyan albummal indította pályafutását, ami ha évek múlva random Spotify-playlistekben köszön vissza, akkor sem kell meglepődni, hiszen a név nélküli első New Fossils-lemez, az év eddigi egyik legjobb magyar megjelenése.
Márciusban fog megjelenni a Freakin’ Disco harmadik nagylemeze, ez a második ízelítő róla, amiben folytatják a vad elektronikai és élő jazz kalandozásaikat hasonlóan a korábban megjelent Face Yourselfhez.
A zenekar elmondása szerint ez egy könnyedebb számnak indult, ami egyáltalán nem sikerült, de ez abszolút nem probléma.
Megjelent a The Night Of The Vampire második lemeze, a The Chet Baker Special. Ez a vérbeli szupergrupp utoljára majdnem két és fél éve hallatott magáról, a debütanyagukkal. Az együttes anno -mint a Mordái is-, Nóvé Soma (szerintem tudjátok honnan) szólóprojektjeként indult, és nőtte ki magát mostanra egy teljesértékű zenekarrá, a szupergrupp pedig szerintem teljesen adekvát jelző, hiszen mellette játszik még Boros Levente (Qualitons, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Amoeba, Meteo) dobokon, Háló Gergő (Meteo, Mongooz and the Magnet) billentyűkön, illetve Cseke Dániel (Aurevoir) szaxofonon.
Az új lemez, ahogy a nevéből lehetett rá számítani, Chet Baker legendás jazztrombitás és énekes előtt tiszteleg. Az albumon minden szám megjelent Baker előadásában is korábban. Remek kontextust ad a megjelenéshez, ha belehallgatunk abba, hogy hogyan adta elő anno Baker ezeket a dalokat, hiszen közel sem ugyanolyan hangszerelésről van szó. A The Night Of The Vampire beleviszi azt a picit sötétebb hangzást ezekbe a számokba, ami Nóvé Soma több projektjében is felfedezhető volt az elmúlt pár évben.
Az első dal kiválóan mutatja be nekünk egyenként a lemezen szereplő hangszereket, és ezzel együtt magukat a zenészeket is. A ‘While My Lady Sleeps’ során sorban lép be az ének és a billentyű után a szaxofon, és a dob. Rögtön egyértelmű lesz, hogy itt nem egy rocklemezről van szó, de azért nem is teljesen jazzről. Van téma, és kapunk a dal végén egy szólót, de nyilván ennél egy fokkal bonyolultabb. Külön kiemelném, hogy nagyon szép az akkordmenete a dalnak, bár értenék annyira a zeneelmélethez, hogy meg tudjam mondani, miért ennyire jó.
A ‘You Don’t Know What Love Is’ hasonlóan építkezik, mint az előző dal, de annál sokkal melankólikusabban. Itt jegyezném meg, hogy Nóvé Somától nem pontosan azt a fajta éneket kapjuk, amit már megszokhattunk tőle. Ott van még mindig ez a félkiabálós stílus néha, de az egész zenéhez sokkal lágyabban nyúl hozzá, és ez jellemző az egész projektre. Szerintem az olvasóink közül is sokan már 7-8 éve követik a munkásságát, érdekes látni azt, hogy még mindig meg tud-, és igénye is van a megújulásra. Mondjuk szerintem nagyjából megőrülne akkor, ha még mindig minden héten el kéne tolnia a Single Switcheroot, de térjünk vissza a Chet Baker Specialhöz.
A harmadik számmal, ami a ‘Time After Time’ címet viseli, megkapjuk az első szinte táncolható darabot. Érdemes megfigyelni azt, hogy hogyan tud egy rockzenei szemmel unortodox zenekari felállás is egy hibátlan groove-ot felvenni. Boros Levente egy nagyon precíz, és nagyon kreatív dobos, aki gyönyörűen alkalmazkodik ehhez a projekthez, és kiválóan működik együtt ezen a dalon Háló Gergővel a billentyűkön, hogy aztán az ő hátukon kapjunk egy újabb szaxofon szólót a szám vége fele.
„Chet Baker számomra gyerekkorom óta meghatározó zenész. Amióta elkezdtem énekléssel foglalkozni, nagy álmom volt, hogy egyszer az ő dalait játszhassam.”
mesélte Nóvé soma
A negyedik dal szintén pörgősebb, és fúvós téren van benne egy nagyon szép megoldás, ami nem biztosan kijön simán fülhallgatóval. Nagyjából a szám felénél unisonoban jön egyik és másik fülből két sávból a szaxofont, nem annyira különleges, de én megörültem neki. A lemez felénél megkapjuk a második számot is, aminek benne van kék szín a címében, mert az ‘Born To Be Blue’ után az ‘Almost Blue’ következik.
