Címke: ivan & the parazol
Régi követőink már megszokhatták, hogy minden decemberben kiadunk egy év végi listát, azonban most ezen változtatunk! Idén minden szerkesztőnk ír egy-egy összefoglalót, hogy neki mi volt a legszebb 2014-ben. Az összes listát itt találjátok, a #Nekem14 hashtaggel pedig várjuk a ti meghatározó pillanataitokat is az évből.
Az első nap viszonylag hamar leértünk, majd röpke fél óra sorban állás után be is jutottunk a fesztiválra. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, az emberek nagy része másfél-két óráig várt arra, hogy átvehessék a jegyeiket. Nem sokat javult tavalyhoz képest a beengedés, ám a változatos programok valamilyen szinten kárpótolták ezt és az időjárás viszontagságait, melyre nem lehetett előre felkészülni. Egyik pillanatban hét ágra sütött a nap, a másikban dézsából öntötték az esőt, de ez nem tántorított el senkit, így első állomásunk az Ivan & The Parazol koncertje volt.
Lassan itt van a nem túl nagy múltra visszanéző, második Strand Fesztivál, és az előzőből kiindulva ott a helyünk. Az elsőn persze akadtak problémák, de hol nem? Pozitívum, hogy a szervezőgárda ezeket a malőröket mindig tudása szerint a leghamarabb helyrehozta. Apró gyermekbetegségek, melyek idén valószínűleg már nem fognak jelentkezni, és így talán a „Soundorientált” Index-nek is meg fog felelni a fesztivál. Én speciel nagyon várom, szerintem az idei nyár egyik legjobban sikerülő rendezvényének lehetünk majd szem- és fültanúi. Miért mondom ezt? Mert a tavalyi is jó buli volt, és idén fellépők szempontjából rátettek még egy lapáttal!
Tavaly novemberben készítettünk egy bemutatkozó interjút a Middlemist Reddel, Solymáron, Beke István, az Ivan & the Parazol billentyűsének stúdiójában. Most visszatértünk ugyanoda, ugyanis a srácok nemrég felvettek egy új dalt, egy feldolgozást a Kasabiantől, melyet elsősorban a Deezer Young Guns nevű nemzetközi tehetségkutatójára kellett elkészíteniük. Végigkísértük a munkafolyamatot a dobfelvételtől a vokálokig, közben arról kérdeztük a bandát, hogy mi történt velük az elmúlt fél évben.
Sorolj fel Magyarországon három pszichedelikus rock zenekart Google használata nélkül! Ha sikerült, gratulálunk! Valószínűleg oda-vissza kened-vágod a műfaj minden résztvevőjét, vagy csak sikerült felsorolnod saját, a stíluson belül már befuccsolt zenekarjaid nevét. Igazából, arra akarok kilyukadni, hogy a 2012 végén alakult Middlemist Red olyan dologba vágta a fejszéjét, amibe még nem sokan merték eddig kis hazánkban. Mit vágta? A legbrutálisabb Stihl fűrésszel aprította legó méretű kis építőkockákra, amiből aztán egy négy tornyos elvarázsolt kastélyt építettek, és elnevezték As If You Could Mess This Up-nak.
Este negyed hétre beszéltük meg a találkozót a Moszkva térre a Middlemist Red tagjaival, valamint Beke Istvánnal, az Ivan & the Parazol billentyűsével, hogy aztán együtt menjünk tovább Solymárra, István házistúdiójába. Bex nem csak számos Parazol dalért felelős, hanem ő producerálta a szemtelenül fiatal pszihedelikus rockot játszó banda bemutatkozó EP-jét, az As If You Could Mess This Up-ot, melyet a banda egy teltházas klubkoncert során mutatott be most hétvégén, az Ivan & the Parazol előzenekaraként.