Itt a basszusfeladatokat tisztán a szinti végzi el, és akarva-akaratlanul is felmerül bennem, hogy mi lett volna, ha ötödikként hozzáadnak még egy basszusgitárt ebbe a felállásba. Ezen nyilván maguk a zenészek is elgondolkoztak, de úgy néz ki nem ebbe az irányba akartak elmenni. Nóvé Somának egyébként volt egy Morphine tribute projektje is, és bár abban inkább a Mordáios zenészekkel játszott együtt, szerintem vannak hangulatbeli párhuzamok a kettő között, lehet ettől is egy picit el akart távolodni.
A ‘The Very Thought Of You’ megint egy lassabb, klasszikusabb szerelmes szám, pár ahogy én észrevettem, az összes dal egy szerelmes szám ezen a lemezen, beleértve a következő ‘It’s Always You’-t is, aminek a végén egy újabb kiváló szaxofon szólót kapunk. Érdekes ahogy Cseke Dániel kezében a szaxofon a lemez során többször vált szólóhangszerből tisztább basszushangszerré, mindkettő elég jól működik.
Az utolsó előtti dal a lemezen a ‘My Funny Valentine’, ahol megint előjön Nóvé Soma énekhangja, úgy ahogy eddig nem nagyon hallhattuk. Érthető, hogy miért ez volt az egyik single az album megjelenése előtt, nekem is az egyik kedvencem lett, ami nem kis részben köszönhető a dal végén lévő katarzisnak. Végül az ‘I Get Along With You’ című számmal zárul a lemez, ami egy egészen etűdszerű dal.
Összességében ez egy szép, igényesen felvett lemez, ami nekem néhány helyen egy picit egyhangú lesz. A lemez hossza a maga 35 percével pont elég, sőt én lehet egy számot húztam volna belőle. Semmiképpen nem egy utcán, vagy hetesbuszon hallgatható kiadvány, sokkal inkább otthon, egy-két pohár vörösborral működik jól. A zenészek hibátlanul játszanak végig, izgalmas látni, ahogy egy másfajta műfajban próbálják ki magukat, mint a fő zenekaraikban, még úgy is, hogy Boros Levente és Cseke Dániel a jazz irányából jönnek. Sokszor írtam fentebb arról, hogy érdekes végigkövetni Nóvé Soma útját és fejlődését, zenekarról-zenekarra, kiadványról-kiadványra, és ebben az útban a The Night Of The Vampire is egy fontos ponttá nőtte ki magát ezzel a lemezzel.
Nálunk láthatjátok először a Yellow Mood első videóklipjét, ami egy roadmovie és egy házibuli keveréke.
A Dione csupa olyan fiatal zenészből áll, akik rövid pályafutásuk ellenére már sok elismerésben részesültek, kortársaik által elismertek. Mindannyian sok formációban játszanak – mint gyakorlatilag bármelyik jazz zenész – ebben a formációban most jelentetnek meg először hangzóanyagot. Íme.
Varga Dániel Moped Loewen nevű formációja volt már Keltetőnkben, volt interjúnk is velük a legutóbbi lemez kapcsán és most, egy harmadik forduló erejéig visszatérnek egy minden eddiginél komplexebb, 13 fős (!) felállással, hogy megmutassák, merre is vezethet majd a jazz jövője. A négyszámos, de csaknem fél órás EP nálunk debütál.
Az utóbbi időben egyre-másra kerülnek elő ígéretesebbnél ígéretesebb jazzből építkező kísérleti zenekarok Magyarországon, akik egy egészen új és karakteres hullámot képviselnek az underground színtéren. Ezen projektek egyike a DEUS EX Quartet, melyben meglepő természetességgel keverednek különböző komoly- és népzenei elemek az improvizatív jazz stílusvilágával.
A Sorbonne Sexual új sebességbe kapcsolt. Írtunk már legelső, Fáma című albumukról, a zenekar már akkor is nagyon ígéretes volt, igaz kicsit még gyerekcipőben járt. Mostanra sokat fejlődtek, és az új daluk mind zeneileg mind szövegileg érezhetően érettebb.
A zïp egy igen rejtélyes zenekar, Kikeltető jelentkezésük elég szűkszavú, a közösségi oldalakról pedig még ennél is kevesebb derül ki. „Hip-hop, elektronika orientált zenekar, jazzes elemekből építkezve, új vonalat képviselve”.
A műfaj, mint kifejezés, egyre inkább kiüresedik. Már csak annyit jelent, hogy egy előadó ki kell találja magának, hogy ő éppen melyik kis dobozba akar bemászni, mit aggat magára, amit majd mások lenézhetnek vagy csodálhatnak. Ez a kifejezés arra szolgál, hogy egyetlen szóval pakolhassunk egy előadót ide vagy oda, egyetlen másodperc zenehallgatás nélkül lehessen eldönteni, hogy akarom-e vagy sem. Ha valaki ma válogat a zenék között, az így néz ki: Jazz? Áhh azt én nem értem. Komolyzene? Lejárt lemez. Rap? Viccelsz, mi vagyok én, gengszter?! Reggae? Azt csak az érti aki be van tépve. Pop? Az mind szar.